A kitartást igénylő sportágak, mint a kocogás, a séta, a túrázás 2000 m-es magasságig (2500 méter felett a magzat oxigénellátása már nem megfelelő), a kényelmes, laza kerékpározás, a torna, a könnyed aerobik, a sífutás, a golf, a jóga és az úszás.
Mennyire tornázzanak intenzíven a leendő édesanyák?
A kezdők eleinte hetente egyszer-kétszer 20 percet sportoljanak, ha pedig már javult a kondíciójuk, heti 3-4szer 45 perc sem megterhelő. Csak addig tornázz, amíg jól érzed magad, és nem fulladsz ki nagyon. Míg a pulzusod nem haladja meg a percenkénti 130-at, addig nem veszed igénybe túlzottan magad. Alapszabály: minden rendben van addig, míg sport közben megerőltetés nélkül, kellemesen tudsz beszélgetni valakivel.
Miért ajánlják a terheseknek a mozgást, amikor sokkal nehezebb pocakkal sportolni?
Ennek több oka is van: a sport erősíti a szívet és az ereket, ezzel csökkenti a trombózis kialakulásának kockázatát. Ezenkívül a mozgás megelőzi a terhességi cukorbetegséget. A sportos várandósok medencefenék-, hát- és hasizomzata lényegesen terhelhetőbb, és tudatosabban képesek megfeszíteni és ellazítani az izmaikat. Sokkal elviselhetőbbek lesznek a szülési fájások. Ráadásul, ha a szervezet hozzászokik a megerőltetéshez, jobban tolerálja majd a szülés utáni hormonszintesést, s könnyebb lesz megszokni az álmatlan éjszakákat és az életritmus megváltozását is.
Igaz, hogy különösen nagy a sérülésveszély?
Igen, mert a terhességi hormonok rugalmasabbá és puhábbá teszik a kötőszöveteket, az izmokat és az inakat, hogy a szülésnél ki tudjon tágulni a szülőcsatorna. Ezért vesztenek a stabilitásukból a végtagok a terhesség második felétől. Kerülni kell tehát a várandósoknak a hirtelen mozdulatokat, és ajánlatos jól kibélelt, védő sportcipőt viselni.
Az úszás nagyszerű sport a várandósok számára. De mi a helyzet a fertőzésveszéllyel?
Mivel a nyilvános uszodák és strandok vízminőségét folyamatosan ellenőrzik, az úszás- vagy a vízi aerobik-edzéseken nincs komoly fertőzésveszély. A meleg pezsgőfürdőket és nedves padokat viszont érdemes elkerülni, azokon ugyanis sok lehet a baktérium.
Igaz, hogy a várandósok nem is gondolhatnak a lovaglásra?
Normális, problémamentes terhesség esetén szabad lovagolni. Főként a terhesség korai szakaszában, amikor a méh jobban védett, mert ilyenkor az erős gátizmok kiegyenlítik a ló mozgását. De kockázat mindenképpen van: még a legokosabb ló is levetheti a hátáról a lovasát – ennek pedig súlyos következményei lehetnek a magzat számára. Mivel a pocakosoknak ajánlatos elkerülniük az eséseket és a lökéseket, le kell mondaniuk a dimbes-dombos terepen való kerékpározásról, a fal- és sziklamászásról, a síelésről és a snowboardozásról, a görkorcsolyázásról, a csapat-, a verseny- és a küzdősportokról, ezeket csak a szülés után szabad tovább űzniük.
Minden jógaváltozat ajánlható a kismamáknak?
A nagy erőkifejtést igénylő és a hason fekvésből hátrahajlásos gyakorlatokon kívül minden jógaválfaj ajánlott. De főleg a kismamajóga-kurzusok.
Abba kell hagyni a fitneszstúdióban végzett edzéseket is?
Nem, ha az edződ tudja, hogy terhes vagy. Így hozzád igazíthatja a gyakorlatokat. És azt is tudja például, hogy a negyedik hónaptól kezdve már nem szabad hanyattfekvő gyakorlatokat végezned. A megerőltetés és a méh súlya károsan befolyásolhatja a véráramlást a hasi aortában. Részt vehetsz azonban kismamatornán vagy -jógakurzuson. Az itt elvégzendő gyakorlatokat kifejezetten a kismamák igényeihez igazították.
Rózsás arc vagy szennyezett bőr – miért reagál annyira különbözőképpen a bőr?
A megemelkedett ösztrogénszint mindenkinél mást és mást idéz elő: van, aki elkezd vizesedni, mert a szervezete visszatartja a vizet, ezáltal eltűnnek az apró ráncok, az arc teltebbnek és rózsásabbnak látszik. Mivel most jobb a bőr vérellátottsága, sok kismamának kevesebb a pattanása, sokkal tisztább a bőre. „Valósággal kivirul”, szokták erre mondani. Ám a magas hormonszint másoknál erősebb faggyú- és izzadságmirigy-működést eredményez, ami pattanásokat és mitesszereket jelenthet. Azoknál, akik eddig is hajlamosak voltak a pattanásosságra, sajnos általában csak romlik a helyzet. Kis vigasz: az első trimeszter után már jobban megbirkózik a szervezet a nagy hormonmennyiséggel.
Miért jelennek meg hirtelen pigmentfoltok az arcon?
Az agyban lévő tobozmirigy most több MSH-t (melanocitákat stimuláló hormon) termel. Ez festi a mellbimbót, az anyajegyeket és a szeplőket sötétebbre. De emiatt gyakran sötét foltok jelennek meg a száj és a szem körül. Ha te is hajlamos vagy erre, kerüld a kiadós napozásokat, vagy krémezd be magad a nyaralás alatt ultramagas fényvédő faktorú (50+) naptejjel. Nyáron még otthon is védd az arcodat magas fényvédő faktorú (legalább 15) nappali krémmel. Várandósok számára is nagyon jó az ásványi szűrővel (mikropigmentek) ellátott krémek. Ha már megjelentek a pigmentfoltok, speciális krémmel lehet kezelni.
Még soha nem volt ilyen telt és erős a hajam. Szükség van ennek ellenére speciális ápolásra?
A nők haja nagyjából tíz százelékkal lesz teltebb a terhesség alatt – ez is az ösztrogén hormonnak köszönhető. Ez viszont azt is jelenti, hogy a roncsolódott hajszálak sokkal tovább maradnak a fejbőrben. A pakolások és az ápoló termékcsaládok visszaadják a haj csillogását. A terhesség után sokkal erőteljesebben hullik a haj, míg újra helyre nem áll a rend, legkésőbb a szoptatás után.
Miért lesz zsírosabb a haja néhány kismamának?
A magas ösztrogénszint miatt megnövekszik a faggyútermelés, ettől pedig zsírosabb lesz a haj. Ebben az esetben egyszerűen csak gyakrabban kell hajat mosni, nem szabad szárítani, mert az stimulálja a faggyúmirigyeket. Ha lehet, ne használj olyan termékeket, amelyek megnehezítik a hajszálakat (a balzsamot például csak a hajszálakra kend, hagyd ki a haj tövét, majd alaposan öblítsd le).
Veszélytelen a magzatra a hajfestés?
Eddig semmi sem utalt arra, hogy a hajfesték vagy a dauer – kis mennyiségű – hatóanyagai ártalmasak lennének a születendő babára vagy az anyára. Még a terhes fodrászok is használják ezeket az anyagokat. Ha ennek ellenére aggódsz, akkor csak szőkíttesd a hajad, de ne festesd be – a legkritikusabbak ugyanis a színpigmentek. A hajszínedet pedig melírral puhítsd, mely a hajtő előtt öt miliméterrel ér véget, és alig kerül kapcsolatba a fejbőrrel.
Meg lehet előzni a terhességi csíkokat?
