HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > ÉLETMÓD > Táplálkozás > Az étkezés öröme

t: 1342

Az étkezés öröme







Miért kell odafigyelni?

Nem kell hozzá különösebben egészségtudatosnak, pláne szakembernek lenni, hogy egy középkorú ember tudja, hogy ebben az életszakaszban hányféle veszély fenyegeti egészségét, életét: elhízás, magas vérnyomás, cukorbaj, szív- és érrendszeri betegségek, agyi katasztrófák, daganatok leselkednek ránk sok más betegség mellett. Valóban nagyon észnél kell lenni ahhoz, hogy helyes életmóddal, megfelelő táplálkozással, mozgással, stresszoldással, stb. elkerülhessük. A nők ráadásul még ebben az életkorukban szembesülnek a menopauza folyamatával is, amely a felsoroltak mellett egyéb egészségügyi problémákat is hozhat, például a csontritkulást, a hormonhiányból adódó tüneteket és a depresszióra való hajlamot. Vagyis ha valaki eddig kevésbé figyelt oda netán magára, most mindenképpen eljött az ideje, hogy tudatosabban őrizze egészségét vagy igyekezzen helyreállítani azt. De nem kell elkeseredni: az egészségvédelem eszközei között vannak olyanok is, amelyek nagyon élvezetessé tehetők, újfajta élményt, színt, kalandot hozhatnak bárki életébe. A táplálkozás mindenképpen ilyen. Tévhit ugyanis, hogy csak fűrészporízű kenyérpótlókkal és ízetlen szójakockákkal, vízben főtt zöldségekkel élhet az, akinek súlyfeleslege miatt diétáznia kell. Az egészséges táplálkozás is lehet változatos, élvezetes!

Vizsgáljuk meg szokásainkat!

Negyven-ötven éves korára mindenkinek kialakulnak szokásai, beidegződései, jók és rosszak egyaránt. Sok esetben nagy lépést jelenthet az egészségesebb életmód felé, ha megfigyeljük, hogy milyen szokásaink alakítják ki mindennapjaink szokott rendjét, hol érdemes változtatni rajtuk. Például ha egy változó korban lévő nő ráébred, hogy elhízás fenyegeti, tanácsos legelőször is megvizsgálnia (le is jegyzetelnie) néhány napig, hogy hányszor, milyen körülmények között, mennyit, mit eszik-iszik. Előfordulhat, hogy felfedez olyan szokásokat, amelyek viszonylag könnyen megváltoztathatók, de mégis sokat segíthetnek. Például reggelizik-e, milyen pékárut fogyaszt, iszik-e folyadékot a kávén kívül reggelizés közben, rendszeres időpontban ebédel-e, szokott-e nassolni, használ-e szakácskönyvet, kiszámolja-e a szükséges mennyiséget főzés közben, illetve mi történik a háztartásában az ételmaradékkal, stb. Nem mindegy az sem, hogy valaki hogyan eszik: lassan, jól megrágva, sokszor megforgatva a szájában a falatot, vagy gyorsan, türelmetlenül, darabosan, még azelőtt lenyelve, hogy az étel az emésztést segítő nyállal jól elkeveredhetne. Az étkezés közbeni olvasás is könnyen vezethet túlsúlyhoz, hiszen az agyunk nem figyel a beérkező információra, így tovább eszünk jóllakás után is.

Kalandos újítások

A nők általában fogékonyabbak az újra, mind az ízek, a nyersanyagok, az élelmiszerek, mind az ételkészítési technológiák terén - a változás korába lépve többnyire már több idejük is van kísérletezni, mint fiatal anyaként, pályakezdőként. A férfiakra inkább jellemző, hogy ragaszkodnak a "jól bevált" ételekhez, de az is egy szép női feladat lehet, hogy nemcsak a saját, hanem az egész család étkezését egészségesebbé tegyék. Kis lépésekkel érdemes kezdeni: a cukor mellett/helyett kipróbálni más édesítőket, például a gyümölcsök, a szőlőcukor, a méz édesítő erejét, illetve a kalóriamentes édesítőszereket is. Jó, hogy az állati zsírok helyett egyre több növényi olajat használunk, de technológiát váltva még tovább lehetne lépni: például olajban sütés helyett párolással, grillezéssel sok kalória bevitelét el lehetne kerülni. A leghagyományosabb ételek is egészségesebbekké tehetők például, ha disznó helyett pulykahúsból készítjük őket, vagy tejföl helyett tejjel habarjuk be - a sor a végtelenségig folytatható. Érdemes "kiruccanni" egyszer-egyszer más népek konyhájába is: élvezetes, közös kaland lehet belekóstolni a kínai, a japán, az indiai, vagy az olasz, görög, szerb stb. ételekbe, és ha teljesen nem is fognak átállni egyikre sem, de mindegyikből el lehet lesni egészséges recepteket, ötleteket. Megtanulhatjuk például, mi módon alkalmazhatjuk a nálunk még meglehetősen idegen szóját. Ezt ugyanis igazán kár lenne kihagyni egy változó korban lévő nő étrendjéből, hiszen tele van természetes fitoösztrogénnel, ami csökkentheti a hormonhiányból származó tüneteket. Változatosabbá kellene tenni a köreteinket: más népek konyhaművészetéből megtanulhatjuk például, hogyan lehet megunhatatlanná tenni a rizst, mi minden lehet az igazán színes, változatos saláták alapanyaga.

Egészség három tételben

Az egészséges táplálkozásnak minden életkorban alapvető eleme a kiegyensúlyozott étrend, amelyben megfelelő arányban szerepelnek a gabonafélék, a zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, húsok, zsiradékok, cukrok, stb. A középkorúak esetében csak annyiban módosul ez az alapelv, hogy még inkább figyelembe kell venni a szervezet ásványi anyagszükségletét (például a csontok egészségének megőrzéséhez szükséges kalciumbevitelt, a nem kevésbé fontos magnéziumot), a zsír-, a finomított cukor és a liszt fogyasztásának visszaszorításával fokozottan ügyelni kell a normál testsúlyra és a szív és az érrendszer egészségének megőrzésére. A csontvédelem, a szívbarát étrend és a súlykontroll szükségessége férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik - ezek módjaival, az ezekhez szükséges étrendekkel számos cikkünk foglalkozik. Van azonban arra is lehetőség, hogy a helyes táplálkozás megválasztásával csökkentsük a menopauza tüneteit. A kutatók felfigyeltek arra, hogy a távol-keleti nők nem is ismerik azt a fogalmat, amit a nyugati civilizáció "változás kori hőhullámokként" tart számon. Úgy vélik, ennek oka az étrendben keresendő: sok, fitoösztrogént tartalmazó szóját, illetve ásványi anyagokban gazdag tengeri algát fogyasztanak. Aki nem tud megbarátkozni a szójával, sem kocka vagy szelet, liszt, sem szójatej, csíra, tofu, vagy egyéb formában sem, annak figyelmébe ajánljuk, hogy remek fitoösztrogén forrás még a lenmagolaj, a napraforgómag, a bab, a barna rizs, a retek és a krumpli is, sőt, az erdei gyümölcsökben, a kékszőlő és a déligyümölcsök héjában található bioflavonoidok is hasonlóan jó hatásúak. Van, amikor a visszafogottság használ: például a hőhullámok a cukor-, a só- és a koffeinbevitel visszaszorításával is elkerülhetők.

Lelje benne örömét!

Mindaz, amit a változó korról olvasott, megtanult, illetve amire önmagát figyelve rájött, egyetlen célt szolgálhat: minél jobbá tenni az életét ebben a természetes folyamatban, életszakaszban is. Fontos, hogy az ajánlásokat ne korlátozásnak érezze, hanem annak, amik: lehetőségnek egészsége, jó közérzete megőrzéséhez, új ízek, új energiaforrások, élmények felfedezéséhez. Új fűszereket, recepteket, teákat kipróbálva a kísérletező kedve nemcsak magának, hanem családjának, környezetének is sok örömet szerezhet.

(hazipatika.com)

LINKAJÁNLÓ
Alternatív gyógymódok

Egészség - orvos

Szépségápolás

Táplálékkiegészítők

Bio

Recept ABC

Vegetáriánus

Dísznövények

Világörökség



2006.10.16

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok