A sport önmagában is elég a fogyáshoz
- A testmozgás valóban növeli az energiafelhasználást, ez azonban csak az egyik feltétele a sikeres fogyókúrának a tudatos táplálkozás mellett. Ha csak a sporttól várunk eredményt, akkor napi rendszerességgel órákon keresztül kellene mozognunk, amire legtöbbünknek nincs ideje.
+ Elegendő heti három-négy óra mozgás, mellette pedig muszáj kicsit megtartóztatni magunkat az evésben.
Ötször kell enni naponta
- Ez önmagában nem szentírás. Ha ötször fogyasztasz kevés táplálékot, lehet, hogy csökken az éhségérzeted, de a szervezetednek nem lesz ideje megpihenni, feldolgozni az alapanyagokat.
+ A legjobb, ha mindenki kipróbálja, hányszor esik jól ennie egy nap.
Úgy őrizhetjük meg az alakunkat, ha kihagyjuk az ebédet
- Kis igazság lehet benne. Ha vizet iszunk ebéd helyett, tényleg nem viszünk be kalóriát. Ilyenkor viszont a délutáni édességvágy
szinte fékezhetetlen.
+ A rendszeres táplálkozás segít a gyomornak a kiegyensúlyozott működésben. Idővel az éhségérzet is normalizálódik, és hallgathatunk a test késztetéseire.
Vannak élelmiszerek, amelyek több kalóriát égetnek el, mint amennyi bennük van
- Ez sajnos nem így működik. Az ananászt, a káposztát és a zellert is csak erőkifejtéssel lehet hasznos tápanyaggá alakítani. Ezek a növények sem rendelkeznek semmilyen varázslatos adottsággal, amitől zsírt égetnének.
+ Az egyetlen zsírégető a mozgás.
Diéta szénhidrátok nélkül
- Az új szlogen szerint a táplálék nem rakódik le, ha nem eszünk szénhidrátot. Ennek igazságtartalma körülbelül tízszázalékos. Egy drasztikus diéta megzavarja az anyagcserét, és az egyoldalúság nem lehet tápláló.
+ Az egyensúly a legfontosabb.
Aki étkezés előtt nassol, nem tud sokat enni
- Kapj be egy müzliszeletet az étterem bejáratánál, és nem marad hely a rántott húsnak! – hangoztatják többen. Az igazság az, hogy az édesség nemhogy elveszi az étvágyat, hanem épp ellenkezőleg.
+ Az előétel legyen inkább saláta vagy zöldségleves.
Az alacsony zsírtartalmú ételek fogyasztanak
- Na, ez az a mese, aminek talán a fele igaz – gondoljunk csak a light tejszínre! Az alacsony zsírtartalmú ételek legfeljebb nem hizlalnak annyira, mint zsírosabb változataik.
+ Inkább a természetes állapotukban kevés zsírt tartalmazó élelmiszerekre koncentráljunk: a gyümölcs, a zöldség, a saláták és a színhúsok tényleg csak jót tesznek a szervezetünkben.
A diéta csak zöldség és gyümölcs fogyasztásából állhat
- Kétségtelen, hogy ajánlatos sok zöldséget, gyümölcsöt enni. Magas a rosttartalmuk, könnyen teltségérzetet adnak, viszont nem hizlalnak. Gabonatermékek, húsok, tej nélkül azonban testünk nem kapja meg a szükséges ásványi anyagokat, vitaminokat és fehérjéket.
+ Minden egyoldalú táplálkozási forma káros – még ha az étrend csak egészséges anyagokból áll is.
Az egyes tápanyagok fogyasztását napszakokhoz kell kötni
-Több csodadiéta épül erre az elméletre, a kutatások azonban nem bizonyítják, hogy hosszú távon hatásosak. Érdemes inkább arra koncentrálni, hogy ételeink összetétele megfelelő legyen. Hiszen jóval élvezetesebb, mondjuk, egy szelet barna kenyér sonkával, paprikával, tejjel mint az üres kenyér, még ha a diéta szerint csak szénhidrát engedélyezett is.
+ Akkor lesz látványos az eredmény, ha a táplálkozásod kiegyensúlyozott, és napszaktól függetlenül tartalmazza az összes fontos tápláléktípust.
A cukor ellenség
- A szénhidrátokról ugyanaz elmondható, mint a zsírokról, vagyis fogyókúra idején is nélkülözhetetlenek – például az agyműködéshez. Az egészséges táplálkozásban a szénhidrátok a bevitt összenergia 55%-át teszik ki. Ezt a mennyiséget a mai irányelvek szerint még csak csökkenteni sem szükséges, elég, ha a minőségre odafigyelünk.
+ Az édességeket nem kell teljesen száműzni, de egy tábla csoki helyett elégedjünk meg egy szelettel.
Kalóriabomba szóba sem jöhet
- Soha ne mondd, hogy soha! Nem igaz, hogy ha egyszer vétkezel a diéta alatt, akkor már az egészet tönkretetted, és minden kiló visszaugrik. A túl nagy szigor csak frusztrálja a lelket, a kedvenc ételről nem szabad teljesen lemondani. A minőségileg megfelelő táplálkozás változatos, idényszerű, az egészséges ember étrendje tartalmazhat mindenféle élelmiszert, illetve ételt, nincsenek „tiltások".
+ Ritkán és kis mennyiségben lehet bűnözni.
Tilos mindenfajta zsír
- A szervezetnek a fogyókúra alatt is szüksége van zsiradékra, ezért azt nem elhagyni kell, hanem a mennyiségét csökkenti. Érdemes egyrészt zsírszegény termékeket (1,5%-os tej, 12%-os tejföl, zsírszegény túró) vásárolni, másrészt nem kenni vajat az amúgy is zsíros sajtok, szalámik alá. A főzésnél is igaz: a kevesebb is elég!
+ Elég, ha a túlzásoktól visszatartjuk magunkat.
A koplalás fogyaszt
- A nulldiéta lehet, hogy rövid idő alatt testsúlycsökkenést okoz, azonban a koplalásos diétáknál a legesélyesebb, hogy mindent gyorsan visszahízunk. A nagyon alacsony energiatartalmú étrend nem biztosítja a szervezet számára szükséges tápanyagokat, ami hiánytünetekben nyilvánulhat meg.
+ Mindig ajánlatos többet fogyasztani napi 1000 kalóriánál, az ennél szegényesebb étrend csak kórházban tartható. Kempf Zita MAXIMA