HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > UTAZÁS > Ázsia > Az igazgyöngy az olaj volt

t: 2467

Az igazgyöngy az olaj volt

Büszkék múltjukra. Még büszkébbek jelenükre. Egy város a sivatag és a Perzsa öböl között: ez Dubai, az Egyesült Arab Emirátus második legnagyobb városa. Harminc esztendővel ezelőtt mindössze három magas épülete volt. Ma felhőkarcolók, üvegpaloták között, kétszer négysávos utakon csúcsforgalom van hajnaltól késő estig. A Közel-Kelet kereskedelmi központja napjainkra a világ üzleti életének egyik meghatározó helyszíne lett.

Kinn a hőség, benn a klíma

Voltunk egy helytörténeti múzeumban, a város közepén. Skanzen és panoptikum keveréke: bemutatja, miként éltek itt az emberek évszázadokon keresztül. Mielőtt olajat találtak, halászattal, gyöngyhalászattal foglalkoztak. Az 1940-es években a japánok kidolgozták a gyöngytenyésztés technológiáját. Maradt a kereskedelem. A sivatagi beduinok tevéket tenyésztettek, az oázisokon növény- és fűszertermesztés folyt.

A házak kétszobásak voltak, fürdőhelyiséggel, perzsaszőnyegekkel. A tetőn galambdúchoz hasonlító, úgynevezett széltorony. Arra hivatott, hogy a házba vezesse a szelet, s ezzel hűtse a levegőt. Sok házon még ma is van ilyen – a légkondi mellett. Sajnos a klímát mindig azok a fickók állítják be, akiknek öltönyben, nyakkendőben, bőrcipőben kell tölteniük napjaikat. Szinte mindenhol fáztam, csodálom, hogy nem kaptam tüdőgyulladást. A vászonzakó le nem került rólam, s olykor titokban, az asztal alatt, zoknit is húztam.

Bár a Perzsa-öböl vize kellemes, meleg, a napon nem lehet megmaradni. Ez azonban nem zavarja a strandolókat. Apukák rózsaszín vagy kék, fodros fürdőruhás kislányaikkal pancsolnak, míg az anyukák talpig feketében a homokos partról figyelik őket. Ha nagyon melegük van, felhúzzák köpenyüket, és lábszárközépig bemennek a vízbe. Az indiai lányok tarka száriban fürdenek, de kinn van a derekuk, és fedetlen a fejük.

Persze minden luxushotelnek van uszodája. A Mariott elnöki lakosztályában is van medence, tekintettel arra, hogy az iszlám asszonyok nem mehetnek közös fürdőbe. Sőt, megtörtént, hogy a Hyattban elköltött vacsora után a teremfőnök hívta nekünk a liftet, s amikor meglátta, hogy egy asszony egyedül van benne, közölte, csak a csoport nőtagjai szállhatnak be.

A lepel alatt divatoznak

A Creek túlpartján szép, régi bazársor hívogat. A vizen abrával (motorcsónak) lehet átkelni: amint megtelik, elindul. A város tele van bevásárlóközpontokkal. Az összes világhírű márka kapható. Turisták és helybeliek shoppingolnak megállás nélkül. A helybéli asszonyok fekete lepelben – kandoura vagy sirwal –, hajuk, arcuk gishwával takarva. Vettem a fáradtságot, és megnéztem, mibe kerül egy kandoura: 320 dirhamnál kezdődik. Semmivel se olcsóbb egy másmilyen ruhánál. De a lepel alól kikandikál a farmer, a gishwából a márkás szemüvegkeret. Kezükben mobiltelefon, Dolce&Gabbana, Dior, Lui Vuitton feliratú papírzacskók. Mellettük a férjek fehér lepelben, fehér vagy piroskockás fejfedőben, vastag bukszával.

Nem árt, ha tudja

Étel-ital

A csapvíz iható, bármelyik parányi étterembe betérhetünk. Gondosan ügyelnek a higiéniára: nem haboznak bezáratni olyan étkezdéket, ahol gyomorrontás, ételmérgezés előfordult.
A világ összes konyháját megtalálja itt, ha az arab ételekhez nem fűlik a foga. Az Intercontinental Fish-marketében nem csak ehet. Ha kedve támad egy kis főzőcskézésre jégágyról választhatja ki a halakat, a tenger gyümölcseit, a salátának való zöldségeket az esti vacsorához. Egyszerűbb, mint hajnalban elmenni a zsúfolt piacra... Az arab édességek ellenállhatatlanok, de a szállodai büféasztalokon ott sorakoznak a francia ínyencségek is. Még Feketeerdő torta is van – hála a magyar cukrászoknak.

Szállás

Szoba reggelivel: 700 dollár az ötcsillagos Intercontinentalban. Ám a város közepén lévő, háromcsillagos Khalej Hotelben 40 dollár egy szoba, és minden igényt kielégít. (1 dollár = 3,65 dirham)

Utazás

A Malév Air Tours charter-járatok indítását tervezi. A 7-9 éjszakás utak 210-230 ezer forinttól indulnak.

Mi szeptemberben jártunk ott. Nappal 40 fok volt, este öttel kevesebb. Az utcán annyi időt lehetett kibírni, amíg az ember beszáll a hűtött taxiba vagy buszba. Úgyhogy tényleg a vásárlás a legkellemesebb elfoglaltság. Dubai vám-szabadterület. Állítólag megéri ide jönni vásárolni akkor is, ha szállást, repülőjegyet fizet a turista. Már létezik magyar bevásárló-turizmus is. Ahogy én látom: ott se engedhettem meg magamnak a 60 ezer forintos napszemüveget, még akkor se, ha tíz százalékot azonnal elengedtek belőle. Ugyanez a helyzet azokkal az arany ékszerekkel és bőrholmikkal, amelyek megtetszettek. A férfikollegák állították, a műszaki cikkek annak ellenére jók, hogy nem a legmenőbb márkák. Épp ezért az áruk is kedvező.

Mindenképpen érdemes kasmír- vagy selyemkendőt vásárolni. Szép ajándék, és valóban igen finom kelme. Hihetetlen a választék, mivel a sokféle nemzetiségű asszony sokféle kendőt, sálat visel. Ráadásul az európai nők is hordják: stólaként vagy a zakó fölött.

Korcsolyázhat a sivatagban

Valaha a kedvenc sportok közé tartozott a solymászat, a tevefuttatás és a lóverseny. Ma már ezek inkább turista-látványosságok. De van mellettük ezer más, művelhető sportlehetőség. Zöldellő, folyamatosan öntözött golfpályák, teniszpályák, homoksí áll a vendégek rendelkezésére. Jégpálya van a Hyatt Hotelben, és a város közepén fedett sípálya épül. Ilyen hőségben én a vizes sportokra szavazok. Minden lehetséges: vizisí, vitorlázás, búvárkodás, halászat.

Akinek több ideje van, mindenképpen próbálja ki a madárles-túrát: a vidéken több mint négyszáz fajta madár él. Kihagyhatatlan a szafari-program. Dzsipeken indultunk, tevegeltünk és egy sivatagi táborban, perzsaszőnyegeken kuporogva vacsoráztunk hagyományos arab ételeket: bárány és csirkekebabot, kuszkuszt, humuszt, rizst. Még hastáncosnő is volt. De ez mind semmi: a sivatag közepén, a wc-hez kis zuhany csatlakozik. Itt nemcsak kezet lehet mosni! Mi lett a sivatagi túra vége? Valamennyi dzsipsofőr egy homokdomb tetején parkolt, csak a miénk a völgyben. Kishíján elővettük a „hólapátot”. Szerencsére a kollegák betolták.

A városban amerre csak nézünk, építkezés. Az új fesztiválközpontot hamarosan átadják. Szükség is van rá: Dubaiban évi három kulturális és kereskedelmi fesztivált rendeznek. Szállodák, irodaházak is épülnek: munkát adva a mintegy 3,2 millió itt dolgozónak. Állampolgár csak 863 ezer van – rendkívüli juttatásokban részesülnek –, ám dolgozni bárki jöhet angol nyelvtudással és szakértelemmel.

Csupa csoda

Burj Al Arab Hotel: A szupermodern város jelképe ez a mesterséges szigetre épített, 321 méter magas, vitorlás alakú szálloda. Kétszázkét kétszintes, luxuslakosztálya van. Előcsarnokában színes szökőkutak, belső akváriumok, aranyozott oszlopok és méregdrága üzletek kápráztatják el a belépőt.
Palm Jumeriah- A tengert homokkal töltötték fel, így hozták létre ezt a pálma alakú félszigetet – igazán madártávlatból mutat. Rajta luxushotelek, apartmanok – zöme már eladva! –, sportpályák. Most épül a következő.



2006.06.12

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb magazinok