HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > UTAZÁS > Programajánló > Kinyílik Kapolcs kapuja: startol a Művészetek Völgye

t: 2203

Kinyílik Kapolcs kapuja: startol a Művészetek Völgye

Július 27-és augusztus 5-e között rendezik meg tizenkilencedik éve a Művészetek Völgye programsorozatot. A több mint egy hétig tartó eseményt Kapolcson, Taliándörögdön, Vigántpetenden, Monostorapátiban, Pulán, Öcsön és új helyszínként Nagyvázsonyban rendezik meg. Az előzetes tervek szerint idén több mint 3000 előadó 1200 programjával várják a látogatókat a rendezvényre. A beígért pénzek azonban nem érkeztek meg, így az eredeti programból eddig negyvenet töröltek a szervezők. A fesztivál közepén, jövő hét kedden derül ki, hogy elmaradnak-e még további rendezvények - közölte a Független Hírügynökséggel csütörtökön este a Művészetek Völgye sajtófőnöke, Naszály György.

Az augusztus 5-ig tartó, 19. alkalommal meghirdetett rendezvény tíz napja alatt a szervezők mintegy 240 ezer látogatóra számítanak.

Az összművészeti fesztivál kezdete előtt néhány nappal Márta István meghúzta a vészharangot, és elmondta: hetven millió forint hiányzik ahhoz, hogy biztonsággal el tudják kezdeni és be is tudják fejezni a programsorozatot. A fesztiváligazgató hozzátette: az eredetileg 240 milliósra tervezett költségvetésből a szervezők az elmúlt egy hétben már "lefaragtak" 25 millió forintot. Az utolsó pillanatban, Hiller István, kulturális tárcavezető 15 millió forintot juttatott a miniszteri keretéből a rendezvénysorozatnak, valamint a Magyar Fejlesztési Bank további 10 milliót adott a Művészetek Völgyének.

Korábban Márta István azt nyilatkozta szerkesztőségünknek, hogy a miniszteri keret és a banki szponzoráció tette lehetővé, hogy pénteken el tudjon indulni a Művészetek Völgye programsorozat. További 20 millió azonban még mindig hiányzik a költségvetésből.

A tárgyalások azóta is folynak a szponzorokkal a hiányzó összeg pótlásáról, közölte szerkesztőségünkkel Naszály György. Amennyiben nem sikerül megszerezni a húsz milliót, úgy további programok maradnak el a fesztivál utolsó napjain, hangsúlyozta a sajtófőnök. Kérdésünkre, hogy meddig várnak a szponzori felajánlásokra, Naszály György elmondta, a rendezvénysorozat közepéig, jövő hét keddig.

A Művészetek Völgye sajtófőnöke elmondta: a rendezvénysorozat közönségét a szervezők folyamatosan tájékoztatják a változásokról a www.kapolcs.hu oldalon.

A Művészetek Völgye Fesztiválon sokszínű program várja az érdeklődőket: lesznek klasszikus zenei, táncos és utcaszínházi előadások, könyvbemutatók és irodalmi estek, egyházi, régi zenei, népzenei, világzenei, rock- és dzsessz-minifesztiválok, táncházak, műemlékvédelmi, környezetvédelmi és természetvédelmi programok.


UTAZÁSI AJÁNLATOK >>>


hirado

2007.07.27

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok