Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely csütörtökön a közösségi médiában tudatta a nyilvánossággal, hogy a kormány 10,2 milliárd forintot vont le a főváros számlájáról – vagyis inkasszót hajtottak végre a város költségvetésén. Ezzel kapcsolatban tartott egy sajtótájékoztatót délután 3 órakor.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze, ahol közölte: a kormány leemelte a főváros számlájáról a szolidaritási hozzájárulást. Tegnap a Blikknek adott interjújában még azt mondta, ha fizetniük kell, azt a BKV és ezáltal a budapestiek sínylik meg.
„Valószínűbb, hogy valakik magas politikai körökből politikai utasítást adtak az Államkincstárnak, hogy törvénytelenül emeljék le a főváros számlájáról ezt az összeget. Törvénytelenül, hiszen a főváros azonnali jogvédelmet kért az inkasszálással kapcsolatban. Ezt kollégáim a keddi napon benyújtották, szerdán nem is volt inkasszálás – pedig akkor volt a határidő –, az Államkincstár ma csapott le a budapestiek pénzére, pedig az azonnali jogvédelem tényleg azonnali jogvédelmet jelent” – fogalmazott Karácsony Gergely főpolgármester a sajtótájékoztató elején.
„Ez a lépés teljes mértékben törvénytelen – és nemcsak törvénytelen, hanem erkölcstelen is. Amennyiben a Magyar Államkincstár a ma elküldött levelemre válaszul nem utalja vissza ezt a pénzt, világossá válik mindenki számára: ez egy politikai döntés volt egy törvénytelen aktus végrehajtására. Márpedig ez hivatali visszaélés. Szeretném az érintetteket tájékoztatni arról, hogy a hivatali visszaélés öt évig nem évül el, és több év börtönbüntetést vonhat maga után. Amennyiben a főváros nem kapja vissza a törvénytelenül elkobzott tízmilliárd forintját, hivatali visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést teszek” – jelentette ki Karácsony.
A mai napon kénytelenek voltak felfüggeszteni három jelentős fővárosi közszolgáltató vállalat kifizetéseit. A Budapesti Közművek, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a közvilágításért felelős társaság összesen 9 milliárd forintos igényét jelenleg nem tudják teljesíteni – jelentette be Karácsony. A főpolgármester arra kérte a cégeket, hogy átmeneti pénzügyi eszközökkel próbálják áthidalni a kialakult helyzetet.
A legfontosabb cél, hogy a következő időszakban biztosítani tudják a nettó bérek kifizetését. A beruházásokhoz kapcsolódó kifizetéseket szeptemberig elhalasztják, és egy likviditási munkacsoport felállításáról is döntöttek, amely áttekinti a beérkező számlákat. Karácsony emellett jelezte: egyeztetni fog az érintett cégek vezetőivel, valamint a fővárosi közgyűlés frakcióvezetőivel is.
Karácsony Gergely szerint a szerdai Fővárosi Közgyűlés nem ütötte meg azt a politikai színvonalat, amit joggal várhatnának el a budapestiek. A főpolgármester úgy látja, a frakciókon sem érződött kellő felelősségtudat a jelenlegi válsághelyzet súlyosságához mérten.
A Budapesti Közlekedési Központ munkatársai jelenleg vészforgatókönyveken dolgoznak arra az esetre, ha a fővárosnak a szolidaritási hozzájárulás újabb részleteként további 57 milliárd forintot kellene befizetnie a központi költségvetésbe. A főpolgármester szerint drámai lehetőségekkel is számolniuk kell.
Karácsony arról is beszélt, hogy lemondott Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezetője. A döntést – mint mondta – szomorúan, de elfogad. Ugyanakkor élesen bírálta azt a folyamatot, amely jelenleg a cégvezetői pályázatok körül zajlik, „méltatlan bohózatnak” nevezve azt.
Újságírói kérdésére a főpolgármester elmondta: jelenleg a legfontosabb cél, hogy minden munkavállaló megkapja a fizetését, a nettó bérek kifizetése minden más szempontot megelőz. Hozzátette: ha megnyerik a főváros pereit, a járulékokat is ki tudják majd fizetni. A főpolgármester szerint nincs olyan forgatókönyv, amely ne érintené a közösségi közlekedést. Bár nem tervezik a közszolgáltatások leállítását, vészforgatókönyveket készítenek, hogy ezzel is szembesítsék a döntéshozókat a helyzet súlyosságával.
Arra az újságírói kérdésre, mi történik egy „éles helyzet” esetén, Karácsony azt válaszolta: akkor a kormánynak kell átvennie a budapesti közszolgáltatások működtetését. A rákosrendezői ingatlanprojekt kapcsán ugyanakkor leszögezte, hogy az nem befolyásolja a főváros költségvetését, és a telek értékesítése sem nyújtana megoldást a jelenlegi pénzügyi gondokra. Mint hangsúlyozta: nincs összefüggés a főváros anyagi helyzete és a rákosrendezői terület között.
Pert indított a fővárosi önkormányzat
Karácsony egyébként már hétfőn előre jelezte, hogy a kormány által a Fővárosi Önkormányzatra kivetett évi 89 milliárd szolidaritási hozzájárulás még fennmaradó, 51 milliárdos részének kifizetése ellehetetlenítheti a főváros működését, a Nemzetgazdasági Minisztérium azonban erre azt válaszolta, hogy Budapest sem állhat a törvények felett.
Kedden már arról számoltunk be, hogy jogi úton remél segítséget Karácsony Gergely: pert indított a fővárosi önkormányzat, s arra kérte a bíróságot, hogy tiltsa meg a magyar kormánynak, hogy levegyenek 51 milliárd forintot a főváros folyószámlájáról – jelentette ki videós közleményében a főpolgármester.
Ebben leszögezte, hogy „ha leállítanák az összes budapesti színházat, kikapcsolnák a közvilágítást, bezárnák az összes idősotthont, hajléktalanszállót, és nem takarítanák az utcákat, akkor sem tudnák ezt az összeget kifizetni”. Ezért van szükség az azonnali jogvédelemre – hangsúlyozta Karácsony.
blikk.hu
Feltöltve: 2025.05.29.
Megnézve: 29