Régen csak kakaós csiga volt. Vagy diós és vaníliás. Mindenesetre nem volt túl nagy a választék. Napjainkra viszont egyre válalkozóbb kedvűek a háziasszonyok, így recepttárunk is fokozatosan bővül. A csigák tésztáját könnyű elkészíteni, de akinek van kenyérsütőgépe, mindezt még jobban leegyszerűsítheti: a hozzávalókat szórjuk a sütőformába és dagasszuk-kelesszük meg a tésztát a gép segítségével. Célszerű a folyékony hozzávalókat mindig alulra, míg a szilárdakat fölülre tenni, így jobban össze tudja keverni a kis forgólapát. Ha a tészta szépen megkelt, pillanatok alatt elkészíthetjük a tölteléket, aztán már csak fel kell tekernünk, felszeletelnünk és kisütnünk saját kis csiga-kollekciónkat.
Válogassatok kedvetek szerint receptjeink közül, és írjátok meg, hogyan sikerült!
Káposztás csiga
Hozzávalók: 1 doboz mirelit leveles tészta, 1 kg fejeskáposzta, 2 evőkanál cukor, egy csipet só, bors, 2 ek olívaolaj.
Elkészítés: A tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk kiolvadni, majd lisztezett deszkán körülbelül 1 cm vastagra kinyújtjuk. Amíg a tészta felenged, a káposztát lereszeljük, kicsit megsózzuk, megborsozzuk és néhány percig állni hagyjuk. Az olajon kicsit megpirítjuk a cukrot, rátesszük a káposztát és addig pároljuk, amíg kissé megbarnul és megpuhul. Ha elkészültünk, ügyesen eloszlatjuk a tésztán, és feltekerjük. Ujjnyi szeletekre vágjuk és egy kivajazott tepsibe tesszük a csigákat. Előmelegített sütőben pirosra sütjük.
Szójás-hagymás csiga
Hozzávalók: 1 doboz mirelit levelestészta, 15 dkg hagyma, 1 doboz szójapor vízben áztatva, 2 evőkanál olívaolaj, só, bors, paprika, oregánó, (füstölt)sajt
Elkészítés: A tésztát kinyújtjuk körülbelül 1 cm vastagságú téglalappá. Az olajon megpároljuk a hagymát, rátesszük a vízben megduzzadt szóját, sóval, borssal, pirospaprikával, oregánóval fűszerezzük és megpirítjuk. Kicsit hűlni hagyjuk, majd rákenjük a kinyújtott tésztára és megszórjuk vastagon reszelt sajttal. Feltekerjük, 1 cm vastag darabokra vágjuk és kivajazott tepsibe tesszük. A csigák tetejét megkenjük felvert tojással és megszórjuk reszelt sajttal és szezámmaggal. Előmelegített sütőben 15-20 perc alatt pirosra sütjük.
Rokfortos csiga
Hozzávalók 20 darabhoz: 40 dkg mélyhűtött, leveles tészta, 2 dkg mazsola, 10 dkg rokfort sajt, 10 dkg tejszínes krémsajt, 1 tojássárgája, 1 kávéskanál Worcester szósz, 1 csipet őrölt Cayenne bors
Elkészítés: A tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk felengedni. A mazsolát 1/2 órára beáztatjuk langyos vízbe, majd alaposan lecsepegtetjük. Sütőpapírral kibélelünk egy nagy méretű sütőlapot.
A rokfortot villával megtörjük, simára eldolgozzuk a krémsajttal, hozzáadjuk a tojássárgáját, a Worcester szószt, a Cayenne-borsot (vigyázat, csípős!) és a mazsolát. A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra. A tésztát lisztezett deszkán 20x30 cm-es téglalapra nyújtjuk. A széleken 3-3 cm-t szabadon hagyva vékonyan megkenjük a sajtos keverékkel, a hosszabbik oldalán szorosan feltekerjük, ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és lapjukra fordítva, egymástól némi távolságra a sütőtepsire rakosgatjuk. Az aljukat szelíden összenyomjuk, hogy a sajt egykönnyen ne folyhasson ki belőlük. A sütőben 15-20 percig, aranysárgára sütjük.
Sajtos csiga
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 3 dl tej, 2,5 dkg élesztő, 1 tojás, 3 evőkanál porcukor, 2 evőkanál só, 6 db kocka sajt vagy tömlős sajt, 10 dkg reszelt sajt
Elkészítés: A lisztet összekeverjük a cukorral és a sóval, közepébe mélyedést készítünk és a meglangyosított tej felét beleöntjük. Belemorzsoljuk az élesztőt, és hagyjuk, hogy kb. 5 perc alatt felfusson. Ekkor beletesszük a tojást, és dagasztógéppel vagy kézzel a maradék tej hozzáadásával kemény tésztát dagasztunk. Akkor jó, ha elválik az edény falától. Letakarjuk, és fél órát pihenni hagyjuk. Ekkor kettévágjuk a tésztát, és az egyik darabot kinyújtjuk (kb. fél cm vastagra), szétkenjük rajta a kocka vagy tömlős sajtot, és összehajtogatjuk, majd rögtön újra ki is nyújtjuk. Rászórjuk a reszelt sajt felét és feltekerjük. Felszeleteljük, kivajazott tepsibe állítjuk és még hagyjuk kelni egy kicsit (kb. 10-15 perc) mielőtt sütőbe tesszük. A másik adag tésztát is elkészítjük ugyanígy, megkenjük a tetejét és megsütjük.
Pizzás csiga
Hozzávalók 4 személyre: 1/2 kg liszt, 2,5–3 dl tej, 2 tojássárgája, 5 dkg margarin, kevés cukor, só, 3 dkg élesztő, 1 pizzakrém, oregánó, reszelt sajt, olaj a kenéshez
Elkészítés: A hozzávalókból a szokásos módon kelt tésztát készítünk. Kétszeresére kelesztjük, majd kb. 0,5–1 cm vastagságúra nyújtjuk. Megkenjük egy kevés étolajjal, kicsit megsózzuk, cikcakk alakban rányomjuk a pizzakrémet. Megszórjuk oregánóval, egy kevés reszelt sajttal, majd feltekerjük. Kb. 1,5 cm-es szeletekre vágjuk, zsírozott tepsibe fektetjük, és az oldalukat is megkenjük olajjal. Tetejére bőven szórunk reszelt sajtot. Kicsit kelesztjük még, majd pirosra sütjük.
Sonkás-kukoricás csiga
Hozzávalók kb. 40 darabhoz: 1 csomag mélyhűtött leveles tészta (50 dkg), liszt a nyújtáshoz, 2-4 evőkanál pizzaszósz vagy ketchup, 15 dkg darált sonka, 1 doboz konzerv kukorica, 1 tojás
Elkészítés: A tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk kiengedni.
A sütőt 200 C- fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. A tepsit kibéleljük sütőpapírral. A tésztát lisztezett deszkán 2-3 mm vastagra kinyújtjuk. Megkenjük a szósszal és megszórjuk sonkával és kukoricával. A végeknél megkenjük a felvert tojással. Szorosan feltekerjük, majd fél-egy cm vastagra szeleteljük, és a széleket lekenjük. A tepsire rakosgatjuk, és a sütőben 5-6 percig sütjük.
Mogyorós csiga
Hozzávalók kb. 40 darabhoz: 3-3 dkg cukrozott narancs- és citromhéj, 8 dkg mogyoró, 2 tojás, 25 dkg cukor, 1-1 csipet őrölt szegfűszeg, fahéj és kardamom, 25 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, 10 dkg porcukor, 2 evőkanál citromlé, vaj a tepsihez
Elkészítés: A cukrozott narancs- és citromhéjat apróra vágjuk. A mogyorót összevagdaljuk. A tojásokat habosra keverjük a cukorral. Beledolgozzuk a fűszereket, a cukrozott narancs- és citromhéjat, a mogyorót, a lisztet és a sütőport. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. Kivajazunk egy tepsit. A tésztából 30-40 db golyót formázunk, tepsibe tesszük és megsütjük. A porcukrot elkeverjük a citromlével egy zacskóba töltjük, és csigavonalban díszítjük pirosra sült golyókat.
Aszaltszilvás-mandulás csiga
Hozzávalók:
A tésztához: 60 dkg liszt, 2 kiskanál só, 8 dkg cukor, 4 dkg élesztő, 10 dkg vaj, kb. 2 dl tej, 2 tojás
A töltelékhez: baracklekvár, 1 csomag aszalt szilva, fahéj, 2 csomag vaníliás cukor, mandulaszeletek.
Elkészítés: A tésztát 1 cm vastagra kinyújtjuk, megkenjük baracklekvárral és megszórjuk vaníliás cukorral. Az aszalt szilvát aprítógépben pépesre daráljuk és 1-2 evőkanálnyi forró vajon megpirítjuk. Rákenjük a tésztára és megszórjuk mandulaforgáccsal.
Feltekerjük, 1 cm vastag darabokra vágjuk és kivajazott tepsibe tesszük. Félidőben bőven meglocsoljuk tejjel. Előmelegített sütőben 15-20 perc alatt pirosra sütjük.
Kakaós csiga
Hozzávalók:
A tésztához: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 3 dl tej, 1 csomag élesztő, 2 tojássárgája, 5 dkg cukor, csipetnyi só
A töltelékhez:8-10 dkg kakaópor, 10-15 dkg cukor
A tetejére: 5 dkg margarin, 2 tojás, 4 dl tej
Elkészítés: Az élesztőt 1 dl langyos tejben egy teáskanál cukorral simára keverjük és felfuttatjuk. Közben 20 dkg sütőmargarint 10 dkg liszttel összemorzsolunk. A tészát téglalap alakúra formázzuk. Fóliába csomagoljuk, és 1 órára hűtőbe tesszük. A megmaradt lisztet összedolgozzuk a felfuttatott élesztővel, a cukorral, a tejjel, a tojássárgákkal és a megmaradt margarinnal. Langyos helyen 40-50 percig kelesztjük. Lisztezett deszkán téglalap alakúra nyújtuk, a közepére helyezzük a margarinos tésztát és összehajtohatjuk. Kinyújtuk, majd ismét hajtogatjuk. Végül fél centi vastag lappá nyújtuk. Megszórjuk a cukros kakaóporral és úgy csavarjuk össze, mint a rétest. Olvasztott vajba márott késsel egy centi vastag szeleteket vágunk belőle, és lapjára fektetve tesszük a vajazott tepsibe. Az oldalát megkenjük olvasztott vajjal, a tetejét pedig a felvert tojással. Forró sütőben megsütjük, végül a forró tésztákat tejjel bőségesen meglocsoljuk.
Fahéjas csiga
Hozzávalók (12 darabhoz):
A tésztához: 60 dkg liszt, 2 kiskanál só, 8 dkg cukor, 4 dkg élesztő, 10 dkg vaj, kb. 2 dl tej, 2 tojás
A töltelékhez: 15 dkg barna cukor, 2 evőkanál őrölt fahéj, 2 evőkanál liszt, 15 dkg vaj vagy margarin
A megöntözéshez: 5 evőkanál juharszirup vagy hígított méz
A mázhoz: 10 dkg porcukor, 1 evőkanál tej, 1 mokkáskanál vaníliaaroma
Elkészítés: A tésztához a lisztet, a sót és a cukrot összekeverjük. Az élesztőt belemorzsoljuk, a puha vajjal vagy margarinnal összekevert tejet és tojásokat beledolgozzuk és lágy tésztává dagasztjuk. Kendővel letakarva, szobahőmérsékleten kb. 2 óra alatt duplájára kelesztjük. A töltelékhez valókat összekeverjük és meleg vízfürdőbe állítva megolvasztjuk. A tésztát liszttel behintett deszkán fél centi vastagra nyújtjuk. A tölteléket ecsettel egyenletesen rákenjük, a szélénél egy centi széles csíkot szabadon hagyva. Óvatosan felgöngyöljük, majd 12 kb. 4 centi széles korongra vágjuk. A tekercseket sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, és az újra felmelegített, maradék fahéjas töltelékkel megkenegetjük. Újabb egy órát kelesztjük. 200 °C-ra felmelegített sütőben kb. 25 perc alatt szép pirosra sütjük, majd a sütőből kivesszük, és a juharsziruppal vagy a mézzel megöntözzük. A mázhoz valókat gyorsan összekeverjük és a kész csigákra locsoljuk. Langyosan tálaljuk.
Barackos csiga
Hozzávalók:
A tésztához: 50 dkg liszt, 3 dl liter tej, 1 tojás, 8 dkg cukor, 15 dkg margarin, 5 dkg élesztő, reszelt citromhéj, csipet só, 10-12 dkg mazsola. A töltelékhez: 1 doboz konzerv sárgabarack, vaníliapuding vagy baracklekvár, 1 csomag vaníliás cukor, fahéj
Elkészítés: Összegyúrjuk a hozzávalókat, és elkészítjük a tésztát, amit letakarva egy órán át meleg helyen kelesztünk. Ha megkelt, téglalap alakúra nyújtjuk (kb. 1 cm astagra), megkenjük vaníliapudinggal vagy baracklekvárral, megszórjuk fahéjjal, mazsolával és az apróra vágott sárgabarack darabokkal. Végül az egészet megszórjuk vaníliás cukorral és feltekerjük a tésztát. Ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, kizsírozott tepsiben, előmelegített sütőben pirosra sütjük. Mikor pirulni kezd, meglocsoljuk tejjel, ettől még puhább lesz a tészta.
Mákos csiga
Hozzávalók:
A tésztához: 50 dkg liszt, 1 csomag élesztő, 3 tojás, 4 kanál baracklekvár, 2,5-3 dl tej.
A töltelékhez: 25 dkg mák, 15-20 dkg cukor, 4 dkg vaj, 1 csomag vanília, 2-3 alma, citromhéj.
Elkészítés: Begyúrjuk és kelni hagyjuk a tésztát. Elkészítjük a tölteléket: felforrósítjuk a vajat, beletesszük a cukrot, hozzáadjuk a mákot, a reszelt almákat és a citromhéjat és annyi tejet öntünk rá, amitől egy nem túl nedves masszát kapunk. Kinyújtjuk és megkenjük a tésztát a mákos töltelékkel, felcsavarjuk, felszeleteljük, kivajazott tepsibe tesszük és előmelegített sütőben körülbelül 20 perc alatt barnára sütjük. A sütés felénél illetve a vége előtt a csigákat vaníliás tejjel meglocsoljuk.
Kókuszos csiga
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 20 dkg margarin, 1 csomag élesztő, 3 tojássárgája, 2 evőkanál cukor, 1 csipet só
A töltelékhez: 3 tojásfehérje, 15 dkg (por)cukor, 15 dkg kókuszreszelék
Elkészítés: a hozzávalókból a szokásos módon kelt tésztát készítünk. Kétszeresére kelesztjük, majd kb. 0,5–1 cm vastagságúra nyújtjuk. A tojásfehérjéket felverjük, beletesszük a cukrot és a kókuszreszeléket, majd megkenjük vele a tésztát. Feltekerjük. Kb. 1,5 cm-es szeletekre vágjuk, zsírozott tepsibe fektetjük és az oldalukat is megkenjük olvasztott vajjal. Kicsit kelesztjük még, előmelegített sütőben 15-20 perc alatt majd pirosra sütjük.
Túrós-diós-mandulás csiga
Hozzávalók:
A tésztához: 15 dkg túró, 6 evőkanál, 5-6 evőkanál tej, 15 dkg cukor, 30 dkg liszt, reszelt citromhéj, 1 csomag sütőpor.
A töltelékhez: 10 dkg barack lekvár, 3 dkg darált dió, 3 dkg mandula.
Elkészítés: A túrót összekeverjük a tejjel, az olajjal és kevés reszelt citromhéjjal, majd a liszttel és a sütőporral. Kis ideig pihentetjük a tésztát a hűtőben (hogy ne ragadjon), majd kinyújtjuk, megkenjük lekvárral, megszórjuk dióval és mandulával. Feltekerjük, felkarikázzuk (1-1,5 cm vastag szeletekre), és kivajazott sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük.
(forrás: www.nana.hu)