Sajnos hajlam kérdése, hogy a nőnek striás lesz-e a hasa, a combja, a melle, a csípője vagy a feneke. A várandós nők nagyjából 70%-ánál alakulnak ki terhességi csíkok. A még feszesebb kötőszövetek miatt a fiatalabb nők hasán, combján hamarabb alakulnak ki repedések, míg a 35 évesnél idősebb hölgyek bőre jobban elviseli a bőr nyúlását. A 13. hét után érdemes csipkedő masszázst alkalmazni: naponta kétszer a hüvelyk- és mutatóujj közé kell venni a bőrt, kicsit megemelni, megcsavarni, majd leengedni. A szeméremcsont környéki részt ki kell hagyni, ott ugyanis kontrakciókat (méhösszehúzódást) válthat ki a masszázs. A csipkedés hatására puhább lesz a bőr, így sokkal jobban meg tud nyúlni. A masszázshoz használhatsz olajat. Aki túlságosan csúszósnak találja, az a masszázs után egyszerűen törölje le.
Mi helyettesítheti a csipkedő masszázst?
A száraz kefével vagy az ujjbeggyel végzett masszázs serkenti a bőr vérellátottságát, erősíti a bőrt. Ez a terhesség alatt különösen hasznos, ha a has annyira feszes, hogy a bőrt alig lehet megfogni. A masszázsolajos vagy -tejes masszírozás hatására rugalmasabb lesz a bőr. Jó hatása van az E-vitaminnal dúsított jojoba-, a búzacsíra-, a mandula- vagy a napraforgóolajnak. Egy újabb kutatás szerint a tigrisfűkivonat segít megelőzni a striák kialakulását.
Lehet még valamit tenni, ha már megjelentek a striák?
A terhességi csíkokat úgy kell elképzelni, mint egy túlfeszített gumiszalagot, melyben már elszakadtak a rostok – tökéletesen nem lehet helyreállítani. Azonnali, például A-vitaminos vagy gyümölcssavas kezelés nem jöhet szóba a várandósok számára: az A-vitamin sav károsítja a magzatot, a szalicilsavak pedig fájásokat okozhatnak. A lézerimpulzusos kezeléssel, ami összeforrasztja és halványítja a repedéseket, szintén ajánlatos várni a szülés utánig. Ezzel szemben azonnal használhatsz krémeket, amelyek gyorsabban meggyógyítják a nemrég kialakult striákat.
Hogyan maradhat szép a dekoltázs?
A hideg zuhany felpörgeti a bőr vérellátását. Lágyabb módszer: hideg vizes kendővel dörzsöld le. Elengedhetetlen egy jól tartó, feszes melltartó (pl.: sport melltartó). A dekoltázsodtól se sajnáld a hatóanyagban gazdag krémeket, amelyek többek között természetes olajokat és nőszirom- vagy tigrisfűkivonatot, valamint E-vitamint tartalmaznak.
Van tornagyakorlat, amelytől szép lesz a mell?
Igen, ráadásul nagyon egyszerű: emeld fel a karod vállmagasságba, tedd össze a tenyeredet a mellkasod előtt, és nyomd össze olyan erősen, ahogy csak tudod. Tartsd a feszítést körülbelül harminc másodpercig, majd lazíts. Naponta tízszer.
Meg kell keményíteni a mellbimbót a szoptatáshoz?
Nem! A kefével vagy szivaccsal dörzsölés hatására gyakran apró repedések maradnak a mellbimbón, melyekben megtelepedhetnek a baktériumok. Ennek következtében pedig fájdalmas mellbimbógyulladás alakulhat ki. De nem tanácsos a zsályatinktúra, a citromlé és a gyümölcsecetes borogatás sem, ezek az anyagok ugyanis szétrombolják a bőr természetes savköpenyét. Itt a kevesebb a több: hagyjuk a mellbimbót megszáradni a szabad levegőn, és ne krémezzük be!
Van gyors segítség, ha viszket és feszül a has?
A hatodik hónaptól normális, ha feszít és viszket a bőr. A vakarás helyett kend be inkább testápolóval (tipp: a táskádba tegyél egy kis üvegcsében). Komoly panaszok esetén az orvos ír fel krémet.
A megemelkedett ösztrogénszint mindenkinél mást és mást idéz elő: van, aki elkezd vizesedni, mert a szervezete visszatartja a vizet, ezáltal eltűnnek az apró ráncok, az arc teltebbnek és rózsásabbnak látszik.
A száraz kefével vagy az ujjbeggyel végzett masszázs serkenti a bőr vérellátottságát, erősíti a bőrt.