
Magyarország a daganatos betegségek miatti halálozási listán világviszonylatban az első helyen áll. Elsősorban a férfiakat sújtó szájüregi, tüdő- és prosztatarák megelőzése érdekében 2005-öt a férfiak évének nyilvánították.
– A férfiak társadalmi helyzetük miatt nagyobb kockázatnak vannak kitéve – kezdi beszélgetésünket dr. Vasváry Artúrné, a Rákellenes Liga elnöke. – A dohányzás és alkoholfogyasztás jobban érinti őket, mint nőtársaikat.
A férfiak szeretnek a nagyobb teherbírásra hivatkozni, ezért úgy gondolják, hogy teljesen indokoltan fordítanak kevesebb figyelmet egészségük megőrzésére, pedig a rendszeres ellenőrzés kiszűrhetné a leggyakrabban előforduló betegségeket.
– A férfiak nem szoktak hozzá, hogy törődjenek problémáikkal, nehezebben kérnek segítséget, és ritkán hajlandók a gyógyulás érdekében változtatni életmódjukon – folytatja az elnöknő. – Ha a diagnosztizálás kimutatja a betegséget, akkor magukba fordulnak és sokszor depresszióssá válnak.
– A prosztatarák az idősebb férfiak betegsége – tájékoztat dr. Horti József adjunktus, az Onkológiai Intézet főorvosa. – Ez a fajta rák az ötven évnél fiatalabb korosztálynál nagyon ritkán fordul elő, ám 65 éves kor felett drámaian növekszik a gyakorisága.
Az Egyesült Államokban ötvenéves kortól javasolják a férfiak prosztatarákszűrését. Egy forradalmi megoldás, a prosztataspecifikus antigén (PSA) felfedezése könnyebbé teszi a betegség felismerését: a PSA magas szintje rosszindulatú daganatos prosztatabetegségre utalhat.
– A PSA-szűrés még nem kötelező és nem is támogatott vizsgálat hazánkban – ismerteti a helyzetet dr. Vasváry Artúrné, a Liga elnöke.
Nálunk azok a bevett kezelési formák, amelyeket a betegség különféle stádiumában lehet alkalmazni.
– A korai stádiumban lévő daganat a prosztata tokján belül van. Ebben a stádiumban a betegség teljes mértékben gyógyítható, műtéti eltávolítással vagy sugárkezeléssel – mondja dr. Horti József onkológus, aki részt vett az Országos Onkológiai Intézetben végzett klinikai kutatásban, amelynek eredményeként már gyógyszeres kezeléssel is javítható a rákos betegek túlélési esélye.
Sajnos nálunk csak az esetek harminc százalékát derítik fel korai stádiumban, ugyanis mire a betegséget diagnosztizálják, addigra a betegek hetven százalékánál a rákos daganat már áttörte a prosztata tokját, és a környező szövetekre is átterjedt, illetve távolabbi daganatáttétet okozott.
A prosztata egy gesztenye nagyságú mirigy, amely közvetlenül a végbél és a húgyhólyag között helyezkedik el. Fő szerepe, hogy a herékben termelődő spermához adalékként mirigyváladékot termeljen, amely a spermiumok mozgását segíti elő. Fiatalabb korban gyulladásos megbetegedései a jellemzőek, 50 éves kor felett válik gyakorivá a mirigy jóindulatú megnagyobbodása, és idősebb korban sajnos nem ritka a prosztatarák sem.
A prosztatarák a prosztata mirigyeit bélelő hámból kiinduló rosszindulatú daganat, amely növekedése, burjánzása során mirigyeket képez a szervben.
Tünetek:
*
gyakori vizelés, különösen éjjel
*
nehezen induló vizelés
*
vizelettartási nehézség
*
megszakadó vizeletsugár
*
vizelés közben fájdalmas, égető érzés
*
vér megjelenése a vizeletben vagy ondóban
*
áttétes betegség esetén derék- és csípőfájdalom