HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > IT > Internet > Felhasználóbarát Google?

t: 1709

Felhasználóbarát Google?

A Google egyelőre nem biztos abban, hogy érdemes e "szavazójogot" adnia a felhasználóinak. A döntés még várat magára.

A Google még a tavalyi év folyamán indított el egy tesztet, mely során a felhasználóknak lehetőségük nyílt befolyásolni a keresések találatait. A tesztben résztvevők kaptak néhány extra gombot, melyekkel a találatokat mozgathatták feljebb, vagy adott esetben lejjebb a listán, de ha úgy tartotta kedvük el is távolíthatták azokat. Természetesen kommenteket is fűzhettek a döntéseik mellé. Ha ez a funkció valóban bekerülne a keresőbe, az egy igen nagy lépés lenne a Google számára, hiszen ezáltal sokkal nagyobb teret engedne a felhasználói számára, mint tette ezt korábban.

Ám, hogy mindez mikor válhat valósággá egyelőre nem tudni, tekintve, hogy a Google részéről is úgy nyilatkoztak, ők sem biztosak benne, hogy tényleg bekerülhet e ez a funkció a keresőbe. Elmondásuk szerint mindig rengeteg új dolgot tesztelnek, de ezek közül csak a legsikeresebbek azok, amelyek végül utat találnak a nyilvános verzióba.

Az igazán nagy kihívás az lehet, hogy vajon sikerülhet e, az emberek visszajelzéseit egy hasznos, és adott esetben jól skálázható módon hasznosítani. Ám ha mindezt sikerül is valamilyen módon megoldani, akkor sem biztos, hogy az új módszer nem lesz bizonyos szituációkban inkább kárára a Google-nek, mintsem előnyére, legalábbis több szakértő erre figyelmeztet.

Egy dolog biztos jelenleg, a keresőóriásnak minden szempontból meg kell vizsgálnia ezt a kérdést, ennek következtében egy darabig még ne számítsunk arra, hogy mi fogjuk eldönteni megfelel e keresési lista számunkra, vagy sem.

itmania.hu

2008.09.12

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok