A korai Ferré
Gianfranco Ferré a II. Világháború utolsó előtti évében, 1944 augusztus 15-én született Leganóban, Olaszországban. Huszonöt évvel később, 1969-ben Milánóban iratkozik be egy divatiskolába.
A következő években utazgat, tanul és gyakorol. A hetvenes évek végén már önállóan tervez kiegészítőket, többek között Walter Altini és Christiane Bailly számára. Majd 1974-ben mutatkozik be első önálló, nőknek szánt kollekciójával.
Ferré révben
A bemutató után négy évvel alapítja meg saját cégét (1978), amely a női ruhák mellett már kiegészítőkkel is foglalkozik. További négy év múlva pedig bemutatják az első férfiaknak szánt kollekciót is (1982).
Illatok
1984: első női illat, a Gianfranco Ferré
1986: első férfiillat, a Gianfranco Ferré for man
1991: Ferré by Ferré
1998: Gianfranco Ferré 20
2003: Essence d’eau Gianfranco Ferré
2004:GF Ferr’her és GF Ferre’him
Az állandóan megújuló és örökké elegáns kollekciók mellett folyamatosan bővül a kínálat. Piacra dobja az első Cuture kollekciót (1986), majd megjelenik a palettán a farmer (1996), ékszer- (2003), és óratervezés, illetve gyártás (2005).
Több mint harminc éves pályafutása alatt volt a Dior ház művészeti igazgatója (1989), valamint a nyolcvanas évektől kezdve szinte minden évben, szinte minden jelentős díjat megkapott.
Ferré világa
Visszafogottság, finomság és végtelen elegancia jellemzi Ferré ruháit. De ez nem jelenti azt, hogy unalmas lenne – ugyanis nem elégszik meg a megszokottal, nem ragad le egy-egy anyagnál, formánál, színvilágnál. Mindent mindennel kombinál, az eredmény mégsem egyhangú, lapos, hanem mindenekelőtt nőies. Azt mondják rá, ő az elegancia mestere...
A kollekció, amelyből továbbra sem hiányozhatnak az elmaradhatatlan, klasszikus kiegészítők, mint a gyöngysor, a kalap vagy a vastag keretes napszemüveg, három részre van osztva.
A Black Label jelenti a hanyag eleganciát, sportosságot, lágy esést. Fiatalos, dinamikus modellek.
A White Label színesebb, vadabb, merészebb világ.
A Red Label pedig csak elsőre egyszerű és hétköznapi. Minden modelljében van valami rejtett rafinéria, tervezési csavar. Érettebb hölgyek viselete.
(nana.hu)