HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZIN > KONYHA > Konyhafelszerelés

Valóban rosszabb a kínai fokhagyma a magyarnál? És a méregdrága francia jobb mindegyiknél? Kíméletlen fokhagymateszt.
Milyen a tökéletes lábos? Öntöttvas. Nehéz. Mázas, vagy nem. Franciául cocotte, és a kurtizánnal azonos csengés nem véletlen, ő kényeztet, én verset írok hozzá.
A wok, szintén a kínai konyha alapvető eszköze. A zöldésges ételek és húsok sokasága készül a speciális edényben, mely ma már egyre több európai háztartásban is megtalálható.
A sikeres sütéshez két dolog kell. Wokedény és nagy láng alatta. A tágas, kúpos aljú wokban az élelmiszerek állandóan visszacsúsznak az edény faláról a közepére, ahol a legmagasabb a hőmérséklet, ezért néhány perc alatt megpirulnak és átsülnek, miközben pompás, ínycsiklandó füstös aromát árasztanak.
A hideg és meleg kérdése ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget. A hűtés megjelenésének kezdetéről ugyan csak halvány elképzeléseink vannak, mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen már az egészen korai, kezdetleges technikákról is maradtak emlékeink.
Lakomára készülnek Rómában, 1473-ban, előkelő vendégek tiszteletére. Aragóniai Eleonóra vonul be Ferrarába menet. Káprázatos parádéknak se vége, se hossza. Az ünnepségek középpontjában hetedhét országra szóló lakoma. A terem szőnyegekkel, virággal, töméntelen arany, ezüst serlegekkel, tálakkal, tányérokkal díszítve.
Kuktát nemcsak azért használunk, mert gyorsabban elkészülnek benne az ételek, hanem azért is, mert ez a speciális edény jobban tartja az ízeket. Ráadásul számtalan forma, teljesítmény, design vagy márka közül válogathatunk.
A konyha az egyik legalkalmasabb hely az élet örömeinek élvezetére. Fontos, hogy a háziaszszony és a család is jól érezze itt magát. Egy-egy új berendezési tárggyal nemcsak szebbé, hanem praktikusabbá is varázsolhatjuk a helyiséget.
Habár mind ritkábban fordul elő, hogy valaki házi süteményeket süteményeket készít, ha sor kerül rá, érdemes jó kedvvel és megfelelő eszközökkel nekilátni.
Akár hagyományos, elkülönített helyiséget, akár amerikai konyhát alakítunk ki otthonunkban, ma már az étkező nagy valószínűséggel a nappalival egy térben kap helyet.
A jól felszerelt konyha fontos tartozéka a megfelelõ késkészlet, hogy a különféle nyersanyagok feldolgozása, elõkészítése gyorsan és könnyen történhessen. Csakhogy a széleskörû kínálatban elég nehéz eligazodni, nem mindig tudni, melyik mire való, s melyik a legcélszerûbb az adott feladat elvégzéséhez.