A 20 év – Beszélgetések Bárdos Andrással című sorozat ma esti adásának felvételén olyan szitkok és gyanúsítgatások hangzottak el a Torgyán Józseffel (76) készített beszélgetés alatt, amelyet nem biztos, hogy adásba tesz a TV2. Úgy tudjuk, még most sem döntötték el, hogy a vágatlan, eredeti verziót tűzik-e műsorra ma este, vagy finomítanak rajta, és a botrányos részeket kivágják.
Mindenesetre a Blikk birtokába került felvételen pikáns, érzékeny témákat is érintő kérdések szerepelnek. Bárdos András nem érezhette magát biztonságban, az asztal túloldalán ülő egykori földművelésügyi miniszter többször is dühbe gurult, és nem finomkodott. Például amikor Bárdos rákérdezett a volt pártelnökkel szemben is felmerült ügynökgyanúra, azonnal visszavágott, és azt mondta, hogy nem ő, hanem a TV2 riportere volt ügynök, majd nem sokkal később az SZDSZ kedvencének is nevezte Bárdost. A riporter rezzenéstelen arccal folytatta az interjút.
– Torgyán József showman, nem kell komolyan venni. Ahhoz szokott hozzá, hogy a televíziózás egy show, ennek próbált megfelelni a műsorban – mondta tegnap lapunknak Bárdos. Torgyán József indulatai továbbra sem csillapodtak. – Meglep, hogy ebben az ügyben Bárdos András ennyire tájékozatlan! – mondta.
– Az 56-os szabadságharcban való részvétel miatt büntetőeljárás indult ellenem, amelynek során be akartak szervezni. Az iratokból kiderült: a beszervezéssel megbízott tiszt panaszkodott rám, hogy megtörhetetlen vagyok. Húsz évvel később ugyanerre jutottak, és végleg elálltak a szándékuktól. Bárdosnak illett volna tudnia, hogy ötször is átvilágítottak!
Blikk