Rowe a könnyeivel küszködve ugyanis elmondta, hogy nem kényszerítették arra, hogy a Jacko-ról szóló dokumentumfilmben a jó fényben tüntesse fel a sztárt. Önszántából cselekedett így Jackson három gyermekéből kettőnek az édesanyja. „Mint ahogyan Jackson is nagyon jól tudja, senki nem szabhatja meg nekem, hogy mit is mondjak.” – mondta a tanúk padján Rowe.
A hölggyel a sztár a kilencvenes évek közepén ismerkedett meg. Nővérként dolgozott az egyik olyan plasztikai sebésznél, akinek a kése alá feküdt Jacko. Nem sokkal az első találkozásukat követően összeházasodtak, de három év után a kapcsolatuk zátonyra futott, és elváltak.
Jackson-t azzal vádolják, hogy még 2003 február vagy márciusában molesztált egy kiskorú fiút. A sztár az ügy kirobbanása óta kategorikusan tagadta az ellene felhozott vádakat.