HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > UTAZÁS > Európa > A szerelem szülőföldjén- Ciprus

t: 3668

A szerelem szülőföldjén- Ciprus

A hangsúly itt a turistán van, hiszen a ciprusi ember, nevezzük õt cipriótának, csak mosolyogva nézi kávétól zaccos bajusza fölül a veszett egérként ide-oda rohangáló külföldieket. És van mit néznie. Mert a festõi Cipruson pontosan háromszor annyi a külföldi, mint a helybéli. Lassan magyar hangokat is lehet majd hallani a szálloda fitnesztermében, hiszen évente kilencezer honfitársunk tölti felettébb kellemesen szabadságát Aphrodité szigetén.

Nyomják a sziesztát
Hát igen, ez a sziget a szerelemre termett, a szerelem szülõföldje, bár ottjártunkkor erre nem utalt semmi. Persze még nem tombolt a szezon, hûvös húsz fokocska volt február végén, a virágba borult mezõn nem bóklásztak egybeforrott párok, csak néhány ciprióta „munkás” sziesztázott. A szieszta itt a legelterjedtebb foglalkozás, majdnem minden helyi „munkás” a sziesztagyárban dolgozik. Hát ezért van, hogy a ciprióták szinte alig halnak meg olyan magyar népbetegségekben, mint az infarktus, agyérgörcs, gyomorrák, érelmeszesedés stb. A halálozási listát Cipruson a végelgyengülés és az autóbaleset vezeti. Ugyanis nem nagyon tudnak vezetni. A bal oldali közlekedés kész katasztrófa, ennek nyomai látszanak az egyébként kitûnõ infrastruktúrával rendelkezõ Ciprusi Köztársaság sztrádáin.

Nice Ladies
Visszatérve a szerelemre, a mitológia szerint itt bukkant fel a habokból a szerelem görög istennõje, Aphrodité. Ma már biztos nem lakik itt, õ ugyanis pörgõsebb csaj, nem ér rá annyit sziesztázni. Itt hagyta udvarhölgyeit, akik nice ladies néven ismertek a szakmában. Erényeikrõl merdzsós taxisok próbálják meggyõzni a fáradtságtól tántorgó turistákat. Nice ladies, nice ladies kiáltják már messzirõl. Majd követik az embert, sõt az sem riasztja vissza õket, ha a kiszemelt ellenkezõ irányba megy. Képesek hátramenetben is próbálkozni. Megtehetik, hiszen a prostitúció legális a szigeten. Ellenben a póker az tilos. A ciprióta állami vezetõk úgy próbálták elejét venni a helyiek szerencsejáték-szenvedélyének, hogy betiltották, így maradt a test test elleni küzdõsport, bár inkább turisztikai befektetésnek tûnik a fizetõs szex.

Golfgyarmat
A több mint kétmillió turistát ki kell szolgálni. Ezért folyamatosan fejlõdik a turisztikai kínálat. Wellness-szállodák tucatjai kínálják, kényeztetõbbnél kényeztetõbb szolgáltatásaikat. Golf-ligetek épülnek ki. Mivel a britek hazajárnak, évi másfél millióan, majdnem minden az õ és újabban az oroszok kedvére van kialakítva. Bár nemcsak nyugdíjas angolok menekülnek ide az albioni szmogból, hanem rengeteg katona állomásozik a sziget legszebb magaslati pontjain. Saját kolóniákban élnek brit törvények szerint. Így például, ha a telepen átívelõ úton történik egy baleset, akkor angol rendõr jelenik meg, és angol szabályok szerint bírságolnak, büntetnek, dicsérnek. Ebbõl van elegük a cipriótáknak. Hogy ezek a britek, úgymond, hazajárnak, elkényeztetett kiskirályok, õk hozzák az észt stb. Pedig észbõl nincs hiány, a ciprusi fiatalok többsége egyetemre jár a közeli Görögországban (ahol nekik ingyenes az oktatás) vagy a távoli Londonban. És a fiatalok is úgy vélik, nem a törökök azok, akikkel nehéz együtt élni, hanem a pökhendi angolok. Jó példa erre, hogy néhány éve, a vízkorlátozások idején, a brit katonák hektárnyi golfmezõket locsoltak vízzel akkor, amikor a ciprióták két-három naponta jutottak vízhez. Nagy volt a felhábordás, azóta a golfpálya végén tábla jelzi, hogy szennyvízzel (tisztított) öntöznek.
Az angolok annyira otthon érzik maguklat, hogy a limaszoli Kolosszi vár kriptájában többször is beszóltak nekem, hogy tilos a fotózás. Bár a mûemléken kint volt a tiltó tábla, mégis bõszen kattingathattunk Oroszlánszívû Richárdék esküvõi kápolnájában, hiszen Melinda, az idegenvezetõnk, a Cipruson élõ hetvenöt magyar egyike, olyan jól beszéli a helyiek nyelvét, hogy a portáskisasszony rokoni szálakat vélt felfedezni akcentusából. Miután kiderült, ki milyen család sarja, vége, királyok voltunk, ingyen digitalizálhattuk a velencei családok címereit, a halálfejes kriptafedeleket sõt az éppen becsõdülõ gyerekek személyiségi jogait is figyelmen kívül hagyva, egy rendhagyó töriórába is betekinthettünk, azaz befeküdhettünk. A kiscsávók ugyanis a feladatlapokkal elheveredtek az egyébként patyolattiszta múzeum kõpadlóján, és dogát írtak.

Paphoszi burkolók
Romantikus romokból nincs hiány a szigeten, hisz volt itt mindenki, görög, fõníciai, asszír, egyiptomi, perzsa, római, keresztes lovag, velencei, oszmán és brit. Az ókor csodáiból két, azaz három dolog fogott meg. Az egyik az a felismerés volt, hogy találtunk (mármint elõttem jó pár évvel a régészek) egy 2500 éves csatornamaradványt, ott, ahol 2004-ben szippantós kocsival ürítik az emésztõket. Ilyen fejlett volt a római világ. A másik az, hogy a gyönyörû paphoszi görög-római-bizánci mozaikok készítõi nem mûvészek voltak, hanem mesteremberek, klasszikus hidegburkolók. Ezt onnan tudják a történészek, hogy katalógusok alapján dolgoztak. Ugyanazokat a mintákat, kõbe álmodott történeteket fedezték fel Pompejiben és másutt is. Harmadik az, hogy mirõl lehet felismerni a mitológia szatírt. Csak az illendõség nem mondatja ki velem.

Papsajt, narancs és mandula
A rézben gazdag sziget kopár sziklái alatt citrusligetek alatt vezet az út körbe a tengerpart közelében. Talán túl sok szót ejtettem a sziget lakóiról, többet, mint természeti szépségérõl. De nem bírom ki, hogy sofõrünket is bele ne vegyem történetembe. Barátunk, a nyugodt nyugdíjas, rezzenéstelen arccal sodorta kis csapatunkat nap mint nap életveszélyes helyzetekbe. De kiengesztelt minket azzal, hogy kivitt a hobbitelkére. Ahol csodálhattuk virágzó mandulafáit, az éppen érõ citromfürtöket, az olajfák tövében elterülõ hatalmas papsajtbokrokat és a pozsgások tüskéi közé beszorult mézédes mandarinok zamatát. A zamat a jó szó Ciprus ízeire. A konyhákban természetesen mediterrán étkek készülnek. Sajátos fogásuk nem nagyon van, a sziget gasztronómiája a szomszédos libanoni, görög, olasz, egyiptomi, izraeli konyhák fantasztikus összeérése. Borai savanykásak (bár a Commandaria a tokajival vetekszik), pálinkái ütõsek és igaziak. Aki ebbõl a beszámolóból azt hiányolja, miért nem írtam a kilencezer éves barlangházakról, a nicosiai sikátorokról, az egykor gladiátorok vérétõl habzó kourioni arénáról vagy Aphrodité sziklájáról (ahol én is megmártóztam a tízfokos Földköziben), az menjen el és nézze meg.

(nana)

2005.05.17

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Következő

Legfrissebb magazinok