HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > AUTÓ-MOTOR > Érdekességek > Feszültség a Smartban

t: 2200

Feszültség a Smartban

Elektromos Smart, mostantól tényleg olyan lesz, mint egy dodzsem. Kicsi, két személyes, árammal megy, fordulékony. Egyedül talán csak ütközni és lökdösődni nem érdemes vele.

A Smart Fortwo EV-t egyébként július 18-án mutatják be a szigetországban a Brit Motorshow keretén belül. A kereskedésekben várhatóan majd csak novemberben jelenik meg, amikor is elkezdődhet az értékesítés, a DaimlerChrysler tervei szerint a kis elektromos járművel is képviseltetik magukat az amerikai piacon.

Természetesen mielőtt a sorozatgyártás beindulna a cég felméri az autóértékesítési piacon milyen eredményeket érhet el a Smart Fortwo EV, ezért először csak vállalati ügyfelek, partnerek számára lenne elérhető a kis autó elektromos változata.

A jármű technikai részleteiről annyit lehet tudni, hogy az elektronikus hajtásláncot az angol Zytek készíti. A Smart Fortwo Ev erejét egy 40 lóerős elektromotor szolgáltatja, amihez nem kapcsolnak sebességváltót.

A menetteljesítményei: álló helyzetből az 50 km/h-s sebességet 6,5 másodperc alatt éri el, míg az autó végsebessége 115 km/h körül van. Azonban egy elektromos autó esetében nemcsak a menetteljesítmény a fontos, hanem a feltöltési idő, az egy feltöltéssel megtett kilométerek száma is. A gyár ígérete szerint egyetlen feltöltéssel 115 kilométert is megtehet a Fortwo EV.

Az elektromos Smartnak hatalmas előnye a belső égésű motoros testvéreivel szemben, hogy semmilyen károsanyagot sem "termel". Például Londonban az elektromos és hibrid járművek mentesülnek egyes díjfizetés alól.

(autostilus.hu)

2006.07.14

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb magazinok