HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > UTAZÁS > Európa > Nyári programok Olaszországban

t: 1610

Nyári programok Olaszországban

Szeptember 14-ig „Correggio és az antik hatása művészetében” címmel nagyszabású képzőművészeti kiállítás látható Rómában, a Villa Borghese-ben.

Correggio, aki Michelangelo és Raffaello kortársa volt, saját korában kissé háttérbe szorult nagynevű kortársai mellett. Ma viszont a művészettörténet velük egyenrangúnak tartja a nagy reneszánsz festőt. 2009-ben a Villa Borghese következő kiállítását egy másik festőóriásnak, Caravaggio-nak szenteli. Palio néven többnyire a Sienában rendezett izgalmas lovasversenyet ismerik, melyet nyaranta kétszer a város festőien középkori terén rendeznek. A lovasok a saját városnegyedük (Contrade) színeiben és győzelméért küzdenek. Idén még augusztus 16-án lesz módjuk a turistáknak Sienában megcsodálni a hírhedten nyaktörő nehézségű városi versenylovaglást. Szicíliában is rendeznek azonban Palio-lovasversenyt augusztus 12-14. között, Palio dei Normanni néven Piazza Armerinában, mely egyébként is a turista körutak kiemelkedően fontos állomása. Szeptember 21-én még részesülhetnek a turisták a középkori hagyományokra visszavezethető Palio-lovasverseny élményében; ekkor Astiban, a Piazza Alfi körül vágtáznak a tarka kosztümös lovasok.

turizmusonline.hu

2008.07.16

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA
Róma, Villa Borghese
Róma, Villa Borghese

Legfrissebb magazinok