A SZOVÁTAI FÜRDŐÉLET

MAGAZINOK > UTAZÁS > Érdekességek - Kultúrák > A SZOVÁTAI FÜRDŐÉLET

t: 3266

Nyugatról, Marosvásárhely felől a Székelyföld belseje felé utazva a Kisküküllő mentén csakhamar feltűnnek a Mezőhavas előhegyei. A Kápolna domb (720 m), a Cseresznyéshegy (912) és a Bekecs (1079) által közrefogott festői vidéken terül el Szováta. Egyedülálló ez a Marosszék őshavasából a zaklatott 16. században a sóhegyek tövében alapított település. A természet csodája, hogy a hegyeket alkotó sófelbukkanásokon, a különböző töménységű sóstavak mellett óriási bükk- és tölgyerdők, fenyők állnak, édesvizű patakoktól öntözött dús kaszálók terülnek el, míg más országokban a só nem fér össze a növényzettel, és csak a sótűrő furcsa, apró vörös növények, satnya fűcsomók élnek meg. A napban csillogó sóhegyek árnyékában élők számára a természet e nélkülözhetetlen kincse állandó kísértést, gondot jelentett, mert vártaházakból fegyveres katonák őrizték, és olcsóbb volt a messziről csempészett só. Csak a 19. század vége felé válhatott jövedelemforrássá az addig annyi szenvedést okozó só.

Eddig feltárt adataink szerint 1715-ben említik elsőízben a gyógyfürdőzésre használt parajdi és marosszéki \"híres hasznú vizeket s forrásokat\". Lehet, hogy ekkor még csak barokkos túlzás \"híresnek\" nevezni az itteni sósvizeket, mert a következő másfél évszázadban alig-alig említik a sóhegyeket és tavakat, inkább csak a perek protocollumaiba jegyzik be a \"prevaricatorok\" és csempészek neveit.

Tény, hogy 1818-ban Bélteki Zsigmond, aki összeírta és latinul kiadta az Erdélyi Nagyfejedelemség ásványos vizeit, nem tartotta említésre méltónak vizeinket. A közeliek közül csak az Udvarhelyszéki korondit és a Szejke fürdőit ismeri, pedig a székelyföldiek közül Előpatak, Homoródalmás (Farkasmező), Borszék, Csíkszentmihály (Rákos), Székelyszáldobos, Lövéte (Hámor és Sós borvíz), Bodok, Kászonjakabfalva, Csíkszentkirály (Borsáros), Torja, Csíklázárfalva (Fortyogó), Málnás (Bugyogó), Kovászna (Pokolsár) forrásait elemzte és írta le

Csak Orbán Balázs, a \"legnagyobb székely\" tartottaa számon gyerekkori emlékei közt a szovátai tavakat: \"Hol van az a két roppant tó, mely báregymás közelében volt, egyiknek vize jéghideg, míg a másiknak vize (csak 1/2 lábnyira is a vizfelület alatt) égető meleg volt, s melyben annyit fürödtem én is gyermekkoromban? Elfakadtak azok 1850-ben, helyökön pedig azon roppant örvények keletkeztek, melyeket csudás idomú sósziklák vesznek körül, mint a jeges tengernek úszó jégtömegei...\" A szovátai nyaralás alatt barátságot kötött Dózsa Dániellel és Kővári Lászlóval. Emlékeit később Görögországban is felidézte: \"Én kinek a gyalogutazás szenvedélyem, én ki veled [Dózsa Dániel] feledhetetlen barát, sokszor tervezgettem az S[zováta]-i fürdőn a holdvilágos estéken sétálva, hogy vándorbotot véve beutazandjuk a testvérhont minden irányban!\" A tőle megszokott lelkesedéssel írta le a sóhegyeket is, mihez a természettudományos ismereteket Gyújtó Lajos tanácsos, a parajdi bánya jó ismerőjének egy kézirata szolgáltatta.

Az ismeretlenségből késve kiemelkedő sóstavak partján ekkor már felépültek az első éjjeli menedéket adó lombsátrak, állandó faházak, sőt a település lakói is ettől kezdve kaptak rá a \"fürdővendégeknek\" nyújtott szolgáltatásokra, illetve az ezért járó ellenszolgáltatásra, ami a szoba kiadásért, étkeztetésért járt. Ekkor még nagyon kevesen igényelték a \"nyaralás\" örömeit, elsősorban a gyógyulás, a különböző nyavalyáktól való megszabadulás reményében látogatták az ásványos vizeket a vidék viszonylag vagyonosabb birtokosai, papok, tanítók, kisbirtokosok. \"Szovátának hasonlóan több tava vagyon; de egyet használnak különösön, minek melegsége igen érezhető, s az az előnye, hogy bogarak benne nincsenek, mint a tordaiban, s főfájást soha se okoz.

Tája igen regényes, havasok aljában, fejérlő só-sziklák között, festői édes és sós-tavakkal az erdős hegyek völgyeiben. Vidékiek régtől használták. Első fürdő lak-épületét Simén György bárónő, s Tolnai János úr építtette 1844-ben; addig a faluba szállásoltak a fürdeni kívánok. A kűn építési eszme egyébaránt a Dózsa Danié\" - írja 1847-ben Kővári László, aki 120-ra teszi az Erdélyben fakadó sósforrások számát. A sóstavak felmelegedésének okát nem ismerték: \"e melegséget nem a napnak hanem a fenekéni vegytani dolgoknak akarják tulajdonítani\". Még egy fél évszázadnak kellet eltelni, míg felfedezték a heliotermia jelenségét, igaz már megfigyelték a jelenség meghatározó tulajdonságát. \"Nem volt meg a tó a hegy keleti végénél, mely 1851-ben csak annyi hideg réteggel bírt, mennyin a test felyül óvakodva lebeghetett, úgy, hogy a forróságtól kezeinket sem tudtuk lebocsátani, igen sós vala, s alján pamutlágy iszap\" - összegzi 1853-ban megfigyeléseit Kővári László.

A következő évtizedekben Szováta továbbra is megmarad az un. parasztfürdők színvonalán, mikor Borszék, Előpatak és Tusnád már az országos jelentőségű fürdők sorába került. Szováta kisszámú vendégei továbbra is csak egynapi járóföld távolságból érkeztek a kor járműveivel, szekéren vagy lovon. A naptól felmelegedő sekélyvizű tavakban vagy a Sóárokban kapával vágott, sekély mélységű, pár négyzetméteres kis gödrökben fürdtek, amilyeneket még jelenleg is megfigyelhetünk. A település életében még nem hozott jelentős változásokat a fürdő.

Veress József (1817 - 1889), az önerejéből vagyonosodó, a polgári értékrendet követő vállalkozó alapította Szováta első fürdőtelepét. Kezdetben cölöpgátat épített a Sóárokban, hogy a víz felületét és mélységét növelje, és itt építette fel az első fürdőépületeket. Dósa Dániel tanácsára, - Orbán Balázs gyerekkori barátja, a szabadságharc alatt kormánybiztos, majd üldözöttből lett országgyűlési képviselő,- tovább fejleszti birtokán a kis telepet. A Géra-fürdőn, 10 lakószobát, konyhákat építtet, a deszkával kibélelt medencét öltőző fülkék vették körül, így teljesen zárt térben lehetett fürdőzni, ahova nem lehetett belátni. Kádfürdő is volt, itt a felmelegített tömény sós vizet kis szobákban álló, óriási fatörzsekből kifaragott kádakban használták a gyógyulnivágyók. (A Géra fürdőt az 1970-es árvíz semmisítette meg végleg, amely ekkor már fürdőtörténeti ritkaság volt fa medencéjével, fa kádjaival, ahova a sósvizet is fa csatornákon vezették.) Viszonylag nagyszámú vendégei, az 1878-i szezonzáró ünnepségen érc emléktáblát állítottak hálájuk jeléül. A Fekete-tó partjára is fürdő kabinokat épített Veress József, aki 1876-ban engedélyezteti hivatalosan a sósvíz használatát, azonban még nincs \"fürdő nyithatósági\" engedélye a belügyminisztériumtól. Itt, az alsó telepen, épültek fel Szováta-fürdő első szállodái, a Petőfi-, Rákóczi-szállók, és az első vendéglő.

Ezekben az években több szakaszban keletkezett a Medve tó, amely később meghatározta a fürdőélet, a fürdőkultúra fejlődését. Kezdetben nem keltett érdeklődést. Sós vize, amely a felszínén átfolyó édesvízzel tökéletes hőakkumulátort képezett, zavartalanul melegedhetett a só hegyeken növő dús vegetáció árnyékában. Partján csak 1894-ben építi fel az első villát a terület tulajdonosa Illyés Lajos, aki használati jogot szerzett, 1900-ban bejegyezteti fürdő vállalatát, majd 1902-ben megvásárolta a Veress halála után tönkrement alsó fürdőt. Közben a magyar természettudósok érdeklődésének központjába került a 80 Co-ra is felmelegedő Medve tó, végül is Kalecsinszki Sándor oldotta meg a kérdést: felfedete a heliotermia jelenségét, és elméletét kísérleti úton is bebizonyította.

Az épülő, fejlődő Szováta-fürdő végül, - utolsóként - elfoglalja helyét Borszék, Előpatak és Tusnád, a legismertebb székely fürdőhelyek között. Látogatottsága az első világháború kitöréséig töretlenül fejlődött. Az 1893. évi 370 állandó vendég 1912-re 1.643-ra gyarapodik. Szováta-fürdő fizető vendégei elsősorban a székelyföldi hivatalnokok és előkelő földbirtokosok, Marosvásárhely, Kolozsvár és Budapest értelmiségének, a középosztálynak soraiból kerültek ki. \"Legtöbb vendég Budapestről jött, nemhiába írják a lapok, hogy Budapesten kétféle láz van, t. i. Szováta és Fedák. Budapestről összesen 181 vendég nyaral és üdül Szovátán.\" - írja \"Egy fürdővendég\" 1905-ben. Ugyanakkor nagyszámban érkeztek ideiglenes (három napnál rövidebb tartózkodásra) a környékbeli szegényebb \"kisbirtokosok\" is, akiket nem vett számba a hivatalos statisztika.

Ausztria-Magyarország fürdőinek példájára itt is kialakult a monarchiára jellemző, helyi, székelyföldi szokásokkal színezett fürdőélet.

A fürdőidény július és augusztus hónapokra korlátozódott, de már júniusban és még szeptemberben is lehetett vendégekkel találkozni. Erdélyben ekkor még csak Kereszténysziget volt berendezkedve a téli üdülésre. 1878-ban augusztus 20-án rendezték a szezonzáró bált. Ezután szétszéledtek az utolsó vendégek. Szezonban általában hosszabb időre érkeztek a vendégek, nem volt ritka a hat hétig is nyaraló család.

A fürdő megközelítése nehézkes, időigényes volt. Kezdetben bérkocsikon érkeztek Marosvásárhely irányából a vendégek. \"Közelebb került\" 1898-tól a nagyvárosokhoz a Balázsfalva - Sóvárad szárnyvasút átadása után, még inkább 1906-tól, mikor ezt a vonalat Parajdig hosszabbították meg. Ugyanakkor, 1904-ben, épült ki a telefonvonal.

Budapestről \"Korond - Szováta\" feliratú különkocsi közlekedett. Baross Gábor kezdeményezésére a vasút a századvégére bevezette az utazási kedvezményeket, 33%-os kedvezménnyel lehetett a monarchia fürdőire vasutazni. A vasúthálózat kiépítése nemcsak hozza a vendégeket, azt is megkönnyíti, hogy a tehetősebbek a monarchia vagy Németország távolabbi, de előkelőbb fürdőire utazzanak.

Divatba jönnek az Adria parti tengeri fürdők is. A vasútállomástól omnibusz vagy alkalmi fuvarosok szállították a jól felcsomagolt vendégeket fürdőre. A rossz úton zötyögő járműveken nem volt elég férőhely ami nem kevés elégedetlenséget okozott. \"Ma még sok kívánni való van. Sóvárad kiszálló vasúti állomáson csak egy társaskocsi áll rendelkezésre, mely legtöbbször nem elég az érkezők felvételére és nagyobb podgyászok hordására képtelen. Csak véletlen, hogy alkalmi székely fuvarosok is oda vetődnek. Ezek azonban csak podgyász szállításra használhatók, mert ma már: a fakószekér, kender hám, mind a kettő rossz szerszám.

Az omnibusz csak alsó Szováta telepig közlekedik és a felső telepre semmi árért fel nem jön ...\" - írja 1905-ben egy székelyudvarhelyi látogató. Később több vállalkozó szellemű fuvaros bérkocsi, fiáker elé fogja lovait. Ezek száma 1908-ban 15 volt. A faluból 1904-óta vezet kövezett út a felsőtelepre, ugyanakkor a gyalogösvény is, a telep főútját 1906-ra alakították ki. Nincs adatunk az automobilok megjelenésére Szovátán. Ezek csak későn és ritkán jelenhettek meg Szovátán, hisz még 1915-ben is Ady Endrét a város fogatával utaztatja Szovátára Bernády György.

A fürdőhelyen a rend fenntartására a fürdőigazgató és a szolgabíró, - aki a szezonban a fürdőbiztos is volt, - vigyázott. A fürdőigazgató a tulajdonos Veress József és Ilyés Lajos volt. Érkezéskor a vendég számára kötelező volt kitölteni a bejelentkezési lapot. Ez volt a látogatottság nyilvántartásának forrása, de nem mindig kezelték pontosan. Hihetetlen, hogy a statisztika szerint 1897-ben pontosan 1000 állandó és pontosan 200 ideiglenes látogatója lett volna.

A fürdőigazgatóság hajtotta be a gyógy- és zenedíjakat a három napnál tovább időző vendégektől. Ez alól felmentést élveztek a faluban lakó idegeneken, a cselédeken és az igazolt vagyontalanokon kívül a szovátai illetőségűek is. A gyógydíjat hatóságilag állapítottak meg, a fizetésére kötelezett vendégeket három kategóriába (máshol általános volt a négy osztályba sorolás, de voltak eltérések) sorolták.

Ez 1908-ban a következő volt:
a nagybirtokosok, nagykereskedők és a tízezer korona feletti jövedelemmel rendelkezők esetében a férj és feleség fizetett 8-8, a tíz éven felüli családtagok 4-4 K-t,
a hivatalnokok, tisztviselők, birtokosok, magánzók feleségeikkel 4-4 K-t, a tíz éven felüli családtagok 2-2 K-t,
a tanítók, kisgazdák, kistisztviselők maguk és feleségük után 2-2 K-t, családtagjaik után 1-1 K-t fizettek.

A fürdőjegyeket naponta kellett kiváltani. \"Nagy baj, hogy nincsenek szezon fürdő jegyek, most ennek következtében naponkint kell jegyeket váltani, ami egyrészt kényelmetlen, másrészt zaklatásszerű\" - panaszkodtak a fürdőzők.

Szovátán is jellemző volt az erdélyi fürdők betegsége: a drágaság mellett gyenge kiszolgálás és ellátás. Az élelmiszerek aránytalanul drágák voltak és egyes áruk, - amihez a városi vendégek hozzászoktak - még így sem voltak kaphatók. Ennek kiküszöbölésére a villatulajdonosok szövetkezetet alapítottak.

A gyógydíjakat a jogszabályok rendelkezései szerint a fürdő fejlesztésére kellett fordítani, de a begyűlt, viszonylag kis összeg, nem befolyásolta jelentős mértékben a telep fejlődését.
A vendégek nyugalmát zavarni tilos volt. Ezért a vendéglőket este 11-től reggel 5 óráig kötelező volt zárva tartani. \"A kiabálás, lövöldözés, kutya- vagy macska tartása tilos. A sebes hajtás mindenik telepen tilos. Közmulatságokon a szolgaszemélyzet és kéjnők meg nem jelenhetnek. ... Az olvasóteremben dohányozni tilos. Fürödni csak a jegy felmutatása mellett és a szemérmet nem sértő fürdőruhában van megengedve. Kádfürdők készítésénél joga van a vendégeknek jelen lenni. A tavakban ruhát vagy állatot mosni nem szabad. Undorító betegséggel, kiütésekkel a fürdőt nem szabad használni.\" (1908)

A jó modor betartására a vendégek is nagy gondot fektettek. Ha valaki Jászai Mari közelében dohányzott, az irgalmatlanul kiütötte a kezéből a legdrágább szivart is, \"ne rontsa ezt a remek levegőt!\" - mondta.

A tilalom ellenére sokszor reggelig tartó cigányzenés mulattságot rendezett a fiatalság a kúrszalonban, amit ezért \"Ribillió\"-ra kereszteltek át. Kedélyesebbek voltak a hangversenyek, tombolával élénkített bálok. Jelesebb napokon az igazgatóság tűzijátékot rendezett a vendégek szórakoztatására. Jászai Mari alkalmi színtársulatot is szervezett. Előadásaik bevételét kiegészítve épült fel a \"Mária-forrás\" díszes foglalása. Napilapokkal ellátott olvasóterem, -hol a zongorát díjtalanul lehette használni, - állt a gyógydíjat fizetők rendelkezésére.

Napközben az éjszakába hajló séta, a csónakázás, a tutajozás, és természetesen a fürdés volt a legkellemesebb szórakozás. Lóverseny, a tiszta vizű patakokban pisztráng halászat tette élénkebbé a szezont. A Medve-tavon lévő tutajok, társas csónakok és egyszemélyes szandolinok kedveltek voltak. Ebben a magas hőmérséklet miatt nem lehetett fürdeni. Csak a \"bátrabbak\" próbálkoztak kiúszni a kis mélységű deszka kosarakból. Kezdetben fürdésre a Fekete tavat használták, itt rendezték az úszóversenyeket is. A fürdőzésre használt tavak, ahol együtt voltak a nők, férfiak és gyerekek, partján fenyődeszkából ácsolt vetkőző kabinok épültek.

Míg az alsótelep a XIX. század végén stagnált, majd elvesztette jelentőségét és egyre inkább csak a kispénzű vendégek látogatták, a Medve-tó partján kialakuló felsőtelep látványosan fejlődött. A falutól távolabb kialakuló fürdőtelep kezdetben rendezetlen volt, majd a Medve-tó mellől induló Főutca és a Fekete-tó mellett elmenő felső utca határozta meg a szerkezetét. Első nagyobb villái a Szent István és a Bercsényi voltak.

Szováta fürdő nem volt búcsújáró hely, de a mikházi ferencrendi szerzetesek korán felismerték a lehetőségeket és kápolnát majd a Hunyadi szállodát építették fel. Csak 1905-ben húsz villa épült és így 60-ra emelkedett számuk. Sokszor az itt nyaraló családok a kedvező tapasztalatok hatása alatt határozzák el, hogy villát (családi nyaralót) építenek. Ezt követte a telek kiválasztása és megvásárlása. Annyira megnőtt a kereslet, hogy a telekspekuláció is megjelent, szélhámosságok is előfordultak. Nehéz volt megbízható építőmestert is találni, aki betartotta volna a szerződésben foglaltakat. Így nyárádszeredai és szentdemeteri vállalkozók is dolgoztak. A telep képét a polgári igényeket kielégítő fából épült, rendszerint emeletes villák határozták meg, amelyek végül három utcába rendeződtek.

A saját villával nem rendelkező vendégek szálláshelyet kerestek. Szerencsés esetben meghívást kaphattak rokonoktól vagy barátoktól, esetleg villákat vagy szobákat vettek bérbe. Ajánlott volt előre szállást foglalni, nemegyszer megtörtént, hogy vissza kellett fordulni. \"A lakásviszonyok még sok kívánni valót hagynak fel, mert, habár évről-évre újabb villák emelkednek, de az évről-évre növekedőben levő vendégek számához még mindig kevés a lakás. Ennek szintén az a következménye, hogy az idén is sok vendég volt kénytelen visszautazni, mert lakást nem kapott. Elképzelhetjük, milyen bosszantó és költséges az ilyen utasnak a felsülés ...\" (1905) A nagy Rákóczy, Bercsényi, István és Hunyadi szállodák mellett Sándor János, Zeyk, Kőszeghi, Tauszig, Szentiványi, Illyés, Jancsó, Solymossy, Csongvay, Agyagásy, Gáspár, Pogány, Jákó, Törpényi, Gagyi, Óriás, Györffy és Gyarmathy villákat tartották a legszebbeknek.

Az első világháború jelentős károkat okozott a fürdőtelepen. A fizető vendégek helyére 1916-ban a katonaság érkezett. A védelemre érkezett bosnyák ezred okozta a legtöbb kárt. A háború évei a pangás időszaka volt, amikor a fürdő ingatlanjai leromlottak, értéküket veszítették.

A háború után az impériumváltás tulajdonosok kicserélődését is jelentette, a Nemzeti Parasztpárthoz közeli csoportok szerezték meg az ingatlanok legjavát. A fürdő igazgatója a Bécsből visszatérő Marius Sturza balneológus szakorvos lett, aki modern kezelési módszereket honosított meg és a II. világháború kezdetére felépítette a Medve-tavi új strandot a kezelő épületével. Szováta Nagy-Románia divatos fürdőhelye lett, ezt jelzi, hogy Mária anyakirálynő is több éven át itt nyaralt udvartartásával. Számára épült fából a tó vizére egy fürdőpavilon. Zajos, a déli temperamentumra jellemző fürdőélet folyt a fürdőn, de annál kedvezőtlenebb hatást gyakorol a helybeliek életére, erkölcseire.

A bécsi döntés utáni éveket a háború árnyékolja be. Ennek ellenére gyarapodik a vendégek száma. Szováta a leglátogatottabb székelyföldi fürdő lesz, ahová újból nagy számban érkeznek a budapesti nyaralók.

A háborút követő rendszerváltás újra átrendezi a tulajdonviszonyokat, állami tulajdonba kerülnek a villák, a kezelők. Egyre több vendég érkezik szakszervezeti beutalóval. A szezon továbbra is a nyári hónapokban van, de több villát fűthetővé tesznek és ezekben téli kezelésre érkező beutaltakat szállásolnak el. A beutaltak mellet vasárnaponként Marosvásárhely gyáraiból, a környező falvakból teherautókkal érkeznek egynapos fürdőzésre, mulatásra a kirándulók. A tömeg nyaraltatások korszaka ez, de a vendégek száma csökkenő tendenciát mutat. A fejlődés elősegítésére (egyszerre az összes jelentősebb fürdőhellyel) városi rangot kap az \"egy falúból és egy telepből\" álló település. A telep civilizáltabb lett: minden villa villanyvilágítást kap, elkészül a csatorna és teljes ivóvíz hálózat, kikövezik az utcákat, kibővítik a strandot. Felépülnek a nagy szállodák, de nem sikerült nagy számban külföldi (nyugati) turistákat idevonzani.

Az 1989. decemberi fordulat utánra a szocializmus évei leromló állagú villákat (némelyike közel száz éves), tisztázatlan tulajdonviszonyokat hagy, ami megnehezíti a reprivatizációt, a fürdő fellendülését.

Részlet a\"Szovátai fürdőélet \" című könyvből 2003

(szovata.ro)

2006.06.15

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Medvetavi fürdőzők a XX. század elején

Fürdőzők a Fekete tónál

Sportesemény a Medve tavon

Mária királyné kabannája

A SZOVÁTAI FÜRDŐÉLET

Legfrissebb magazinok