HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > IT > Érdekességek > Bojkottálják az Apple-t, mert már nem zöld

t: 3218

Bojkottálják az Apple-t, mert már nem zöld

Az Apple töröltette a korábban bejegyzett termékeit az elektronikai berendezéseket környezetvédelmi szempontból vizsgáló hivatal, az EPEAT adatbázisából. A döntés pontos okát senki sem ismeri, mivel a cég nem fűzött hozzá kommentárt, de valószínűleg az új Macbook Pro kevésbé környezetbarát megoldásai állhatnak a dolog mögött. A San Fransiscó-i kormányhivatal válaszul bejelentették, hogy bojkottálni fogják a cég termékeit. Az elemzők szerint ennek ellenére sem lesz számottevő hatása a történteknek.

Az elektronikai termékeket környezetvédelmi szempontból vizsgáló hivatal, az EPEAT feladata, hogy megállapítsa, egyes eszközök megfelelnek-e a szabályzatban lefektetett környezetvédelmi irányelveknek. Az Apple a közelmúltban kivonta magát a besorolás alól, így a termékeiket az EPEAT a jövőben nem fogja vizsgálni. Ez persze nem azt jelenti, hogy az Apple által gyártott eszközök, illetve azok előállítása környezetszennyező lenne, de a bevizsgálás hiányában ennek az ellenkezőjét sem lehet megállapítani róluk.

Az Apple kérése az volt, hogy a korábban bevizsgált 39 Macbook modellt és az asztali számítógépeit távolítsák el a cég adatbázisából. A vállalat szóvivője nem nevezte meg a döntés okát, és nem is kommentálta azt, így senki sem tudja, hogy mi indokolhatta. Mindez azonban azért tűnik furcsának, mert az Apple 2006-ban egyike volt azoknak, akik hozzájárultak az EPEAT szabványainak megteremtéséhez, más gyártókkal, aktivistákkal és kormányhivatalokkal együttműködve, és azóta az összes terméküket regisztrálták náluk.

Robert Frisbee, az EPEAT vezérigazgatója úgy gondolja, hogy az új Macbook tehet a dologról. A múlt hónapban piacra dobott, magas felbontású kijelzővel felszerelt laptop valószínűleg nem felelne meg a környezetvédelmi szabványoknak. Ahhoz ugyanis, hogy a szükséges hardverek elférjenek a karcsú gépházban, az akkumulátort a burkolathoz kellett ragasztani, ami megnehezíti az újrahasznosítás során a mérgező alkatrészek eltávolítását.
Precedenst teremthet a bojkott?

A CIO Journal beszámolója szerint a San Fransiscó-i kormányhivatalok az Apple termékeinek bojkottjára szólítottak fel. A híroldal úgy véli, a hivatalos szervek ezzel próbálják meggyőzni az Apple-t, hogy vonja vissza a döntését. A hivatalos közlemény szerint a városi hivatalnokok 2010-ben több mint 45 ezer dollárt költöttek az Apple termékeire. Mindez persze eltörpül a cég 65 milliárd dolláros éves bevétele mellett, de mivel az Apple cupertinói központja mindössze hetven kilométerre van San Fransiscótól, a kormányhivatalok könnyen ráirányíthatják a figyelmet a cég döntésére.

Melanie Nutter, a San Fransiscói Környezetvédelmi Hivatal igazgatója sajnálatosnak tartja az Apple döntését, ugyanakkor reméli, hogy a bojkott jobb belátásra bírja a céget. A városvezetés egy 2007-es szabályozásra hivatkozik, amely szerint a költségvetés csupán az EPEAT-szabványnak megfelelő hordozható és asztali számítógépek vásárlását engedélyezi.

Az eset önmagában nyilván nem tűnik jelentősnek, de precedenst teremthet, ugyanis más kormányhivatalok is presztízskérdést csinálnak a környezetvédelemből. A szövetségi kormánynál például ugyancsak előírják, hogy a megvásárolt laptopok és desktop gépek 95 százalékának EPEAT-kompatibilisnek kell lennie. Ugyanez vonatkozik több tucat egyetemre is. A Cornell Egyetem és a UCLA Berkeley képviselői szintén azt nyilatkozták, hogy az Apple kihátrálásának fényében újra fogják gondolni, hogy vásárolnak-e a jövőben a cég termékeiből.
Nem lesz jelentősége

A Gartner elemzőcég képviselője, Michael Gartenberg úgy véli, hogy az esetnek nem lesz számottevő hatása. Gartenberg szerint, bár a történteknek lehet következménye, ezek egyáltalán nem jelentősek, figyelembe véve, hogy mennyire alacsony azoknak a szervezeteknek és hivataloknak az aránya, amelyek ragaszkodnak az EPEAT követelményeihez. És bár az Apple már nem vizsgáltatja be a termékeit az EPEAT-tal, a vállalat már jóval átláthatóbbá tette a termékei gyártási folyamatát és környezetvédelmi gyakorlatát. Az ezzel kapcsolatos adatokat minden évben közzéteszik a gyártó hivatalos honlapján.

index

2012.07.14

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok