HIRDETÉS
KIEMELT HÍREK
- Két hét alatt csaknem hétszáz új álláshirdetést adott fel a Belügyminisztérium, óriási a tanárhiány
- Jön még pénz Brüsszelből? Megszólalt a miniszter
- Gyárfás Tamás ismét a bíróság előtt: kulcsfontosságú hangfelvételek kerültek terítékre
- Mi történt? Lezuhant egy helikopter a Mount Everest közelében - Senki nem élte túl
- Mutatjuk, melyek lesznek a legfontosabb témák a vilniusi NATO-csúcson
HIRDETÉS
MAGAZINOK > NŐI > Család > Egészségesnek látták az orvosok, mégis láb nélkül született
Rostáséknál vendégeskedünk Tiszaszentmártonban. Vidáman csacsogó gyerekhang szűrődik ki a szobából. Fekete hajú, érdeklődő tekintetű baba ül az ágyon. Az ilyen kisgyerekre mondják: jó húsban van. Rostás Viktorka igazi vasgyúró. Be nem áll a szája. Magyaráz - igaz, nem értjük, mit -, és közben folyamatosan mutogat pici kezeivel.
Ő a mi nagy bánatunk - kínál hellyel Viktorka édesanyja, aki szomorúan meséli el tragédiájukat. Editkének az első házasságából négy, a másodikból már három gyermeke született, amikor ismét teherbe esett.
- A szomszédban szüléskor meghalt a baba, mert a nyakára tekeredett a köldökzsinór. Ezért is voltunk nagyon óvatosak - mondja, és nem győzi kicsomagolni Viktorka unszolására a cukorkákat.
- Biztosak akartunk lenni a férjemmel abban, hogy nincs semmi gond, ráadásul a harmincötöt betöltöttem. Tizenkét ultrahangvizsgálatot csináltattam a kisvárdai kórházban. Ebből kettő genetikai volt. Még közvetlenül a szülés előtti vizsgálaton is megnyugtattak, hogy tökéletesen rendben van a gyermek - folytatja és összeszorul a torka. Nehezére esik felidézni, ami utána történt. Ölébe veszi a kisfiát és finoman simogatja csonka testrészeit.
- Hiába erőlködtem, nem tudtam kinyomni. Olyan érzésem volt, hogy az orvosok cibálták ki belőlem Viktorkát. Aztán amikor megszületett, döbbenten álltak a lábamnál. Csak percekkel később mondták meg, hogy nincsenek alsó végtagjai - mondja, és bárhogyan is próbálja visszatartani, potyognak szeméből a könnyek. Editke később tudta meg: azért volt olyan keserves a szülés, mert Viktorka lábacskáinak csonkja beleakadt a medencecsontjába.
Beszélgetésünk közben érkezik haza a párja, Andor, aki az iskolából, óvodából hozza haza Vivient, Andort és Ádámot. A gyerekek ledobják a táskájukat és rohannak a testvérükhöz. Csókolják, simogatják. Vivien szó nélkül pelenkát hoz és gyakorlott mozdulatokkal tisztába teszi a kisöccsét.
- Imádják ezt a kis lurkót. Csak rá kell nézni, tele van élettel - nevet a bohóckodó Viktoron az apukája. A kisfiú grimaszokat vág, aztán a kanapé támlájára mászik, onnét a földre huppan és megállás nélkül pörög. Szinte a nézésébe is beleszédül az ember.
- Rettentően eleven és találékony. A saját életét könnyíti meg - árulja el büszkén Editke, és kisfia leleményességéről mesél.
- Párnákat tesz egymásra, hogy felmásszon az ágyra, lavórt hoz, ha a szekrényről akar levenni valamit. Nyáron a beton felsértette a kezeit, ami nekem eszembe sem jutott, hogy fájhat neki. Papucsot húzott rá - mondja. Andor a sarokból, visszahúzódva figyeli játszadozó gyermekeit.
- Mi lesz vele, ha nagyobb lesz? Ki fog gondoskodni róla, ha mi már nem leszünk? Most sem kapunk senkitől semmilyen segítséget - jegyzi meg csöndesen. Kimegy a szobából és két pár műlábbal a kezében tér vissza.
- Ennyit kaptunk - teszi le a földre. - Ezt sem tudja használni, mert a csonkok rövidek. Nincs tartása és kibillen belőle. A nap 24 órájában mellette kell lenni. Egyedül szinte semmire sem képes - teszi hozzá keserűen, majd beletúr Viktorka kócos hajába. A kisfiúnak mindent szabad. Már háromévesen kapaszkodik, ragaszkodik nyomorúságos életéhez. Édesanyja bevallja: sokszor kerüli a tekintetét. Nem akarja, hogy a kisfia lássa, mennyire szenved miatta.
- Amikor hasonló korú gyerekek jönnek hozzánk, odamászik melléjük és tapogatja, fogdossa a lábukat. Látom rajta, nem érti, nekik miért puha a lábuk, holott az ő műlába kemény. Borzasztó ezt átélni! - sóhajt Editke, aki ottjártunkkor többször is elismétli: a leggonoszabb ellenségének sem kívánja a sorsukat. A hirtelen támadt csendben koppanásokra kapjuk fel a fejünket. Kilépünk a folyosóra és a látványtól összeszorul a szívünk. Viktorka egy neki készített járókerettel a kezében lépeget.
- Hat zsák aranyért sem adnánk oda őt. Ez a gyermek az életünk értelme. A jóisten ilyen keresztet szánt neki, mi pedig vele együtt fogjuk cipelni, ameddig csak bírjuk - mondja Andor, és magához öleli Editkét.
2005.03.11
t: 1776
Egészségesnek látták az orvosok, mégis láb nélkül született
Rostáséknál vendégeskedünk Tiszaszentmártonban. Vidáman csacsogó gyerekhang szűrődik ki a szobából. Fekete hajú, érdeklődő tekintetű baba ül az ágyon. Az ilyen kisgyerekre mondják: jó húsban van. Rostás Viktorka igazi vasgyúró. Be nem áll a szája. Magyaráz - igaz, nem értjük, mit -, és közben folyamatosan mutogat pici kezeivel. Ő a mi nagy bánatunk - kínál hellyel Viktorka édesanyja, aki szomorúan meséli el tragédiájukat. Editkének az első házasságából négy, a másodikból már három gyermeke született, amikor ismét teherbe esett.
- A szomszédban szüléskor meghalt a baba, mert a nyakára tekeredett a köldökzsinór. Ezért is voltunk nagyon óvatosak - mondja, és nem győzi kicsomagolni Viktorka unszolására a cukorkákat.
- Biztosak akartunk lenni a férjemmel abban, hogy nincs semmi gond, ráadásul a harmincötöt betöltöttem. Tizenkét ultrahangvizsgálatot csináltattam a kisvárdai kórházban. Ebből kettő genetikai volt. Még közvetlenül a szülés előtti vizsgálaton is megnyugtattak, hogy tökéletesen rendben van a gyermek - folytatja és összeszorul a torka. Nehezére esik felidézni, ami utána történt. Ölébe veszi a kisfiát és finoman simogatja csonka testrészeit.
- Hiába erőlködtem, nem tudtam kinyomni. Olyan érzésem volt, hogy az orvosok cibálták ki belőlem Viktorkát. Aztán amikor megszületett, döbbenten álltak a lábamnál. Csak percekkel később mondták meg, hogy nincsenek alsó végtagjai - mondja, és bárhogyan is próbálja visszatartani, potyognak szeméből a könnyek. Editke később tudta meg: azért volt olyan keserves a szülés, mert Viktorka lábacskáinak csonkja beleakadt a medencecsontjába.
Beszélgetésünk közben érkezik haza a párja, Andor, aki az iskolából, óvodából hozza haza Vivient, Andort és Ádámot. A gyerekek ledobják a táskájukat és rohannak a testvérükhöz. Csókolják, simogatják. Vivien szó nélkül pelenkát hoz és gyakorlott mozdulatokkal tisztába teszi a kisöccsét.
- Imádják ezt a kis lurkót. Csak rá kell nézni, tele van élettel - nevet a bohóckodó Viktoron az apukája. A kisfiú grimaszokat vág, aztán a kanapé támlájára mászik, onnét a földre huppan és megállás nélkül pörög. Szinte a nézésébe is beleszédül az ember.
- Rettentően eleven és találékony. A saját életét könnyíti meg - árulja el büszkén Editke, és kisfia leleményességéről mesél.
- Párnákat tesz egymásra, hogy felmásszon az ágyra, lavórt hoz, ha a szekrényről akar levenni valamit. Nyáron a beton felsértette a kezeit, ami nekem eszembe sem jutott, hogy fájhat neki. Papucsot húzott rá - mondja. Andor a sarokból, visszahúzódva figyeli játszadozó gyermekeit.
- Mi lesz vele, ha nagyobb lesz? Ki fog gondoskodni róla, ha mi már nem leszünk? Most sem kapunk senkitől semmilyen segítséget - jegyzi meg csöndesen. Kimegy a szobából és két pár műlábbal a kezében tér vissza.
- Ennyit kaptunk - teszi le a földre. - Ezt sem tudja használni, mert a csonkok rövidek. Nincs tartása és kibillen belőle. A nap 24 órájában mellette kell lenni. Egyedül szinte semmire sem képes - teszi hozzá keserűen, majd beletúr Viktorka kócos hajába. A kisfiúnak mindent szabad. Már háromévesen kapaszkodik, ragaszkodik nyomorúságos életéhez. Édesanyja bevallja: sokszor kerüli a tekintetét. Nem akarja, hogy a kisfia lássa, mennyire szenved miatta.
- Amikor hasonló korú gyerekek jönnek hozzánk, odamászik melléjük és tapogatja, fogdossa a lábukat. Látom rajta, nem érti, nekik miért puha a lábuk, holott az ő műlába kemény. Borzasztó ezt átélni! - sóhajt Editke, aki ottjártunkkor többször is elismétli: a leggonoszabb ellenségének sem kívánja a sorsukat. A hirtelen támadt csendben koppanásokra kapjuk fel a fejünket. Kilépünk a folyosóra és a látványtól összeszorul a szívünk. Viktorka egy neki készített járókerettel a kezében lépeget.
- Hat zsák aranyért sem adnánk oda őt. Ez a gyermek az életünk értelme. A jóisten ilyen keresztet szánt neki, mi pedig vele együtt fogjuk cipelni, ameddig csak bírjuk - mondja Andor, és magához öleli Editkét.
2005.03.11
Legfrissebb magazinok
- A legtutibb balatoni éttermek
- Hetente frissül majd az Office
- Telefonszámokat lop a Facebook
- Rajtol a Tour de dopping
- Szúnyogriasztó és napvédő krém házilag
- Gyümölcsös ínyencségek - 4 szuper recept
- RIPORT MÓNIKÁVAL AZ EROTIKA VILÁGÁBÓL!
- ZTE V889M - kétélű penge
- Újabb csatát nyert a Samsung: betilthatnak néhány iPhone-t
- Viszi az árvíz a motort?
HIRDETÉS
TOVÁBBI HÍREINK
- Ezeken a magyar településeken már készülhetnek az ivóvízhiányra
- Fokozódik a konfliktus: tűzharc tört ki a Wagner-csoport és az orosz légierő között, már három helikoptert lelőttek
- Putyin beszédet intézett népéhez a a Wagner-csoport lázadása után: „Az ilyen fenyegetésre keményen fogunk reagálni”
- Lázadás tört ki Oroszországban: a Wagner zsoldoscsoport elfoglalt egy orosz várost, Putyin hamarosan beszédet mond
- Olyan vihar jöhet, ami ellen az esernyő nem elég
- Ők öten vesztek hullámsírba a Titan fedélzetén
- Az Európai Parlament megszavazta: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre
- Aligha most robban föl a Balkán puskaporos hordója
- Putyin arra játszik, hogy legyen ürügye az első nukleáris csapásra
- Novák Katalin a kórházban indította a reggelt
HIRDETÉS
