A két óriáscég egy ma még csírájában is alig létező technológia kialakítását tűzte ki célul: beszéljünk úgy a mobilunkon, mint Leia hercegnő Luke Skywalkerrel.
Az Intel és a Nokia a finn Oului Egyetem közreműködésével kutatóközpontot hoztak létre, melynek célja, hogy a 3d megjelenítéshez és a virtuális valósághoz kapcsolódó szoftvert fejlesszenek ki mobileszközök számára.
A projekten 24 mérnök dolgozik, akik az Intel és a Nokia közös fejlesztésű MeeGo operációs rendszerét használják. A fejlesztés célja, hogy egy olyan általánosan használható megoldást dolgozzanak ki, ami a legtöbb okostelefonon és táblagépen működik.
Mika Setala, a Nokia stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatója szerint a 3d alkalmazások, illetve a virtuális világok olyan terepet jelentenek a mobilok számára, ami forradalmasíthaja az iparágat. Arról viszont nem kívánt nyilatkozni, hogy mit és mikorra készítenek el. Martin Curley, az Intel Labs európai vezetője szerint számukra ez a projekt azt is jelenti, hogy nyílt forrású szoftverekre alapozva fejlesztik a processzorok architektúráját.
Heikki Huomo, az egyetemi kutatóközpont vezetője szerint munkájuk nem azt célozza, hogy lemásolják a máshol alkalmazott 3d megoldásokat, ez a kicsi mobil készülékeken egyébként is lehetetlen, másrészt a legtöbb alkalmazás tökéletesen betölti célját kétdimenziós megjelenítés esetén is. A törekvésük az, hogy olyan, a háromdimenziós hatás eléréséhez szemüveget nem használó megoldásokat találjanak ki, melyek növelik a felhasználói élményt.
Az igazi az lenne, mondta el Huomo, ha olyan, holográfián alapuló megjelenítés jöhetne létre, mint amilyet a Star Wars filmjeiben láthatunk. Ez jelenleg számukra is megoldhatatlan, de arra fognak törekedni, hogy ebbe az irányba mozduljanak el – esetleg kis trükkökkel, melyek már elégedetté teszik a fogyasztókat.
index