A távközlési cég közleménye szerint a 2006-os esztendő a T-Mobile eddigi legsikeresebb éve volt, ugyanis a szolgáltató az üzleti tervben foglaltak teljesítésén túl biztosan megőrizte piacvezető pozícióját és innovációs elsőségét.
A háromszereplős magyarországi mobilpiacon az évek óta stabilan legnagyobb részt birtokoló vállalat a forgalmazott SIM-kártyák száma alapján (ez az adat – a Nemzeti Hírközlési Hatóság definíciója alapján – azokat a SIM-kártyákat tartalmazza, amelyekkel az elmúlt három hónapban hívást indítottak vagy fogadtak, illetve sms-t küldtek – forgalmazásnak minősül a külföldi hívásindítás és -fogadás, valamint az adatforgalom is) 2006-ban 262 000 új ügyféllel a legnagyobb növekedést könyvelhette el. Az inaktív, tehát legalább három hónapja nem használt SIM-kártyák száma és aránya is tovább csökkent: az 5,07 százalékos arány a hazai mobilpiacon a legkisebbnek számít.
A vállalat beszámolója szerint a kitűzött üzleti terv teljesítését a felhasználói aktivitás – így az internethasználat növekedése, az integrált termékek bevezetésének kedvező fogadtatása, a mobilvásárlás, a multimédiás szolgáltatások (MMS, videotelefon, mobil tévézés) iránti növekvő érdeklődés – mellett az egységes T-Pont hálózat kialakítása is jelentős mértékben segítette. Példaként megemlítik, hogy a tavalyi évben a T-Mobile ügyfelei 800 000 alkalommal vásároltak valamilyen terméket vagy szolgáltatást mobiltelefonjukkal, és jelentős arányban nőtt a web’n’walkkal mobilon internetező előfizetők száma is.
Ahogyan a világtendencia is mutatja, az ügyfélszám növekedésében egyre meghatározóbb szerepet játszik az adatátvitel, hiszen az új előfizetések jelentős része a mobilinternethez kapcsolódik. A T-Mobile 2006-ban az előző év végéhez képest 55 százalékkal növelte internet-előfizetőinek számát. A mobilinternetet és a mobil adatátvitelt a következő évek szempontjából meghatározónak tartó T-Mobile éppen ezért versenytársait megelőzve tavaly májusban elsőként vezette be a HSDPA-t. A szolgáltató 23 városra kiterjedő harmadik generációs hálózata segítségével mobilhálózaton is elérhetővé vált a kompromisszumok nélküli, jelenleg akár 3 Mb/s sebességű szélessávú hozzáférés. A HSDPA-hálózat decemberre már a lakosság 28 százaléka számára elérhető volt, s a megvásárolható notebook+netkártya+szélessávú internet akciós csomagból december végéig a mobilcég közel hatezret értékesített.
„Fordulóponthoz érkeztünk” – hangsúlyozta a 2006-os évet értékelve és az idei terveket összefoglalva Winkler János, a T-Mobile vezetője. „Gondoljunk bele, hogy életünk jelentős részét valamilyen – kisebb vagy nagyobb – képernyő előtt töltjük. Munkánkhoz, a szórakozáshoz, az információk megszerzéséhez és a kapcsolattartáshoz valamilyen kijelzőt vagy képernyőt tartalmazó eszközt, leggyakrabban számítógépet vagy mobiltelefont használunk. Olyan mennyiségű információból választhatunk, amelynek töredékét sem tudjuk feldolgozni, és egyre inkább arra törekszünk, hogy lehetőleg a számunkra érdemlegesek vagy érdekesek jussanak el hozzánk, lehetőség szerint bárhol és bármikor, amikor nekünk szükségünk van rá. A mobiltelefonnak köszönhetően személyessé váló kommunikáció után így a tartalomszolgáltatás, a reklámok és a minket érdeklő információk is személyre szabottak lesznek. A mobilszolgáltatók felelőssége és szerepe óriási. A HSDPA-nak, azaz a gyors mobilinternetnek és az egyre okosabb, a felhasználói elvárásoknak egyre jobban megfelelő eszközöknek köszönhetően minden feltétel adott ahhoz, hogy a T-Mobile »képernyővállalatként« helytől és időtől függetlenül biztosítsa előfizetőinek a személyre szabott információkat és megoldásokat. 2006-ban az első és legfontosabb lépéseket megtettük, idén pedig ezen az úton haladva formáljuk tovább az információs társadalom ma még csak körvonalakban sejthető, sokkal érdekesebb és izgalmasabb új korszakát.”
IT.news