HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > IT > Érdekességek > Windows-túladagolás a CES 2012-n

t: 2744

Windows-túladagolás a CES 2012-n

Steve Ballmer semmitmondó beszéde ellenére a Microsoft volt a CES 2012 egyik legaktívabb kiállítója. Az elmúlt években több fronton is komoly támadásokat szenvedett el a cég, a Google és az Apple erős ellenfelei, de látszik, hogy a vállalat nem adja fel, és minden fontosabb szegmensben próbál erősödni.

Az idei Consumer Electronics Show minden korábbi rekordját megdöntötte 3100 kiállítójával és 153 ezer látogatójával, mégis évek óta beszédtéma, hogy az expo kezd kifulladni, egyre kevesebb igazi újdonságot mutat, és a kiállítók már csak presztízsből mennek ki rá. A Microsoft három hete bejelentette, hogy többet nem bérel standot as show-n, sokak szerint ez már a CES első koporsószege.


Az utolsó Windows keynote a CES-en

Pedig a Microsoft továbbra is jelen lesz a show-n, olyan láthatatlan játékosként, mint az Apple és a Google, mert a Windows éppúgy megkerülhetetlen, ha szórakoztató elektronikáról van szó, mint az iOS vagy az Android. Összeszedtük, mi tetszett nekünk legjobban az expón.
Ultrabookok

Több tucat ultrabook mutatkozott be a CES-en, és nem könnyű kiválasztani a legjobbakat, mert nagyon hasonlítanak egymásra: hogy megfeleljenek az Intel elvárásainak, a legtöbbjük ugyanakkora háttértárral és ugyanolyan processzorral érkezik, és mind Windows 7-et futtat. Mégis, az apró különbségek alapján össze lehet állítani egy toplistát.

Dell XPS 13

Jó funkciók elfogadható áron. A Dell nem a szívünkre akar hatni, mint a gyönyörű Adamóval, hanem összerakott egy jó gépet, ami megfelel a hétköznapi igényeknek. Az ezer dolláros XPS 13 háza alumínium, a kijelzője Gorilla Glass borítás mögött van; ez a technológia védi többek között az iPhone kijelzőjét is. Tulajdonságai az ultrabookok köreiben átlagosak (Core i5, 4 GB RAM, 128 GB-os merevlemez), de ez nem okoz olyan csalódást, mint egy gyenge teljesítményű netbookok.

Samsung Series 9

A tizenhárom hüvelykes gépnek csak a neve nem változott, az új Series 9 teljesen más, mint a tavalyi elődje. A Samsung standjánál azt mondták, a felhasználók kívánságait figyelembe véve alakították ki az új dizájnt. Nagyon hasonlít az Apple Macbook Airre, de elég lényeges különbség, hogy a Samsung ismeri a színeket, és az alumínium gép többféle árnyalatban kapható. Ezen kívül a kijelzője is nagyobb felbontású, 1600x900 pixeles. Az előző Series 9 géppel ellentétben a portok fedetlenek, de a vezetékes hálózati kapcsolathoz még mindig adapter szükséges, a nagy méretű csatlakozó nem fért el a vékony házon. A különleges dizájnt a gép ára is tükrözi, 1400 dollárért ez az ultrabookok Alfa Romeója.



Okostelefonok

Február végén a barcelonai mobilkiállításon több okostelefont mutatnak majd be, és gyanítjuk, hogy az év legjobb készülékeivel is ott találkozunk majd. De azért Vegasban is előkerült néhány említésre méltó gyöngyszem. Mivel az Egyesült Államokban most tombol a 4G-láz, mindenki a szupergyors hálózatra csatlakozó készülékeket keresi, ezért kiválasztottjaink is ilyen LTE-s modellek, amiknek otthon egyelőre kevés hasznát vehetjük. A T-Mobile egyelőre csak modemmel nyújt LTE szolgáltatást, de könnyen lehet, hogy hamarosan mobilok is megjelennek a kínálatában, ugyanis a CES-en a Magyar Telekom néhány munkatársával is összefutottunk.

Motorola Droid Razr Maxx

Hamar lemerülnek a mobiltelefonok, ha sokat internetezünk rajtuk, és a gyors LTE folyamatos használatra csábít. A Motorola ezért a készülékébe 3300 milliamperórás akkut tett, és ez a brutális kapacitás 368 óra készenléti időt biztosít. Vagy 21 órán át telefonálhatunk. A Verizonnál kapható okostelefon egyébként ugyanazt tudja, mint a sima Droid Razr: kétmagos 1,2 gigahertzes processzorán Android 2.3.5 operációs rendszer fut, kamerája 8 megapixeles és 1080p felbontású videókat vesz fel, és a 4,3 hüvelykes kijelzőn 540x960 képpont jelenik meg. Az extra akku egyébként csak 18 gramm plusz súlyt jelent, nem is tűnt nehéznek a készülék.


Nokia Lumia 900

A Microsoft és a Nokia ellopta a show-t Vegasban, olyan sokszor jelentek meg a színpadon, hogy a Windows Phone operációs rendszer és a finn dizájn nagyszerűségéről beszéljenek. Jól tették, hogy ilyen sok energiát fektettek a Lumia készülékek népszerűsítésébe, mert a CES-en bemutatott Lumia 900 kiváló mobil. Az AT&T szolgáltató által bevezetésre kerülő modellben 1,4 gigahertzes processzor van grafikus gyorsítóval, 512 megabájt RAM-mal és 16 gigabájt belső memóriával. Kijelzője 4,3 hüvelykes 800x480 pixel felbontással, és ez az első Nokia Lumia, amin szemközti kamera is van, tehát lehet vele videotelefonálni.
Táblagépek

A gyártók 2011-ben abban reménykedtek, hogy sikerül csökkenteniük az Apple iPad piaci részesedését, azért őrült tempóban ontották magukból a táblagépeket. Nem vártak a CES-ig a bejelentésekkel, a legtöbb izgalmas eszköz már az őszi IFA-n megjelent, és Vegasban csak a berlini show utórezgéseit észleltük.

Asus Transformer Prime

Nem lenne igazságos egy hetekkel ezelőtt bemutatott táblagépet helyezni a dobogóra, ha az Asus nem jelentett volna be egy kis frissítést. Na jó, nem is olyan kis frissítésről van szó: a négymagos Nvidia Tegra 3 processzorra épülő Prime már az Android legfrissebb, 4.0-ás verzióját futtatja, és készül egy új verzió, amiben már 1080p felbontású lcd panel lesz. Bár az Acer Iconia Tab A700 e tekintetben megelőzte, hiszen abban már most 1920x1080 pixeles kijelző van, az a táblagép drabálisabb, mint a Prime.

Samsung Series 7 Slate PC

Ezerháromszáz dolláros árával a Samsung táblagépe a csúcskategóriába tartozik, és ezért a pénzért akár két iPadet is vehetünk magunknak. Ráadásul ezen Windows 7 fut, és mindenki nagyon jól tudja, a Microsoft operációs rendszere ügyetlenül bánik az érintőkijelzővel. Ez így igaz, de jön a kétarcú Windows 8, aminek táblagépes és egérrel-billentyűzettel kezelhető felülete is van. Aki nem akar külön laptopot és táblagépet venni, mert szüksége van egy Core i5-ös processzor komoly számítási teljesítményére, az nem szórakozik médiafogyasztásra szánt tabletekkel. Meglepően jó a Slate kézírás-felismerő algoritmusa, és az akku 6 órás üzemidőt nyújt.


Razer Fiona

A videojátékos újdonságok közül a Razer Fiona nyerte el leginkább a tetszésünket. Nem is maga a hardver – hiszen egy kezdetleges prototípusról van szó –, hanem a cég hozzáállása. Kihozták a show-ra most év elején ezt a foganytús-kontrolleres táblagépet, amit év végén terveznek megjelentetni, de nem ebben a formában – a fejlesztésnél ugyanis figyelembe veszik majd azoknak a véleményét, akiknek addig alkalmuk lesz kipróbálni. Jeleztük is a cégnek, hogy jó lenne, ha a fogantyúk majd leszerelhetők lennének, hogy kényelmesebben lehessen hagyományos táblagépként is használni a kütyüt. A Fiona egyébként mostani állapotában is elég meggyőző: igazi kézikonzolos élményt ad egy tízhüvelykes kijelzőn.
Las Vegas, végállomás

Az idei expótól azt vártuk, hogy az Intel és az ARM csipgyártók csatájának győztesét már meg lehet sejteni, de végül nem láttunk tőlük csodafegyvert a show-n. A Microsoft viszont (részben a Nokiával karöltve) még utoljára hagyott egy emlékezetes nyomot azzal, hogy operációs rendszerének jelenléte hangsúlyosabb volt az Androidénál (a Google által támogatott riválisok a barcelonai mobilexpón még visszavághatnak februárban). A következő CES időpontját 2013. január 8-11-ra tűzte ki a rendezvényt szervező CEA. Ez lesz az első Microsoft nélküli CES, de meglepődnénk, ha az addig megjelenő Windows 8 nem köszönne ránk egy-két standon.

index

2012.01.16

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok