Ikarusok, Csepelek az Öreg-tó partján

MAGAZINOK > AUTÓ-MOTOR > Érdekességek > Ikarusok, Csepelek az Öreg-tó partján

t: 5705

Amikor este hazaérkeztem, és az események hatásától kellemesen elfáradva elnyúltam egy kád vízben, őszintén konstatáltam, hogy ezért a szombatért sokáig hálás leszek a sorsnak. Pedig voltaképpen nem történt semmi különös, utaztam repülőn, autóbuszon, megesett ez már velem többször is, na de ilyen repülő, és ilyen autóbuszok serege még az ünnepnapokra sem jellemző!

A napom a budaörsi repülőtéren kezdődött, ahonnan a Kármán Tódor nevét viselő, egyébként HA-LIX lajstromjellel ellátott Liszunov LI-2-es indult. A Teve becenéven is ismert gép igazi kuriózum: eme gyönyörűen restaurált példányon kívül állítólag csak a Moszkva melletti tusinói reptéren található még egy, amely repülőképes állapotban van. Az 1949-ben, a Magyar Néphadsereg által átvett, később polgári szolgálatban használt gépet a Goldtimer Alapítvány gondozza, és az igényes felújítás után különféle utazási lehetőségeket biztosít, belföldre és külföldre egyaránt. A műszaki paraméterekről dióhéjban annyit érdemes tudni, hogy a közel 29 méteres szárnyfesztávval rendelkező, maximum 6000 méterre emelkedő, és 316 km/órás tempóra képes típus az amerikai DC-3-as licence, az eredetinél valamivel gyengébb, 2 darab 1000 lóerős, léghűtéses, kilenchengeres csillagmotorral, de erősebb sárkányszerkezettel. A Szovjetunió 1936-ban szerezte meg a gyártási jogot,
Útban hazafelé

Magyarországon pedig összesen 31 darab LI-2-es szolgált katonai, illetve polgári célokat. A HA-LIX a taskenti 84-es számú gyárban készült 1949-ben, majd a katonai feladatok után 1958-ban kapott polgári légialkalmassági bizonyítványt, és kormánygépként funkcionált tovább. 1974-ben selejtezték, ekkor Szolnokra került, a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára, ahonnan a Goldtimer Alapítvány munkatársai 1997-ben szállították Budaörsre. A restaurálásra fordított idő meghaladja a 45 ezer munkaórát, ez szinte hihetetlen szám, a gép újkori életének első felszállására 2001. szeptember 21-én, Budaörsön került sor. Néhány hónapig nyers fémszínben repült, a manapság már közismertnek mondható kék-piros festést 2002 nyarán kapta meg.

A repülőút Kecskédig alig volt több 15 percnél, minden zökkenőmentesen zajlott, és a landolás előtt még egy kis műrepülés is belefért a szórakoztatásba. A vidám hangulatban lévő 20 fős társaságért három veterán autóbusz jött transzferként, de a Kapos Volán és Belák Sándor Ikarus 55-öse, valamint Kozári Tibor Ikarus 66-osa mégis dugig megtelt utasokkal, akik Tatára igyekeztek - itt volt a rendezvény központja. Arnold Richard főszervező szép mezőnyt hozott össze, a közönség csak az egyik legszebb farmotorost, Erdélyi György Ikarus 55-ösét, a Kisalföld Volán 55-ösét, és a tévében is sokat látott tatabányai farost hiányolhatta. Eljött azonban egy restaurálatlan Ikarus 630, amely ÁMG S30 pótkocsit húzott maga után, és mint kiderült, a szerelvény "lábon" tette meg a hosszú utat. Megtudott információk szerint 12 évig állt egy helyen, szerencsére nem zúzták szét, és csak a legszükségesebb dolgokkal készítették fel a tatai kirándulásra: kapott néhány új légvezetéket, vízcsövet, egy-két apróságot és ennyi. Az úti csomagba tartalék olaj, víz, néhány villáskulcs és csavarhúzó került, és az ülések nélküli rozsdás matuzsálem vígan szállította körbe-körbe a csodálkozó érdeklődőket. Ugyancsak kuriózumszámba ment az 1959-es Csepel D710 tűzoltóautó, és megérdemelt sikerben részesült a Vértes Volán Ikarus 30-asa, amely jelenleg az egyetlen működőképes példány az ötvenes évek eme jellemző típusából.

Folytatva a felsorolást, a farosok közül látható volt a Hollandiából hazakerült soproni Ikarus 55-ös, kora délután Arnold Richard frissen elkészült világoskék kedvence
Világoskékben is szép gördült be a parkba - a rajongók nagy örömére -, a Nógrád Volán kocsiján pedig ötletes közlekedéstörténeti kiállítást lehetett megtekinteni. A kisbuszok közül sajnos csak rövid ideig vendégeskedett egy különleges, hathengeres motorral szerelt 311-es, de a Hajdú Volán és Németh László 311-ese végig emelte az esemény színvonalát, akárcsak a Miskolci Városi Közlekedési Rt. meseszépen helyreállított kék-ezüst 31-ese, amely büszkén viseli az OT-s rendszámot. A buszos sort egy korai gyártású Ikarus 211-es zárta, de a Csepeles vonal is tartogatott érdekességeket. A főszervező D450-es billencse mellett Fodor Ákos D450ny nyergese parkolt, amit anno a Veterán Autó és Motor is bemutatott - igaz, most a szintén helyreállított tartályos félpótkocsi nélkül jött el a tulajdonos.

Az időjárás támogatta rendezvényt, hétágra sütött a nap, finom volt a lángos, hideg a sör, és sajnos hamar elérkezett a délután 3 óra, azonban a búcsúzás keserű pillanatait megédesítette a Kecskéden várakozó LI-2-es, amely retúrban szállította vissza az utasokat. A reptéri transzfer szerepét most csak Belák Sándor farosa vállalta, de aki szerencsés volt, az felfért egy hosszabb, Tata-Kecskéd közötti nosztalgiamenetre, mert az Ikarus befogadóképessége meghaladta a repülőgépét.

Stílusos befejezés lenne a jövőre, veletek, ugyanitt, és bízom benne, hagyománnyá válik a magyar gyártmányú öreg buszok és teherautók évenkénti találkozója. Ezúton is köszönet illeti a szervezőket, és mindazokat, akik autóbusszal, teherautóval, tűzoltóautóval megjelentek, és emléket állítottak a magyar járműgyártás elmúlt korszakának. Jó érzés tudni, hogy Faros volt, Faros van és Faros lesz, valamint ugyanilyen tisztelet illet meg minden további Ikarus, Csepel és egyéb járműtulajdonost, hogy komoly anyagi áldozatok árán is ápolják a magyar technika- és ipartörténet szerény példányszámban fennmaradt emlékeit, megőrzik illetve bemutatják azokat.

(autostilus.hu)

2006.09.25

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA