> Krimi Belmondóval - Lapszemle a Dakar 7. szakaszán történt balesetről
Karambolozott a Kis, Czeglédi páros
Kis Sándor és Czeglédi Péter folytatja a versenyzést a Dakar-ralin. Kis a Magyar Rádió Sportvilág című adásában elmondta: sikerült olyan állapotba hozniuk a délelőtti balesetben megsérült autójukat, hogy jelentős időbüntetéssel, de szeretnék folytatni a versenyt, amennyiben erre a szervezőktől engedélyt kapnak.
"Az autóban egyetlen cső sem görbült el, a teteje a borulástól, mivel többet pördültünk, szintén nem sérült meg" - idézte fel a balesetet Kis. "Szerencsére kipörögte magát az autó, sehol sem akadt meg, így nem tört össze. Az ajtókat kellett helyrehozni, illetve a futóműveket lecserélni. Mivel a motor ép és működik, úgy döntöttünk, folytatjuk a versenyt. Reméljük, a mezőny után engednek minket."
Zuirát és Atar között, a Dakar-rali hetedik gyorsasági szakaszának tizedik kilométerénél Paul Belmondóék kocsija belerohant a magyar kettős autójába. A balesetnél egyedül a világhírű francia színész fiának navigátora, Bernard Irissou sérült meg, aki eltörte az ujját.
A Flex Dakar Team információi szerint a kamionosok között induló Darázsi Zsolt és csapata a második ellenőrző ponton jutott túl, míg Szaller Zoltánék több más kamionnal együtt elakadtak a homokban és egyelőre még az első pontot sem érték el.
Krimi Belmondóval
Újabb magyar versenyző balesete a Dakaron
Átok ül a magyarokon az idei Dakar-ralin. Mint arról már beszámoltunk, szerda reggel súlyos balesetet szenvedett a motoros Szilveszter Zsolt, akinek lába és karja tört; a súlyos bukás után újra kellett éleszteni. Aznap Kátai Péter is balesetet szenvedett, ő kulcs- és combcsontját törte. Valamivel jobban járt a quados Greff Róbert, aki szerencsére nem sérült meg, ellenben a gépének eltört a segédváza. És akkor ott van a Palik, Darázsi páros, amely még Afrikába sem jutott el, számára a Malagába vezető sztrádán ért véget a Dakar.
A Kis, Czeglédi kettős történetesen tegnap kényszerült feladni dakari álmait. Autójukat a Zouérat és Atar közötti szakasz speciális etapjának 10. kilométerénél öklelte fel Paul Belmondo kocsija. A magyar duó autója több mint száz méteren keresztül bucskázott a homokban, míg a felismerhetetlenségig össze nem tört. A két magyar sérülés nélkül úszta meg a karambolt, ellenben az összetett huszonötödik helyéről fel kellett adnia a versenyt.
"Csak arra emlékszem, hogy a semmiből bukkant elő Paul kocsija; a következő emlékem, hogy földet érünk. Az autónk siralmas állapotban van, egyetlen ajtót sem tudunk becsukni. A négy futómű a szélrózsa négy irányába szállt el. Most vissza kell evickélnünk Zouérat-ba, ahol örülök, ha két nap alatt olyan állapotba hozzuk a dzsipet, hogy eljussunk valahogy Dakarba; viszszafelé ugyanis már nincs út" - nyilatkozta elkeseredetten Kis Sándor.
Az autósok mezőnyében a francia Luc Alphand vezet, a motorosok között a spanyol Marc Coma áll az élen.
hirado