HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET

A jegybank szerint a program 0,1-0,5 százalékponttal járulhat hozzá a GDP emelkedéséhez 2014 végéig.
A cég 2013 és 2015 között egy 313 millió eurós beruházást hajt végre. 950 új munkavállaló léphet be a gyárba - mondta a globális vezérigazgató.
Forinterősödés előzte meg kedden délelőtt a jegybank kora délutáni kamatdöntését
Az eurót 289,59 forinton jegyezték hétfő reggel, nem sokkal hét óra után a péntek esti záró árfolyam 289,49 forint után.
Csődeljárást kért maga ellen a Better Place nevű elektromos autókat forgalmazó és üzemeltető izraeli vállalkozás.
Csaknem 400 ezer kettős könyvvitelt vezető társaságtól, illetve 15 ezer egyszeres nyilvántartást vezető adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a 2012. évi társaságiadó-kötelezettség bevallását május 31-ig - közölte a hatóság az MTI-vel.
A mezőgazdaságnak a 2010 előtti években szinte minden elemében komoly problémákkal kellett megbirkóznia, a kormánynak megalakulása után egyik legfontosabb feladata az volt, hogy az agráriumot állítsa a talpára - mondta vidékfejlesztési miniszter Fegyverneken egy gazdafórumon.
Az üzemi nyereség a tervezettnél nagyobb, a mérleg szerinti veszteség kisebb, az adózás előtti veszteség 3,2 milliárd forint 2012-ben.
Sajtóinformációk szerint Brüsszel május 29-én javaslatot tesz a Magyarországi elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetésér
Gyengült csütörtökön a szerdán elért idei legerősebb árfolyamához képest a forint.
A vezető elemző elmondta: a korábbiakkal ellentétben most nem a kamat vezérli a forintárfolyamot, hanem sokkal inkább a gazdaság valódi helyzete. Barcza György úgy véli, tartósan akár az a 280-as sávba is visszakerülhet.
A Mercedes-beszállító technológiai fejlesztésre és a foglalkoztatottság növelésére nyert támogatást az EU-tól és a központi büdzséből.
Az eurót kedd délelőtt tizenegy óra előtt 289,93 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben, szemben a hétfő esti 290,65 forinttal.
Országos felmérés készült a borvásárlók körében igényeik, véleményeik, preferenciáik megismerése céljából. A vizsgálat kapcsán több ponton eltérően ítélte meg a hazai borfogyasztási szokásokat a Kossuth Rádióban az Agrármarketing Centrum és az egyik jelentős pincészet tulajdonosa.
Az ENSZ meghökkentő ajánlást tett közzé az éhezés csökkentésére: az emberiség jobban vonja be az étrendjébe a fehérjében gazdag rovarokat. Tudtunk nélkül ma is fogyaszthatunk rovarokat.

Első  Előző  Következő  Utolsó