HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > UTAZÁS > Magyarország > 5 vár, ami megér egy téli kirándulást

t: 2764

5 vár, ami megér egy téli kirándulást

Erődrendszer bábakaláccsal

Bemelegítésként a kezdő várlátogatóknak a komáromi Monostori Erődöt ajánljuk. Itt nem kell megküzdeni a gravitációval, ugyanis az erődrendszert nem valami magaslatra építették, hanem a Duna két partjára. Az ún. Öregvár még a XVI. században épült, és igen komoly szerepet játszott a török elleni védekezésben. Azon kevés várunk közé tartozott, amely nem került török kézre. A mohácsi csata után a Habsburgok vették birtokba, és megépítették az ötszögletű Újvárat is. Igazi jelentősége azonban a napóleoni háborúk idején bontakozott ki, amikor I. Ferenc császár egész udvartartásával ide menekült, és elhatározta, hogy egy erődrendszert épít ki itt. Olyan jól sikerült a tervek megvalósítása, hogy a magyar kézbe került várat 1849-ben még a sokszoros túlerőben lévő császári sereg sem tudta bevenni. Klapka György végül császári menlevelet kért a várvédőknek, amely büntetlenséget biztosított nekik, és végül átadta a várat. A XIX. században épült meg a komáromi Monostori Erőd, és ezzel teljessé vált az erődrendszer. Ha tehát Komáromba látogattok, még válogathattok is az egyes várrészek között.

A Monostori Erőd egész délelőttre kínál programot. A vár egy része igen lehangoló állapotban van, és kísérővel látogatható a labirintusnak tűnő kaszárnya és védmű. A kiállítások közül figyelmet érdemel az egykori erőd pékségében felállított kenyérmúzeum, ahol megnézhetjük, milyen eszközökkel állították elő majd kétezer katona mindennapi komiszkenyerét. A kiállítás másik részlege pedig olyan hagyományos sütőipari termékeket mutat be, mint például a bábakalács, és bemutatja Magyarország egyes régióinak kenyér- és kalácsféleségeit.

Firenzei várpalota Szekszárd mellett

A komárominál kisebb falatnak ígérkezik az ozorai várkastély. Az épületet a XV. században építtette egy firenzei kereskedőcsalád sarja, Ozorai Pipo, aki Zsigmond királyunk jeles hadvezére volt. (Tizennyolc győztes hadjáratot vezetett a török ellen!) A várkastély leginkább egy korabeli reneszánsz palotára emlékeztet. Egyemeletes négyzet alakú épületét természetesen várfal veszi körül, de ha nem látnátok a kiállított tárgyakon a magyar feliratokat, azt is gondolhatnátok, hogy egy reneszánsz kori firenzei palotába csöppentetek.


A várkastély termeiben ma egykori bútorokat, fegyvereket őriznek, sőt, a látogató megismerheti a középkor tisztálkodási szokásokat is. A várat az 1700-as években az Esterházyak vásárolták meg, előttük tiszteleg A másodszülött - Esterházy című kiállítás. A várkastély másik kuriózuma Az angol beteg igazi útja című fotókiállítás, mely Esterházy Antal és Almásy László gróf közös afrikai útján készült képeket mutatja be. A vár egyes szobáit a vendégek ki is próbálhatják, ugyanis a történeti bútorokkal berendezett helyiségek szállodaként funkcionálnak.

Asztrik püspök monostora

Ha már Szekszárd környékén jártok, érdemes meglátogatnotok a pécsváradi, Szent István által alapított bencés apátságot, mely köré a XIII. században vár is épült. Az épületegyüttes legnagyobb kuriózuma az egykori monostorkápolna, amely a Szent István-i idők legnagyobb, egységben megmaradt épülete.

Itt emlékezzetek meg István egyik legjelesebb diplomatájáról, Asztrik püspökről, aki a monostor első apátja volt, ő eszközölte ki a koronát a király számára a pápától. Honalapító királyunk emlékét Borsos Miklós István-szobra őrzi a várudvaron. A vármúzeumban Kígyós Sándor szobrászművész emlékkiállítását és egy egykoron pécsváradi lakos Bali-szigetekről származó szobrait nézhetitek meg.

Vár a bazaltkúp tetején

Ha igazi hegymászással megközelíthetőre vágytok, akkor a somoskői várat érdemes célba vennetek, amely egy - igen nagy ritkaságnak számító - bazaltkúpon épült. A vár alapítása a hagyomány szerint IV. Béla nevéhez fűződik, aki a tatárok elől menekülve a hegy tetején megígérte a környék népének, hogy ide várat fog építtetni. Ígéretét a Kacsics nemzetség által tartotta be, amely valóban felépítette az erődítményt. Az épület sok vihart látott: szembe kellett néznie a cseh husziták támadásával, majd a kontyos törökökkel is. 22 évig tartotta magát a kicsiny erődítmény úgy, hogy a környező várak már mind török kézben voltak.

Végül Somoskő sem kerülhette el az oszmán uralmat. Amikor a várhoz caplattok felfelé, gondoljatok arra, hogy azokon a köveken lépkedtek, melyeket egykor Balassi Bálint is taposott a felmentő sereg tagjaként, és neki is része volt abban, hogy a várból elűzték a muzulmánokat. Az erősség látott még szép napokat Thököly Imre idejében, de rövidesen Somoskő is a Habsburgok várromboló politikájának áldozatává vált. 1711-ben számos magyar várral együtt ezt is lerombolták és felgyújtották a németek, nehogy a rebellis magyarok fészkévé váljon. A vár a trianoni békeszerződés értelmében még éppen Magyarország területére esett, Somoskő faluja azonban átkerült Csehszlovákiához. Mióta a határok szabadon átjárhatók, útlevél nélkül is megtekinthetjük a vár északi oldalán lévő bazaltzuhatagot, amelynek 16 méter magas oszlopai orgonasípokra hasonlítanak.

Életre kelt erősség

Végezetül a Bakony egyik gyöngyszemét ajánljuk figyelmetekbe: a cseszneki várat. A Zirc közelében lévő erősség olyan jeles családok tulajdonában volt, mint a Csák nemzetség, később a Garaiak és a Szapolyai család tulajdonába került. A mohácsi csata után János király Török Bálintnak adományozta. Az 1600-as évektől az Esterházy család birtokolja.

A többszörös védelmi vonallal megerősített vár a Rákóczi-szabadságharcban a kuruc seregek ellátóközpontjává vált. Csesznek az 1700-as évek végéig lakott volt, pusztulása akkor kezdődött, amikor az Esterházyak Rédére költöztek. A romló állagú falakat végül egy földrengés és egy villámcsapás által gyújtott tűz rongálta tovább. A vár helyreállítása az 1970-es években kezdődött, az elmúlt években pedig ismét életre kelt az erődítmény és környéke. Május elejétől augusztus végéig hagyományőrző íjászversenyeket, várdalnok- és tárogatóesteket, koncerteket rendeznek a közelben található szabadtéri színpadon. Télen ugyan nem kínálnak programokat a rendezők, de a falak közt sétálva megidézhetitek az egykori katonák szellemét.

Pink.hu

2009.11.30

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb magazinok