HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET > Zöld jelzés a Nokia-Siemensnek, erősödik a Start-program

t: 1050

Zöld jelzés a Nokia-Siemensnek, erősödik a Start-program

Giró-Szász András kormányszóvivő a a Duna TV Közbeszéd című műsorában elmondta, az üzem 220 magasan kvalifikált mérnököt fog alkalmazni, a kormány a beruházás tíz százalékával, azaz 270 millió forinttal támogatja a projektet, de ezen felül semmilyen más támogatást vagy adókedvezményt nem kap a Nokia-Siemens.

A kormányszóvivő hangsúlyozta, a kormány érdekelt abban, hogy minél több ilyen típusú beruházás jöjjön az országba, erre példaként említette az Audi vagy a Mercedes-beruházásokat.

Magyarország bár egy olyan zónában van az unióban, amely válságokkal küzd, még kedvező befektetési környezet – mondta. Kiemelte, a kormány minden egyes munkahelyért 1,2 millió forint támogatást ad a Nokia-Siemensnek. Korábban a Hancock beruházás esetén ez a szám 9,2 millió forint volt, vagy az akkori beruházás összegéből, egy munkahely összegéből most nyolc munkahelyet tud teremteni a kormány.

Giró-Szász elmondta: a multinacionális cégek alvállalkozói mindinkább a hazai kkv-szektorból kerülnek ki az állam szabályozóinak köszönhetően, vagyis a kkv-szektort támogatásától nem von el a Nokia-Siemens beruházás 270 millió forintos támogatása, a kkv támogatása az Új Széchenyi Programban történik.

A kormány tervezete szerinti minimálbér növekedése a kkv-t és a multi cégeket egyaránt érinti, éppen ezért a kormány folyamatosan tárgyal az érdekképviseletekkel a kölcsönös megegyezés érdekében - tette hozzá.

A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy napirenden volt a mai kormányülésen, miszerint elfogadták a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási rendszer jelenlegi állapotáról szóló jelentést, melynek célja, hogy minél több embert vissza lehessen vezetni 2012-ben a munka világába – közel 2-300 ezer emberről van szó. Zömében alacsony képzettségűekről van szó, akiket 3-6 hónap alatt kellene, hogy a versenyszektor munkába állítson - mondta Giró-Szász András.

Mint a kormányszóvivő a műsorban elmondta, vannak olyan beruházások, amelyek nem igényelnek magas technológiai felkészülést, hanem humánerőforrást – kézi munkát igényelnek. Ilyen munkáknál tökéletesen alkalmazhatóak az ebben a rendszerben foglalkoztatottak – hangsúlyozta.

Az államnak feladata, hogy aki régóta munkanélküli, visszatérjen a munka világába, és hogy az állami szférából mindinkább a piaci szféra felé tolja a munkaerőpiac orientáltságát – tette hozzá Giro-Szász. Mint mondta, a Start-program éppen ezért egy áthidaló időszakra vonatkozik, a visszavezető „első lépcsőt” hivatott betölteni. Hozzátette, a programban elhelyezkedők után, a piaci szereplők számára az állam komoly járulék-és egyéb kedvezményeket fog nyújtani.

Kiemelte, ezek az emberek eddig jövedelempótló támogatást kaptak - 28 ezer forintot, most a Start-program keretében nettó 48 ezer forintot kapnak. Vagyis a cégek befizetik utánuk a járulékokat az egészségügyi kasszába és szja-t is - mondta.

Az uzsora kapcsán a kormányszóvivő megjegyezte, a kormány célja, hogy a jogi keretet minél feszesebbre, következetesebbre húzzák, hogy csökkenteni lehessen a visszaélések lehetőségét.

hirado

2011.10.07. 11:01

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek