HIRDETÉS
KIEMELT HÍREK
- Két hét alatt csaknem hétszáz új álláshirdetést adott fel a Belügyminisztérium, óriási a tanárhiány
- Jön még pénz Brüsszelből? Megszólalt a miniszter
- Gyárfás Tamás ismét a bíróság előtt: kulcsfontosságú hangfelvételek kerültek terítékre
- Mi történt? Lezuhant egy helikopter a Mount Everest közelében - Senki nem élte túl
- Mutatjuk, melyek lesznek a legfontosabb témák a vilniusi NATO-csúcson
HIRDETÉS
MAGAZINOK > NŐI > Kapcsolatok > Energiavámpírok, kíméljenek!
Egy normálisan működő kapcsolatban (legyen szó szerelemről vagy akár szimpla barátságról) kialakul az egyensúly. Ha azonban felborul, és az egyik fél folyton csak kér (mi több: elvár, követel), a másik meg szolgál, akkor a helyzet előbb-utóbb drámai fordulatot vesz.
Személyiségfüggő, ki meddig és mennyire engedi kihasználni magát.
Fontos kérdés azonban, felismeri-e egyáltalán, hogy élősködnek rajta. Mert az energiavámpírok nagy része annyira kedves, sőt mézes-mázos és behízelgő modorú, hogy sokáig ügyesen leplezni tudja igazi arcát. Sőt, az is lehet, hogy maga sincs tisztában azzal, mekkora terhet rak hozzátartozói vállára!
A nyavalygós vámpír
Valószínűleg mindannyiunk környezetében megtalálható ez a típus – Magyarországon különösen gyakori. Ő az, akinek szigorúan tilos feltenni a „hogy vagy?” kérdést (bár úgy néz, akkorákat sóhajt, hogy ha csak icipici empátia vagy udvariasság szorult belénk, képtelenek vagyunk nem érdeklődni). Meggondolatlanságunkat aztán alaposan megbánjuk, hiszen panaszözön zúdul a nyakunkba, függetlenül attól, milyen természetű az ismeretségünk.
Azt hinné az ember, e bosszantó jellemvonás főként idősek sajátja, holott egyes fiatalok olykor lazán túltesznek a rendelőintézetekben várakozó panaszlicitáló nyugdíjasokon.
Ott van például Noémi. Szép, fiatal lány, ha ránéz az ember, azt gondolná, makkegészséges. Pedig, amióta csak ismerem (régóta), folyton rejtélyes nyavalyákkal küzd – és imádja részletezni az aktuális kórképek természetét. Állítja, allergiás (mikor, mire) – akkor is, ha a teszt negatív.
Fura érzékenysége pedig elmondása alapján (mert a vizsgálatok még nem igazolták hipotézisét) a legkülönfélébb szerveit betegíti meg. Mivel a hagyományos orvoslás nem tudott megoldást a bajára (sajnos pszichológusnál nem járt még), természetgyógyászokat, varázslókat és mindenféle kuruzslókat traktál a panaszaival igen sok pénzért. No meg a barátokat, azokat legalábbis, akik még nem maradtak el mellőle, és a kedvesét, a szerencsétlen Ottót, aki egészen belefogyott kedvese szenvedéseibe. Míg Noémi majd kicsattan, ő egyre nyúzottabb. Nem csoda, gürizik egész nap, hazamenni pedig egyre kevésbé van kedve, ereje „szenvedő” asszonyához.
A szószátyár
A fecsegő, aki képtelen összefoglalni mondandója lényegét. Na, nem mintha vágyná a tömörséget! Beszélek, tehát vagyok, ez a jelmondata, így hát érthető, hogy megretten, ha csend lesz, vagy magához ragadja a szót a másik. Ez utóbbi fordulatra egyébként nemigen ad esélyt. Lévén, hogy félbeszakíthatatlanul hadar. Percek alatt tökéletesen kifárasztja partnerét az érdektelen információk özönével. Lankad a figyelem, ereszkedik a szemhéj, ólmos fáradtságtól zsibbad a hallgatóság a monológjai közben – ő azonban szárnyal.
Emlékszem, egy idősebb férfirokonom mesélte, a nejének az a taktikája, hogy vitás kérdések esetén lyukat beszél a hasába. Addig-addig mondja a magáét, amíg Gyuszi bácsinak már nemhogy mérgelődni, de válaszolni sincs ereje. Legfeljebb egy biccentésre telik tőle, cserébe az egérútért. És bár minden veszekedés elején megfogadja, ezúttal nem adja fel olyan könnyen, az asszony addig csűri-csavarja a szót, amíg szegény jámbor ember a társalgás fonalát teljesen elveszti, és csak egyetlen dologban biztos már: az ő feleségével nem érdemes vitatkozni.
Asztalra csapni sosem marad ereje, pedig mindig tervezi. Nagy „beszélgetések” után a mai napig átcammog inkább lógó orral hunyni egyet a kisszobába.
A méregzsák
Képes bárhol, bármikor rövid idő alatt tönkretenni egy egész társaság hangulatát. Piszlicsáré dolgoktól is kiakad, és érzelmeinek gátlástalanul hangot ad. Imád cirkuszolni nyilvános helyen, sírni, kiabálni, dühöngeni, miközben partnere, hozzátartozói majd elsüllyednek szégyenükben.
Kata jó ismeri ezt a típust. Az exférje hisztikirály. – Ha János megjelent valahol, katasztrófától kellett tartani. Ha bal lábbal kelt fel, az élő fába belekötött – meséli.
– Személyes sértésnek vett bármilyen lényegtelen, hányaveti megjegyzést, nem is neki szóló grimaszt. Igazából alig várta, hogy kiadhassa a mérgét, ürügyet pedig előbb-utóbb talált az ordítozásra. Ha nem volt kire megorrolni, akkor magában dohogott, szidta a világot, az embereket, a politikát. Nem viselkedett persze mindig így, nagyon kedves és szórakoztató figura is tudott lenni, ha jó napja volt. Szerettem, de iszonyatosan fárasztó volt vele ez a hullámvasút élet.
A tapintatlan
Mindenbe belekotyog. Mindenbe belekérdez. Kilesi a titkokat, vagy sokat sejtetőn hallgat, és zavarba hoz minket a pillantásával. Körüldöngicsél, pátyolgat, szeretget, hogy egy alkalmas pillanatban megszerezze az információt, amelyért megeszi a fene. Könyörtelen faggató.
Évának az anyja ilyen. Mindig elhatározza, hogy nem osztja meg vele a házasságában adódó gondokat. Mert bár önfejűségük miatt gyakran veszekednek, szereti a férjét, és utálja, ha a mama szapulja. (Akkor is, ha olykor jól jön egy kis mellécsomagolt vigasztalás.) Meg aztán bűntudata is van utólag, ha kiteregeti a szennyest.
– Mostanában, ha összekapunk Istvánnal, nem is megyek át anyuhoz, amíg ki nem békülünk – meséli Éva. – Mert sasszeme van, kiszúrja, ha bőgtem előző nap, vagy kicsit sápadtabb vagyok, mint rendesen. És akkor rám száll. Barkochbázik. Elképesztő hülyeségeket kérdez, vagy bántón gyanúsítgat, hogy kihozzon a sodromból, és fejéhez vágjam dühömben az igazságot, amit ugye elhallgatni akartam. Nagy stratéga az öregasszony!
A kuncsorgó
Imád szívességet kérni. Ha nehézsége adódik, első gondolata: ki tudna segíteni? Nem érzi azonban hol a határ, és kéréseivel legalábbis zavarba hozza az ismerőseit. Mert megsérteni nem akarják, szívtelennek sem akarnak látszani, viszont segíteni sem áll módjukban vagy szándékukban.
Van olyan kuncsorgó, aki megszállottan, gátlástalanuk kér kölcsön: pénzt, könyvet, ruhát, CD-t, és olyan is van, aki állandóan kisebb-nagyobb feladatok elvégzésére kéri családtagjait, barátait, mert a munkát leginkább „szervezni”, nem végezni szereti.
Ezerféle módon hozható kényelmetlen helyzetbe az, aki nehezen mond nemet mások kívánságaira, márpedig többé-kevésbé mindannyian kihasználhatók vagyunk, amennyiben a kuncsorgót szeretjük.
Létezik a típusnak egy jellegzetes altípusa: a kullancstermészet. A levakarhatatlan. Aki beleőrül, ha egy percig nem figyelnek rá. Vivien, Ági barátnője ilyen ember. Amíg mind a ketten facérok voltak, nap mint nap találkoztak. Aztán Áginak lett valakije, és döbbenten konstatálta, hogy Vivi nem hajlandó beletörődni a másodhegedűs posztba.
Eleinte türelmesen fogadta az új fiú, hogy Vivi rájuk telefonál esténként, ha panaszolnivalója akad, és Ági, ha idegesen toporogva is, de végighallgatja az órányi sirámot. Akkor sem csinált cirkuszt, amikor barátnője lemondta a tervezett közös hétvégét, mert Vivike váratlanul mégis szülinapi partit szervezett pont az elutazásuk napjára. (Micsoda véletlen!) Amikor azonban a barátnő megkérte Ágit, hadd húzza meg magát náluk a negyven négyzetméteren, amíg felújítják a lakását, a fiú kijelentette, elég volt.
És nem adta be a derekát akkor sem, amikor látta, mennyire megviselik Ágit barátnője szemrehányásai. Mert bár az eszével tudta, szó sincs részéről cserbenhagyásról, rengeteg áldozatot hozott már e barátság oltárán, Vivi sértettsége mégis elbizonytalanította. Nem gondolta, hogy ilyen piszok nehéz egyértelmű helyzet esetén is nemet mondani.
Legyőzni a vérszívót!
– Senki sem születik energiavámpírnak, különféle gondok, körülmények, magánéleti válságok, krízisek teszik azzá az erre hajlamos személyiségű embereket – mondja Gergelyné dr. Busa Ildikó, pszichológus. – Leggyakoribb „lefárasztó” az állandóan panaszkodó, elégedetlenkedő ember, akivel csak rossz dolgok történnek – szerinte. Sokan azért lesznek ilyenek, mert gyermekkorukban nem kaptak elég dicséretet, több volt a büntetés, mint a pozitív megerősítés. Elhanyagolták, vagy ellenkezőleg, szeretettel fojtogatták őket.
Nagyon nehéz ügyesen kezelni az ilyen embert, szinte lehetetlen a kedvére tenni. Abban az esetben várható javulás, ha feladatokat kap, amikben tartósan sikerélményhez juthat. Ha énképe jó irányba változik, kevesebbet fog sopánkodni. Azt, hogy a vérünket szívja, nem kell és nem is lehet elviselni. Ha aktivizáló kísérleteinkre nem reagál jól, akkor nyúlcipő!
(nana.hu)
2006.12.08
t: 1775
Energiavámpírok, kíméljenek!
Egy normálisan működő kapcsolatban (legyen szó szerelemről vagy akár szimpla barátságról) kialakul az egyensúly. Ha azonban felborul, és az egyik fél folyton csak kér (mi több: elvár, követel), a másik meg szolgál, akkor a helyzet előbb-utóbb drámai fordulatot vesz.
Személyiségfüggő, ki meddig és mennyire engedi kihasználni magát.
Fontos kérdés azonban, felismeri-e egyáltalán, hogy élősködnek rajta. Mert az energiavámpírok nagy része annyira kedves, sőt mézes-mázos és behízelgő modorú, hogy sokáig ügyesen leplezni tudja igazi arcát. Sőt, az is lehet, hogy maga sincs tisztában azzal, mekkora terhet rak hozzátartozói vállára!
A nyavalygós vámpír
Valószínűleg mindannyiunk környezetében megtalálható ez a típus – Magyarországon különösen gyakori. Ő az, akinek szigorúan tilos feltenni a „hogy vagy?” kérdést (bár úgy néz, akkorákat sóhajt, hogy ha csak icipici empátia vagy udvariasság szorult belénk, képtelenek vagyunk nem érdeklődni). Meggondolatlanságunkat aztán alaposan megbánjuk, hiszen panaszözön zúdul a nyakunkba, függetlenül attól, milyen természetű az ismeretségünk.
Azt hinné az ember, e bosszantó jellemvonás főként idősek sajátja, holott egyes fiatalok olykor lazán túltesznek a rendelőintézetekben várakozó panaszlicitáló nyugdíjasokon.
Ott van például Noémi. Szép, fiatal lány, ha ránéz az ember, azt gondolná, makkegészséges. Pedig, amióta csak ismerem (régóta), folyton rejtélyes nyavalyákkal küzd – és imádja részletezni az aktuális kórképek természetét. Állítja, allergiás (mikor, mire) – akkor is, ha a teszt negatív.
Fura érzékenysége pedig elmondása alapján (mert a vizsgálatok még nem igazolták hipotézisét) a legkülönfélébb szerveit betegíti meg. Mivel a hagyományos orvoslás nem tudott megoldást a bajára (sajnos pszichológusnál nem járt még), természetgyógyászokat, varázslókat és mindenféle kuruzslókat traktál a panaszaival igen sok pénzért. No meg a barátokat, azokat legalábbis, akik még nem maradtak el mellőle, és a kedvesét, a szerencsétlen Ottót, aki egészen belefogyott kedvese szenvedéseibe. Míg Noémi majd kicsattan, ő egyre nyúzottabb. Nem csoda, gürizik egész nap, hazamenni pedig egyre kevésbé van kedve, ereje „szenvedő” asszonyához.
A szószátyár
A fecsegő, aki képtelen összefoglalni mondandója lényegét. Na, nem mintha vágyná a tömörséget! Beszélek, tehát vagyok, ez a jelmondata, így hát érthető, hogy megretten, ha csend lesz, vagy magához ragadja a szót a másik. Ez utóbbi fordulatra egyébként nemigen ad esélyt. Lévén, hogy félbeszakíthatatlanul hadar. Percek alatt tökéletesen kifárasztja partnerét az érdektelen információk özönével. Lankad a figyelem, ereszkedik a szemhéj, ólmos fáradtságtól zsibbad a hallgatóság a monológjai közben – ő azonban szárnyal.
Emlékszem, egy idősebb férfirokonom mesélte, a nejének az a taktikája, hogy vitás kérdések esetén lyukat beszél a hasába. Addig-addig mondja a magáét, amíg Gyuszi bácsinak már nemhogy mérgelődni, de válaszolni sincs ereje. Legfeljebb egy biccentésre telik tőle, cserébe az egérútért. És bár minden veszekedés elején megfogadja, ezúttal nem adja fel olyan könnyen, az asszony addig csűri-csavarja a szót, amíg szegény jámbor ember a társalgás fonalát teljesen elveszti, és csak egyetlen dologban biztos már: az ő feleségével nem érdemes vitatkozni.
Asztalra csapni sosem marad ereje, pedig mindig tervezi. Nagy „beszélgetések” után a mai napig átcammog inkább lógó orral hunyni egyet a kisszobába.
A méregzsák
Képes bárhol, bármikor rövid idő alatt tönkretenni egy egész társaság hangulatát. Piszlicsáré dolgoktól is kiakad, és érzelmeinek gátlástalanul hangot ad. Imád cirkuszolni nyilvános helyen, sírni, kiabálni, dühöngeni, miközben partnere, hozzátartozói majd elsüllyednek szégyenükben.
Kata jó ismeri ezt a típust. Az exférje hisztikirály. – Ha János megjelent valahol, katasztrófától kellett tartani. Ha bal lábbal kelt fel, az élő fába belekötött – meséli.
– Személyes sértésnek vett bármilyen lényegtelen, hányaveti megjegyzést, nem is neki szóló grimaszt. Igazából alig várta, hogy kiadhassa a mérgét, ürügyet pedig előbb-utóbb talált az ordítozásra. Ha nem volt kire megorrolni, akkor magában dohogott, szidta a világot, az embereket, a politikát. Nem viselkedett persze mindig így, nagyon kedves és szórakoztató figura is tudott lenni, ha jó napja volt. Szerettem, de iszonyatosan fárasztó volt vele ez a hullámvasút élet.
A tapintatlan
Mindenbe belekotyog. Mindenbe belekérdez. Kilesi a titkokat, vagy sokat sejtetőn hallgat, és zavarba hoz minket a pillantásával. Körüldöngicsél, pátyolgat, szeretget, hogy egy alkalmas pillanatban megszerezze az információt, amelyért megeszi a fene. Könyörtelen faggató.
Évának az anyja ilyen. Mindig elhatározza, hogy nem osztja meg vele a házasságában adódó gondokat. Mert bár önfejűségük miatt gyakran veszekednek, szereti a férjét, és utálja, ha a mama szapulja. (Akkor is, ha olykor jól jön egy kis mellécsomagolt vigasztalás.) Meg aztán bűntudata is van utólag, ha kiteregeti a szennyest.
– Mostanában, ha összekapunk Istvánnal, nem is megyek át anyuhoz, amíg ki nem békülünk – meséli Éva. – Mert sasszeme van, kiszúrja, ha bőgtem előző nap, vagy kicsit sápadtabb vagyok, mint rendesen. És akkor rám száll. Barkochbázik. Elképesztő hülyeségeket kérdez, vagy bántón gyanúsítgat, hogy kihozzon a sodromból, és fejéhez vágjam dühömben az igazságot, amit ugye elhallgatni akartam. Nagy stratéga az öregasszony!
A kuncsorgó
Imád szívességet kérni. Ha nehézsége adódik, első gondolata: ki tudna segíteni? Nem érzi azonban hol a határ, és kéréseivel legalábbis zavarba hozza az ismerőseit. Mert megsérteni nem akarják, szívtelennek sem akarnak látszani, viszont segíteni sem áll módjukban vagy szándékukban.
Van olyan kuncsorgó, aki megszállottan, gátlástalanuk kér kölcsön: pénzt, könyvet, ruhát, CD-t, és olyan is van, aki állandóan kisebb-nagyobb feladatok elvégzésére kéri családtagjait, barátait, mert a munkát leginkább „szervezni”, nem végezni szereti.
Ezerféle módon hozható kényelmetlen helyzetbe az, aki nehezen mond nemet mások kívánságaira, márpedig többé-kevésbé mindannyian kihasználhatók vagyunk, amennyiben a kuncsorgót szeretjük.
Létezik a típusnak egy jellegzetes altípusa: a kullancstermészet. A levakarhatatlan. Aki beleőrül, ha egy percig nem figyelnek rá. Vivien, Ági barátnője ilyen ember. Amíg mind a ketten facérok voltak, nap mint nap találkoztak. Aztán Áginak lett valakije, és döbbenten konstatálta, hogy Vivi nem hajlandó beletörődni a másodhegedűs posztba.
Eleinte türelmesen fogadta az új fiú, hogy Vivi rájuk telefonál esténként, ha panaszolnivalója akad, és Ági, ha idegesen toporogva is, de végighallgatja az órányi sirámot. Akkor sem csinált cirkuszt, amikor barátnője lemondta a tervezett közös hétvégét, mert Vivike váratlanul mégis szülinapi partit szervezett pont az elutazásuk napjára. (Micsoda véletlen!) Amikor azonban a barátnő megkérte Ágit, hadd húzza meg magát náluk a negyven négyzetméteren, amíg felújítják a lakását, a fiú kijelentette, elég volt.
És nem adta be a derekát akkor sem, amikor látta, mennyire megviselik Ágit barátnője szemrehányásai. Mert bár az eszével tudta, szó sincs részéről cserbenhagyásról, rengeteg áldozatot hozott már e barátság oltárán, Vivi sértettsége mégis elbizonytalanította. Nem gondolta, hogy ilyen piszok nehéz egyértelmű helyzet esetén is nemet mondani.
Legyőzni a vérszívót!
– Senki sem születik energiavámpírnak, különféle gondok, körülmények, magánéleti válságok, krízisek teszik azzá az erre hajlamos személyiségű embereket – mondja Gergelyné dr. Busa Ildikó, pszichológus. – Leggyakoribb „lefárasztó” az állandóan panaszkodó, elégedetlenkedő ember, akivel csak rossz dolgok történnek – szerinte. Sokan azért lesznek ilyenek, mert gyermekkorukban nem kaptak elég dicséretet, több volt a büntetés, mint a pozitív megerősítés. Elhanyagolták, vagy ellenkezőleg, szeretettel fojtogatták őket.
Nagyon nehéz ügyesen kezelni az ilyen embert, szinte lehetetlen a kedvére tenni. Abban az esetben várható javulás, ha feladatokat kap, amikben tartósan sikerélményhez juthat. Ha énképe jó irányba változik, kevesebbet fog sopánkodni. Azt, hogy a vérünket szívja, nem kell és nem is lehet elviselni. Ha aktivizáló kísérleteinkre nem reagál jól, akkor nyúlcipő!
(nana.hu)
LINKAJÁNLÓ
Alternatív gyógymódok
Egészség - orvos
Szépségápolás
Táplálékkiegészítők
Bio
Recept ABC
Vegetáriánus
Dísznövények
Világörökség
Fel-mlm
2006.12.08
Legfrissebb magazinok
- A legtutibb balatoni éttermek
- Hetente frissül majd az Office
- Telefonszámokat lop a Facebook
- Rajtol a Tour de dopping
- Szúnyogriasztó és napvédő krém házilag
- Gyümölcsös ínyencségek - 4 szuper recept
- RIPORT MÓNIKÁVAL AZ EROTIKA VILÁGÁBÓL!
- ZTE V889M - kétélű penge
- Újabb csatát nyert a Samsung: betilthatnak néhány iPhone-t
- Viszi az árvíz a motort?
HIRDETÉS
TOVÁBBI HÍREINK
- Ezeken a magyar településeken már készülhetnek az ivóvízhiányra
- Fokozódik a konfliktus: tűzharc tört ki a Wagner-csoport és az orosz légierő között, már három helikoptert lelőttek
- Putyin beszédet intézett népéhez a a Wagner-csoport lázadása után: „Az ilyen fenyegetésre keményen fogunk reagálni”
- Lázadás tört ki Oroszországban: a Wagner zsoldoscsoport elfoglalt egy orosz várost, Putyin hamarosan beszédet mond
- Olyan vihar jöhet, ami ellen az esernyő nem elég
- Ők öten vesztek hullámsírba a Titan fedélzetén
- Az Európai Parlament megszavazta: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre
- Aligha most robban föl a Balkán puskaporos hordója
- Putyin arra játszik, hogy legyen ürügye az első nukleáris csapásra
- Novák Katalin a kórházban indította a reggelt
HIRDETÉS
