HIRDETÉS
KIEMELT HÍREK
- Két hét alatt csaknem hétszáz új álláshirdetést adott fel a Belügyminisztérium, óriási a tanárhiány
- Jön még pénz Brüsszelből? Megszólalt a miniszter
- Gyárfás Tamás ismét a bíróság előtt: kulcsfontosságú hangfelvételek kerültek terítékre
- Mi történt? Lezuhant egy helikopter a Mount Everest közelében - Senki nem élte túl
- Mutatjuk, melyek lesznek a legfontosabb témák a vilniusi NATO-csúcson
HIRDETÉS
MAGAZINOK > UTAZÁS > Ázsia > Jeruzsálem kapui
Hajnali fél öt: csörög a telefon. Hol vagyok? Nyújtózás közben idelátszik a zöldes, homályban úszó, párás víztükör. Emlékszem már: tegnapelőtt még közép-európai köd, zavargások, „forradalom”, Martens-bakancsok, könnygáz- és húgyszag a pesti utcán, ez meg a „háborús” Szentföld. De itt nem lőnek. A vendéglátók – mintha csak igazolni akarnák, hogy az északi hadjáratnak vége – kis csapatunkkal a Ben Gurionról, TelAviv fullasztó lakótelep-övezetéből egyenesen a „háború dúlta” északra rohantak, hogy bizonyítsák: béke van. A rakéták nem érik el Haifát. A nemrég még rendületlenül háborúzó, intifádázó ország Gázájával, Nabluszával, „új berlini falával” és furmányos „terroristaelhárító keresztkérdésekkel” („ki volt jelen a családjából, amikor a bőröndjét csomagolta?”, „van arab barátja?”) operáló reptéri alkalmazottaival együtt ma kiegyensúlyozottabb hely, mint a pártszenvedélyektől hevített Magyarország.
Odakinn ott a víz, a tó, amelyen nagymamám, ha élne, Krisztusa nyomán megpróbálna járni. Úgy hívják – a nevek történelmi rétegződésben következnek, mert itt mindennek három neve van –, hogy Yam Kinneret (az alakja: mint a hárfa), vagy Genezáret-, Galileai-, plusz még Tibériás-tó. A kicsi – a térképeken nagyvonalúan „sea” felirattal szereplő, 46 (!) méter mély – tavacska Izrael létezésének egyik kulcsa, bőséges víztárolója. Belőle csordogál tovább a túlterhelt, valószínűtlenül vékonyka érré fogyó Jordán a Holt-tenger felé. A Kineret vizét pedig hosszú csőrendszer a forró Negevig viszi.
Kétezer éve ezen a környéken bolyongott a názáreti ács fia, itt keresve tanítványokat a tóvidék halászai, mesteremberei, szőlőmunkásai s ki tudja, miféle szegényei között. A táj alkalmas is arra, hogy az embernek világmegváltó gondolatai legyenek. Az utak mentén szubtrópusi burjánzás, szürrealista virágtenger, narancs- és grépfrútligetek, jobbra a párás Kineret, keleti oldalán, ellenpontként, barnásszürke, porladó, szigorú hegyormok. Fölötte a ködös-szeles, harsányzöld Golán, azon túl északra a Hermón hósapkás csúcsa, amely átnyúlik Libanonból. A Szentföld (a késő római időktől hívják így) varázsa, hogy húsz kilométerenként újabb éghajlati övezetbe érünk. Mondjuk a fojtó mediterráneumból a sivatagba. És míg a Tibériás-tó partján forró, őszi pára ölel, a Golánra dzseki nélkül nem ajánlatos felmenni.
A repülőtéren kapott kéziatlasz politikailag kissé nagyvonalú. Elfelejti feltüntetni (a bédekkerben bezzeg szerepel) az ország közepébe vakbélként betüremkedő palesztin önkormányzás határát (félúton állam- és terrorszervezet között), amely magába zárja a zsidó történelem olyan ősi kegy- és kultuszhelyeit, mint Jerikó, Sichem, Betlehem.
És persze az ENSZ által máig „nyílt városnak” deklarált Jeruzsálemet Heródes templomának romjával, Jézus barlangsírjával és a két muzulmán szent mecsettel.
Bizony akadnak gondok a vezetőnk, Zsuzsa által tréfásan csak „unokatestvérnépnek” nevezett arab nyelvrokonokkal. Sém, Hám és Jáfet leszármazottai alkalmanként kicsit lelövik, felrobbantják egymást, az ország hónaljában pedig ott ketyeg a másfél milliós etnikai bomba, a zsúfoltság, a munkanélküliség és a kényszerű tétlenség sugallta gondolatok fészke, a rettenetes Gáza. Városnak túl nagy, országnak túl kicsi, terrorközpontnak elképesztő televény. Modern vöröshangyaboly. Még alagutakat is ásnak.
Az arab unokatestvérnépek a helyi értékrend szerint több veszélyességi kategóriára oszlanak. Léteznek nem palesztin, „izraeli arabok” (az össznépesség 10-12 százaléka) teljes értékű polgár- és választójoggal, kiknek lojális sarjadékai – Zsuzsa szerint – azonosulnak a zsidó állammal. Ám ők is két alcsoportot képeznek. Muszlim többségük tán kevésbé megbízható. („Előfordul átjárás közöttük és a palesztinok között.”) Kezesebbek az arab keresztények. (Monofiziták, jakobiták, ortodoxok, katolikusok, és akadnak örmény keresztények is.) Bizarr élmény a betlehemi templomban viszszahallani gyermekkorunk egyházi énekeit arab nyelvű misén. A megbízhatósági sor végén a nagy kérdés: a hárommillió palesztin. (A pár ezer drúz és cserkesz „jó gyerek”.)
A helyzet tehát több mint bonyolult. Nem csoda, ha a szállodák portáslánykái vállukon gépkarabéllyal, övükben revolverrel, szuper lefújóberendezéssel sürgölődnek, s csak első blikkre meglepetés, hogy a szabadságos kiskatonák fegyverrel caplatnak lefelé a hegyi úton a tibériási diszkóba. De a zsidó társadalom is megosztott. Izrael – vezetőnk szerint –„alapjában vallási állam”, aminek nem mindig örülnek a világias, szekularizált zsidók, mert a Törvény nehezen simul bele a modern élet követelményeibe. Furcsa, hogy szombaton bizonyos negyedekben nem lehet autóval, busszal közlekedni, furcsa, hogy Jeruzsálemben akadnak negyedek, ahol a behajtó gépkocsit is megdobálják, nehezen képzelhető el versenyre épülő piacgazdaság, amelyben szombat délután 16 óra 17 perctől, mikor „beáll a sábesz”, nem áramlik a pénz. Nem is áll be a jeruzsálemi óriáshotelban, ahol megszállunk. A recepciós rendületlenül cséndzseli a dollárt. Az étteremben az uralmat átveszik a „sábesz gojok”, a hallban blokkolják az internetet, és a liftet átprogramozzák: emeletenként megáll, kinyílik, becsukódik, hogy ne kelljen érinteni a gombot.
Izraelben ma harmincezer, a magyar nyelvet az ivrit (újhéber) mellett aktívan használó bevándorló él, kizárólag idősek. Gyermekeikre, unokáikra nem hagyományozódik át a nyelv. Ellentétben a túlzó hírekkel, a frissen alijázott, harminc év alatti magyar zsidók száma alig haladja meg a százat. Zsuzsa 19 éves volt, amikor először látogatott Izraelbe (zsidó voltáról 14 éves fejjel szerzett tudomást), hirtelen felindulásból felhívta a szüleit, hogy bejelentse: marad. „Mi tetszett annyira itt?” – faggatjuk. „A fiúk” – mondja, és kicsit elpirul. Meg a jóval nyíltabb, mediterrán életstílus.
Egyebekben is elképesztő az ország dinamikája. Az állandó billegés az időben: az egyik pillanatban a Kinneret partján Tabgha aprócska templománál, a csodás jézusi hal- és kenyérszaporítás helyén járunk, amelyet 4. századi, késő római mozaik is megörökít, hogy ugyanitt az 5. században háromhajós bazilika épüljön. A templom mai változatát német bencések húzzák fel 1982-ben.
Palesztina a 19. század végén álmos kis török pasalik volt, legföljebb 250 ezer lakóval. Bedőlt fürdők, szerájok, szutyok, korrupció, mocsaras, sivatagos táj. 1948-ban már másfél millióan élnek itt, hogy az egymást követő bevándorlási hullámok révén 1958-ig 2 millióra, ’79-re csaknem 3 milliósra gyarapodjon a népesség. 1990-ben váratlanul 12 ezer exszovjet zsidó rohanja meg Izraelt, hogy röpke tíz év alatt másfél-kétmillió orosz-ukrán bevándorlóval gyarapodjon az ország. Az új bevándorlók nem kis része két értelemben „álizraeli”. Egyrészt sokan a nyugatinál könnyebben megszerezhető állampolgárság (és gazdasági előnyök) reményében jöttek, nemritkán zsidóságukat is „szimuláló” útlevélvadászok voltak. Zömük máig Cipruson, Portugáliában él, kenyerüket lányfuttatással, kétkezi maffiamunkásként keresik. A többség tényleg bevándorolt Izraelbe, ám az asszimilációs elszántság minimumát sem mutatja. Ellentétben a korábban érkezőkkel (például a fekete bőrű abesszin zsidókkal), meg sem tanultak ivritül. Valóságos gettóba vonulnak, kizárólag valamelyik keleti szláv dialektust beszélik. Cirill feliratos bevásárlóutcákba járnak, sőt, mára az állami hivatalok, posták, önkormányzatok zöme oda jutott, hogy az alkalmazás döntő feltétele az orosznyelv-tudás. Magunk is láttunk a Holt-tenger partján vodkázó, parolázó, katonadalokat éneklő, pocakos orosz csoportot. Úgy festettek, mint Kolcsak admirális tisztikara a szaunában. „Mindenben nagyon-nagyon oroszok. Kicsit még talán antiszemiták is – mondja szorongva helyi ismerősünk.
A dinamika érvényes a politikai szenvedélyekre is. Zsuzsa súlyt helyez rá, hogy megismerjük a zsidó állam kis hódítását, az annektált Golán-magaslatot. Az izraeli katonai szobrászművészet modernista ágát képviseli „a tankból faragott dinó”, amely a szerszám- és alapanyagigény miatt unikum. Kell hozzá egy tank vagy más harci jármű és a kilövéshez szolgáló tankelhárító rakéta. Végül lángvágó, melynek segítségével az így létrejött (hőtől és lökéshullámtól deformált) lemezekből pompás saurusokat formázunk. Hogy e sajátos művészetnek a Golánon hódolói akadtak, bizonyítják az út mentén felállított műtárgyak. A közeli bunker használaton kívül van, a szomszéd hegyen figyelő radar, a szemközti kiürített szír város mutatja: a béke ingatag.
Jeruzsálemben esik az eső. Beállt a szombat. Sok mindent láttunk, sok mindent kihagytunk. A turisztikai statisztika szerint a látogatók több mint ötöde zarándokként utazik a Szentföldre. Ők a román nénikék, akik Betlehemben Krisztus születésének szakrális pontját, az oltár alatti ezüstcsillagot csókolgatják, ők a kérges mazówiai parasztok, akik a Szent Sír Templomában könnyeikkel küszködve állnak Golgota szikláján, a szent kereszt „kitűzési pontján”. Ők a behemót amerikaiak, akik fekete kalap helyett baseballsapkában feszengnek a siratófal előtt. Egy kis kívánságcédulát mi is elhelyeztünk az ősi kövek között, és várjuk a hatást.
Jeruzsálemnek nyolc kapuja van. Az Aranykapu be van falazva. Azon jön be a Megváltó azon a bizonyos napon. De még késik. Csak prémes (strájmeles) süvegben rója az utcát néhány szomorú férfiú az esőben, mögöttük az asszony ernyős babakocsival. 5767 év súlya vállukon.
szerző: Buják Attila - képek: a szerző felvételei
(168ora.hu)
2006.12.14
t: 2415
Jeruzsálem kapui
Hajnali fél öt: csörög a telefon. Hol vagyok? Nyújtózás közben idelátszik a zöldes, homályban úszó, párás víztükör. Emlékszem már: tegnapelőtt még közép-európai köd, zavargások, „forradalom”, Martens-bakancsok, könnygáz- és húgyszag a pesti utcán, ez meg a „háborús” Szentföld. De itt nem lőnek. A vendéglátók – mintha csak igazolni akarnák, hogy az északi hadjáratnak vége – kis csapatunkkal a Ben Gurionról, TelAviv fullasztó lakótelep-övezetéből egyenesen a „háború dúlta” északra rohantak, hogy bizonyítsák: béke van. A rakéták nem érik el Haifát. A nemrég még rendületlenül háborúzó, intifádázó ország Gázájával, Nabluszával, „új berlini falával” és furmányos „terroristaelhárító keresztkérdésekkel” („ki volt jelen a családjából, amikor a bőröndjét csomagolta?”, „van arab barátja?”) operáló reptéri alkalmazottaival együtt ma kiegyensúlyozottabb hely, mint a pártszenvedélyektől hevített Magyarország.
Odakinn ott a víz, a tó, amelyen nagymamám, ha élne, Krisztusa nyomán megpróbálna járni. Úgy hívják – a nevek történelmi rétegződésben következnek, mert itt mindennek három neve van –, hogy Yam Kinneret (az alakja: mint a hárfa), vagy Genezáret-, Galileai-, plusz még Tibériás-tó. A kicsi – a térképeken nagyvonalúan „sea” felirattal szereplő, 46 (!) méter mély – tavacska Izrael létezésének egyik kulcsa, bőséges víztárolója. Belőle csordogál tovább a túlterhelt, valószínűtlenül vékonyka érré fogyó Jordán a Holt-tenger felé. A Kineret vizét pedig hosszú csőrendszer a forró Negevig viszi.
Kétezer éve ezen a környéken bolyongott a názáreti ács fia, itt keresve tanítványokat a tóvidék halászai, mesteremberei, szőlőmunkásai s ki tudja, miféle szegényei között. A táj alkalmas is arra, hogy az embernek világmegváltó gondolatai legyenek. Az utak mentén szubtrópusi burjánzás, szürrealista virágtenger, narancs- és grépfrútligetek, jobbra a párás Kineret, keleti oldalán, ellenpontként, barnásszürke, porladó, szigorú hegyormok. Fölötte a ködös-szeles, harsányzöld Golán, azon túl északra a Hermón hósapkás csúcsa, amely átnyúlik Libanonból. A Szentföld (a késő római időktől hívják így) varázsa, hogy húsz kilométerenként újabb éghajlati övezetbe érünk. Mondjuk a fojtó mediterráneumból a sivatagba. És míg a Tibériás-tó partján forró, őszi pára ölel, a Golánra dzseki nélkül nem ajánlatos felmenni.
A repülőtéren kapott kéziatlasz politikailag kissé nagyvonalú. Elfelejti feltüntetni (a bédekkerben bezzeg szerepel) az ország közepébe vakbélként betüremkedő palesztin önkormányzás határát (félúton állam- és terrorszervezet között), amely magába zárja a zsidó történelem olyan ősi kegy- és kultuszhelyeit, mint Jerikó, Sichem, Betlehem.
És persze az ENSZ által máig „nyílt városnak” deklarált Jeruzsálemet Heródes templomának romjával, Jézus barlangsírjával és a két muzulmán szent mecsettel.
Bizony akadnak gondok a vezetőnk, Zsuzsa által tréfásan csak „unokatestvérnépnek” nevezett arab nyelvrokonokkal. Sém, Hám és Jáfet leszármazottai alkalmanként kicsit lelövik, felrobbantják egymást, az ország hónaljában pedig ott ketyeg a másfél milliós etnikai bomba, a zsúfoltság, a munkanélküliség és a kényszerű tétlenség sugallta gondolatok fészke, a rettenetes Gáza. Városnak túl nagy, országnak túl kicsi, terrorközpontnak elképesztő televény. Modern vöröshangyaboly. Még alagutakat is ásnak.
Az arab unokatestvérnépek a helyi értékrend szerint több veszélyességi kategóriára oszlanak. Léteznek nem palesztin, „izraeli arabok” (az össznépesség 10-12 százaléka) teljes értékű polgár- és választójoggal, kiknek lojális sarjadékai – Zsuzsa szerint – azonosulnak a zsidó állammal. Ám ők is két alcsoportot képeznek. Muszlim többségük tán kevésbé megbízható. („Előfordul átjárás közöttük és a palesztinok között.”) Kezesebbek az arab keresztények. (Monofiziták, jakobiták, ortodoxok, katolikusok, és akadnak örmény keresztények is.) Bizarr élmény a betlehemi templomban viszszahallani gyermekkorunk egyházi énekeit arab nyelvű misén. A megbízhatósági sor végén a nagy kérdés: a hárommillió palesztin. (A pár ezer drúz és cserkesz „jó gyerek”.)
A helyzet tehát több mint bonyolult. Nem csoda, ha a szállodák portáslánykái vállukon gépkarabéllyal, övükben revolverrel, szuper lefújóberendezéssel sürgölődnek, s csak első blikkre meglepetés, hogy a szabadságos kiskatonák fegyverrel caplatnak lefelé a hegyi úton a tibériási diszkóba. De a zsidó társadalom is megosztott. Izrael – vezetőnk szerint –„alapjában vallási állam”, aminek nem mindig örülnek a világias, szekularizált zsidók, mert a Törvény nehezen simul bele a modern élet követelményeibe. Furcsa, hogy szombaton bizonyos negyedekben nem lehet autóval, busszal közlekedni, furcsa, hogy Jeruzsálemben akadnak negyedek, ahol a behajtó gépkocsit is megdobálják, nehezen képzelhető el versenyre épülő piacgazdaság, amelyben szombat délután 16 óra 17 perctől, mikor „beáll a sábesz”, nem áramlik a pénz. Nem is áll be a jeruzsálemi óriáshotelban, ahol megszállunk. A recepciós rendületlenül cséndzseli a dollárt. Az étteremben az uralmat átveszik a „sábesz gojok”, a hallban blokkolják az internetet, és a liftet átprogramozzák: emeletenként megáll, kinyílik, becsukódik, hogy ne kelljen érinteni a gombot.
Izraelben ma harmincezer, a magyar nyelvet az ivrit (újhéber) mellett aktívan használó bevándorló él, kizárólag idősek. Gyermekeikre, unokáikra nem hagyományozódik át a nyelv. Ellentétben a túlzó hírekkel, a frissen alijázott, harminc év alatti magyar zsidók száma alig haladja meg a százat. Zsuzsa 19 éves volt, amikor először látogatott Izraelbe (zsidó voltáról 14 éves fejjel szerzett tudomást), hirtelen felindulásból felhívta a szüleit, hogy bejelentse: marad. „Mi tetszett annyira itt?” – faggatjuk. „A fiúk” – mondja, és kicsit elpirul. Meg a jóval nyíltabb, mediterrán életstílus.
Egyebekben is elképesztő az ország dinamikája. Az állandó billegés az időben: az egyik pillanatban a Kinneret partján Tabgha aprócska templománál, a csodás jézusi hal- és kenyérszaporítás helyén járunk, amelyet 4. századi, késő római mozaik is megörökít, hogy ugyanitt az 5. században háromhajós bazilika épüljön. A templom mai változatát német bencések húzzák fel 1982-ben.
Palesztina a 19. század végén álmos kis török pasalik volt, legföljebb 250 ezer lakóval. Bedőlt fürdők, szerájok, szutyok, korrupció, mocsaras, sivatagos táj. 1948-ban már másfél millióan élnek itt, hogy az egymást követő bevándorlási hullámok révén 1958-ig 2 millióra, ’79-re csaknem 3 milliósra gyarapodjon a népesség. 1990-ben váratlanul 12 ezer exszovjet zsidó rohanja meg Izraelt, hogy röpke tíz év alatt másfél-kétmillió orosz-ukrán bevándorlóval gyarapodjon az ország. Az új bevándorlók nem kis része két értelemben „álizraeli”. Egyrészt sokan a nyugatinál könnyebben megszerezhető állampolgárság (és gazdasági előnyök) reményében jöttek, nemritkán zsidóságukat is „szimuláló” útlevélvadászok voltak. Zömük máig Cipruson, Portugáliában él, kenyerüket lányfuttatással, kétkezi maffiamunkásként keresik. A többség tényleg bevándorolt Izraelbe, ám az asszimilációs elszántság minimumát sem mutatja. Ellentétben a korábban érkezőkkel (például a fekete bőrű abesszin zsidókkal), meg sem tanultak ivritül. Valóságos gettóba vonulnak, kizárólag valamelyik keleti szláv dialektust beszélik. Cirill feliratos bevásárlóutcákba járnak, sőt, mára az állami hivatalok, posták, önkormányzatok zöme oda jutott, hogy az alkalmazás döntő feltétele az orosznyelv-tudás. Magunk is láttunk a Holt-tenger partján vodkázó, parolázó, katonadalokat éneklő, pocakos orosz csoportot. Úgy festettek, mint Kolcsak admirális tisztikara a szaunában. „Mindenben nagyon-nagyon oroszok. Kicsit még talán antiszemiták is – mondja szorongva helyi ismerősünk.
A dinamika érvényes a politikai szenvedélyekre is. Zsuzsa súlyt helyez rá, hogy megismerjük a zsidó állam kis hódítását, az annektált Golán-magaslatot. Az izraeli katonai szobrászművészet modernista ágát képviseli „a tankból faragott dinó”, amely a szerszám- és alapanyagigény miatt unikum. Kell hozzá egy tank vagy más harci jármű és a kilövéshez szolgáló tankelhárító rakéta. Végül lángvágó, melynek segítségével az így létrejött (hőtől és lökéshullámtól deformált) lemezekből pompás saurusokat formázunk. Hogy e sajátos művészetnek a Golánon hódolói akadtak, bizonyítják az út mentén felállított műtárgyak. A közeli bunker használaton kívül van, a szomszéd hegyen figyelő radar, a szemközti kiürített szír város mutatja: a béke ingatag.
Jeruzsálemben esik az eső. Beállt a szombat. Sok mindent láttunk, sok mindent kihagytunk. A turisztikai statisztika szerint a látogatók több mint ötöde zarándokként utazik a Szentföldre. Ők a román nénikék, akik Betlehemben Krisztus születésének szakrális pontját, az oltár alatti ezüstcsillagot csókolgatják, ők a kérges mazówiai parasztok, akik a Szent Sír Templomában könnyeikkel küszködve állnak Golgota szikláján, a szent kereszt „kitűzési pontján”. Ők a behemót amerikaiak, akik fekete kalap helyett baseballsapkában feszengnek a siratófal előtt. Egy kis kívánságcédulát mi is elhelyeztünk az ősi kövek között, és várjuk a hatást.
Jeruzsálemnek nyolc kapuja van. Az Aranykapu be van falazva. Azon jön be a Megváltó azon a bizonyos napon. De még késik. Csak prémes (strájmeles) süvegben rója az utcát néhány szomorú férfiú az esőben, mögöttük az asszony ernyős babakocsival. 5767 év súlya vállukon.
szerző: Buják Attila - képek: a szerző felvételei
(168ora.hu)
LINKAJÁNLÓ
Alternatív gyógymódok
Egészség - orvos
Szépségápolás
Táplálékkiegészítők
Bio
Recept ABC
Vegetáriánus
Dísznövények
Világörökség
Fel-mlm
2006.12.14
A CIKK KÉPGALÉRIÁJA
Legfrissebb magazinok
- A legtutibb balatoni éttermek
- Hetente frissül majd az Office
- Telefonszámokat lop a Facebook
- Rajtol a Tour de dopping
- Szúnyogriasztó és napvédő krém házilag
- Gyümölcsös ínyencségek - 4 szuper recept
- RIPORT MÓNIKÁVAL AZ EROTIKA VILÁGÁBÓL!
- ZTE V889M - kétélű penge
- Újabb csatát nyert a Samsung: betilthatnak néhány iPhone-t
- Viszi az árvíz a motort?
HIRDETÉS
TOVÁBBI HÍREINK
- Ezeken a magyar településeken már készülhetnek az ivóvízhiányra
- Fokozódik a konfliktus: tűzharc tört ki a Wagner-csoport és az orosz légierő között, már három helikoptert lelőttek
- Putyin beszédet intézett népéhez a a Wagner-csoport lázadása után: „Az ilyen fenyegetésre keményen fogunk reagálni”
- Lázadás tört ki Oroszországban: a Wagner zsoldoscsoport elfoglalt egy orosz várost, Putyin hamarosan beszédet mond
- Olyan vihar jöhet, ami ellen az esernyő nem elég
- Ők öten vesztek hullámsírba a Titan fedélzetén
- Az Európai Parlament megszavazta: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre
- Aligha most robban föl a Balkán puskaporos hordója
- Putyin arra játszik, hogy legyen ürügye az első nukleáris csapásra
- Novák Katalin a kórházban indította a reggelt
HIRDETÉS
