Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg országosan a negyedik Moziünnepet. Ebben az évben 44 város 86 filmszínháza vesz részt a rendezvényen. A négy napon át a közönség csaknem 200 filmet nézhet meg, maximum 360 Ft-os jegyáron. A filmes esemény díszvendége Jirí Menzel szerdán félhivatalosan már megnyitotta a Moziünnepet.
A Moziünnep Oscar-díjas díszvendége szerdán újságírók előtt elmondta: majdnem otthon érzi magát Magyarországon. Számos munka és barátság köti őt Budapesthez. A filmrendező az "Őfelsége pincére voltam" című legújabb alkotásának premier előtti díszbemutatójára érkezett Budapestre. A Moziünnep nézőközönsége Bohumil Hrabal regényadaptációját a film hazai bemutatója előtt nézheti meg a négynapos rendezvényen.
Jirí Menzel 12 év hallgatás után jelentkezett az "Őfelsége pincére voltam" című filmmel. Az alkotással kapcsolatban elmondta: szerette volna Koltai Róbertet is foglalkoztatni a legújabb munkájában, de a film producerei másként döntöttek. Az Őfelsége pincére voltam című alkotás főszereplője ugyanis a bolgár színész, Ivan Barnev, ezért a producerek nem látták jónak, hogy még egy magyar színész kapjon szerepet a Hrabal adaptációban. A hazai nézők azonban nem maradnak magyar művész nélkül. A szintén Oscar-díjas filmrendező Szabó István cseh kollégája felkérésére játszik a filmben.
Bővebb információ a filmekről a: www.moziunnep.hu oldalon olvasható.
A Moziünnep közönsége is kérdezhet az idei díszvendégtől. A nézők csütörtök este nyolckor találkozhatnak Jirí Menzellel a budapesti Művész moziban. A rendezvény ideje alatt öt premier-és kilenc premier előtti filmet nézhetnek meg az érdeklődők, köztük négy hazai alkotást. Kamondi Zoltán Dolinája, és Tóth Tamás Farkas című filmje mellett Fliegauf Benedek új alkotása, a Tejút, valamint Novák Erik Zuhanórepülés című munkája is bemutatkozik a Moziünnepen.
Kamondi Zoltán a filmrendezővel pénteken este kilenckor beszélgethetnek a nézők a Művész moziban A Zuhanórepülés két főszereplőjével, Nagy Zsolttal és Törköly Leventével pedig szombaton este fél kilenckor találkozhat a közönség a Palace Westendben.
Tarantino új filmjét, a Grindhouse-t Európában először a Moziünnep közönsége láthatja. A Next című thrillernek Nicolas Cage főszereplésével is lesz egy premier előtti vetítése a napokban.
Ebben az évben 44 város 86 filmszínháza vesz részt az augusztus 30-és szeptember 2-a között zajló rendezvényen. A négy napon át a közönség csaknem 200 filmet nézhet meg, maximum 360 Ft-os jegyáron.
Tavaly csaknem 420 ezren mentek moziba a rendezvény ideje alatt. Akkor is 44 település csatlakozott a Moziünnephez, de kevesebb, összesen 74 filmszínházban vetítettek filmeket.
hirado
UTAZÁSI AJÁNLATOK >>>