Velence
Február 6-16.
Állítólag annak idején Casanova is szívesen részt vett a vidám forgatagban. Ami nem csoda, hisz álarc mögül még neki is könnyebben ment a hódítás. A mulatság hagyományai az 1200-as évekre nyúlnak vissza. A monda szerint, amikor horvát kalózok elraboltak egy fiatal nőt, a velencei férfiak rögtön a tolvajok nyomába eredtek, hogy kiszabadítsák a lányt. Hazatérésük után aztán a hőstettet az egész város hatalmas karnevállal ünnepelte.
Ettől kezdve minden évben megrendezték a színes, zenés felvonulást, amelyet később a böjthöz, pontosabban húshagyókeddhez igazítottak. Innen az elnevezés is, hiszen a „carne vale" jelentése: búcsú a hústól. Az évek során aztán egyre színesebb, vidámabb és szabadosabb lett a tíz napig tartó esemény.
Fő vonzereje abban rejlett, hogy a zene, a tánc és persze az álarcok segítségével mindenki szabadon eljátszhatott bármilyen szerepet. A társadalmi különbségek és sokszor a gátlások is eltűntek a maszkok alatt. Éppen emiatt sok hatalmasság ellenezte, végül 1797-ben Napóleon be is tiltotta az általa „vétkes őrültségnek" nevezett programot. A régi hagyomány 1980-ban éledt újra, turisták ezreinek legnagyobb örömére.
Az utcákat és a Szent Márk teret idén február 6. és 16. között is ellepik majd a romantikus ruhát, fekete kabátot, hatalmas kalapot, fehér parókát és persze álarcot viselő hölgyek és urak. Amikor a dózsepalotánál a ceremóniamester földhöz vágja az óriási porcelángalambot, kezdetét veszi a karnevál.
Nizza
Február 12-28.
Akárcsak a többi ünnep, a nizzai karnevál is régi hagyományt elevenít fel. 1294-ben Charles d'Anjou herceg rendezte az első vidám mulatságot. Az igazi, egész városon végigvonuló menetet azonban csak 1830-ban szervezték meg, mára a farsangi időszakban kb. 1,3 millió látogató érkezik a francia városba.
Aki azonban a szokásos télbúcsúztatásra számít, csalódni fog. A riviérán a farsang is egy kicsit más: elegánsabb, előkelőbb, mint a többi országban. Az első napon minden évben új témát („királyt") jelölnek ki, amely meghatározza az esemény arculatát. Kiválasztották már a sportot, a millenniumot, az éghajlatot, a zenét, a mozit és a klímaváltozást. Az idei fő téma Földünk, a kék bolygó.
Nizzában nem lepik el beöltözött helyiek az utcákat, hanem az adott tematika alapján a szervezők húsz makettet, bábut készítenek, amelyek különleges kocsikon vonulnak végig a városon. Ezt két héten át többször megismétlik az Angol sétány lezárt szakaszán. A tenger felőli oldalon tribünöket állítanak fel, a szállodák előtti járdákról pedig állva lehet nézni a menetet. A tribünért és az állóhelyek egy részéért fizetni kell, de van több szakasz, ahonnan ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők a kocsikat.
blikk.hu