A Kistehén zenekar életében váltást hozott a 2009-es év vége. 2010 elejétől a korábbi szerző és alapító, Kollár-Klemencz László új zenészekkel frissítette az együttest. Az egyre gyakoribbá vált nemzetközi meghívások miatt a korábbi névanomália (itthon Kistehén Tánczenekar, külföldön LittleCow) sok bonyodalmat okozott. Mára az elnevezést egységesítették: maradt a Kistehén.
Az új felállásban a változást erősíti, hogy a ritmusszekció két dobosra bővül, és a zenekar egy billentyűssel is kiegészül. Az eddigi folkrock jellegű világzenét és az érzelmes hangzást megtartva komolyabb, keményebb irányvonalat kíván követni a Kistehén.
Az új lemez zenei anyaga angol producerek közreműködésével készült. Az április 7-én megjelenő, Picsába az űrhajókkal című új album anyaga képezi a leendő koncertek alapját. A korong Marko című első kislemezes dala már hallható egyes rádiókban.