Az Arden először is kevésnek találta a gyári kompresszoros V8-as 400 lóerejét, ezért különböző tuningfogásokkal, többek között a lökettérfogat 4,8 literre való növelésével, 520 lóerőre tornászta fel a teljesítményt. A megedzett V8-as ezek után brutális 680 newtonméteres nyomatékot ad le 3600-as fordulaton, így komoly szükség van az összkerékhajtásra. A brit luxus SUV 6,1 másodperc alatt katapultál 100 km/órás sebességre, ami a tekintélyes önsúly ismeretében szép eredmény. A végsebesség azonban még ennél is meglepőbb, 270 km/óra.
Az AR6-ra keresztelt újdonság karosszériakittje nem hagy kétséget a nagy teljesítményről. Az eredeti arányokat megtartva kerültek föl a masszív első és hátsó lökhárítók, melyekbe nyílásokat vágtak a fékek hatékonyabb hűtésének érdekében. Az Arden a motorháztetőbe is szellőzőket integrált. A diffúzor-kinézetű hátsó elem körbeöleli a rozsdamentes acél kipufogórendszer négy végződését. Igen feltűnőek a sárvédő-szélesítések is, melyek lehet, hogy nem nyerik el mindenkinek a tetszését. A 4,5 centiméterrel szélesített darabokat a küszöbök kötik össze egymással. Mindenestre mindegyik új aerodinamikai elem magas minőségű, szénszál erősítésű kompozit anyagból készül. A lyukacsos fém oldalfellépők este látványosságként szolgálnak, ugyanis LED-es világítást építettek beléjük.
Az Arden az optika megkoronázásaként saját, többrészes, tízküllős 10 x 22 colos felnijeit tette fel a brit nagyvasra, melyekhez 295/30 R 22-es gumihengereket választott. Az elegáns görgők küllői között a bámészkodók megleshetik a hatalmas perforált féktárcsákat is, melyekhez elöl hat, hátul négydugattyús féknyergek csatlakoznak. A brit kolosszus fellépését maradandóvá teszi mély, öblös hangja is, amely a sportkatalizátort is tartalmazó kipufogórendszerből árad szét.
A szakemberek láthatóan mélyebbre is engedték a Range Rovert; egy elektronikus modul segítségével 23 mm-rel csökkentették a földtől való távolságát.
Ez a biztosabb útfogást lehetővé tevő sport beállítás, ám az új modul jóvoltából rossz minőségű úton a SUV hasa 25 mm-rel meg is emelhető.
Természetesen az Arden exkluzív kiegészítőivel a belső teret is alaposan feldobja. A cég saját műhelyében minden elképzelést megvalósít: egyedi bőr és Alcantara kárpitozás mindenféle színben, egzotikus fabetétek, króm, szénszál és alumínium dekorációk, zongoralakkozás.
(autostilus.hu)