HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > NŐI > Sztárpletykák > Hoppá: Áll a bál Kordáék új villája körül!

t: 1580

Hoppá: Áll a bál Kordáék új villája körül!

Mint ahogy arról hétfőn mi is beszámoltunk, a napokban új, a Velencei-tó partján fekvő villába költözött a Korda házaspár. A gyönyörű álomlak a Blikk által megkérdezett ingatlanszakértő szerint körülbelül 120 millió forintot érhet, legfőképp a telek egy különleges tulajdonsága miatt: nevezetesen azért, mert a házikó kertje maga tópart, Györgynek és Klárikának saját lépcsője vezet a Velencei-tóba.

A saját vízpart úgy jöhetett létre, hogy a korábbi sétány elől elzárták az utat, két kerítéssel kikanyarítottak egy részt a tópartból. Persze, ez a helyieknek nem nagyon tetszik, máris áll a bál a helyi önkormányzatnál.

"Sok embernek szúrja a szemét a kiváltságos területfoglalás, sőt vannak, akik hangot is adtak ennek. Amikor a polgármesterhez fordultak panaszukkal, ő a megyére hárította a dolgot. Felháborító, hogy mindenki fittyet hány a jogszabályokra! Túl sok az összefonódó helyi érdek" – fakadt ki a Blikknek L. Imre.

Egy másik velencei lakos emlékezett, hogy hatalmas botrány volt az önkormányzatnál az elkerített szakaszok miatt.


"Összehívták a helyieket, rengetegen hozzászóltak a témához, és tiltakoztak is. Hiába! Kimagyarázták, és végül a tiltakozások ellenére lekerítették a vízparti területet. Amikor két éve Velencefürdőn akartam venni egy vízparti telket, azért nem vettem meg, mert a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság olyan halászati törvényre hivatkozott, amely szerint 10 métert szabadon kell hagyni a tó partján, azaz nem lehet a telket odáig elkeríteni. Amit nekem nem szabad, azt a hírességeknek igen?" – panaszkodott egy neve elhallgatását kérő helyi lakos.

A Velencei-tó szabályozási terve kimondja, hogy legalább 10 méteres sávban a vízpartot mindenütt szabadon kell hagyni, hogy a tavat bárki körbejárhassa.

"Még az előző ciklusban értékesítette a megyei önkormányzat azt a 9 hektáros tóparti területet három magánszemélynek, akik felparcellázás után a telkeket továbbadták különböző vevőknek, köztük a Korda házaspárnak" – ismertette dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, aki maga is úgy véli, hogy a tóparti sáv elkerítése sehol sem történhetett törvényes úton. "Mindenképpen kivizsgáljuk a történteket, még a szeptemberi megyei közgyűlést megelőzően, ahol feltétlenül napirendre tűzzük az összes hasonló ügyet" – ígérte a Blikknek az elnök asszony.

hirado

2009.08.05

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok