HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZIN > IT > Hardver

Meghosszabbíthatod a számítógéped életét egy kis odafigyeléssel!
A merevlemezek árai stagnálnak a tavalyi thaiföldi árvizek miatt, az ssd-k ára azonban gyorsan csökken. A Tech Report megvizsgálta a háttértárak átlagos árát és kiderült, hogy egyes ssd-k gigabájtonkénti ára már egy dollár alatt van.
A Runcore hamarosan boltokba kerülő merevlemeze az adatok felülírásával, illetve önmegsemmisítéssel védi meg az adatainkat attól, hogy illetéktelen felhasználók kezébe kerüljenek. Az eljárások hátulütője, hogy az alkalmazásukkal többé mi magunk sem tudunk hozzáférni a személyes adatainkhoz. Azt pedig maga a gyártó is elismerte, hogy a fokozott hatás érdekében utólag manipulálták a pusztítás okozta kárról készült felvételeket.
A Microsoft nemrég azt mondta, szeretné meglepni az embereket, és ezt a legkönnyebben egy Windows 8-as táblagép bemutatásával teheti meg, mert a fél világ erre az eszközre vár. Iparági források szerint jövő héten érkezik a meglepetés.
A berlini IFA-n a Dell hű maradt magához és új laptopokat mutatott be, köztük az új Inspiron 14z laptopját. Az Inspiron 14z második generációs Intel Core processzorral, HD kijelzővel, beépített HD webkamerával és SRS Premium hangrendszerrel érkezik szeptember végén. A 6 cellás akkumulátor 9 óra megszakítás nélküli működést biztosít.
Elárasztották a piacot a tabletek, írtuk még az év elején. Igazunk is volt, a összes nagyobb cég bemutatott valamilyen tabletet a Las Vegas-i CES-en – androidosat, windowsosat, kicsit, nagyot, kinyithatót, szétszedhetőt. Ezek közül azonban alig néhány jelent meg az elmúlt hónapokban, a többség mostanába kerül a boltokba vagy még várat magára. Emiatt nehéz megjósolni, mit hoz a jövő, néhány trendet azonban már most látni az eladási adatok és előrendelések alapján.
A Google tegnap jelentette be, hogy június 15-től kapható lesz a Chromebook. A céggel a Samsung és az Acer kötött megállapodást, ők fogják a két modellt is gyártani.
A Nintendo megerősítette, hogy tényleg dolgozik a Wii utódján. Az új konzolnak még nincs neve, de az biztos, hogy Los Angelesben mutatják majd be az E3 játékkiállításon még az idén. Az új konzolt 2012-ben lehet majd megvásárolni.
A Nintendo és a Sony egyszerre lépett, ugyanabban az évben adták ki korábbi kézi játékgépük frissített, sőt, alaposan átalakított verzióját, az Apple meg minden évben kiadja az új iPod touch-ot, jó év tehát a játékosoknak az idei. De mennyire lesz jó a konzolgyártóknak?
Ülünk a kanapén és a szoba másik felében lévő lcd-tévére kötött laptopunkon netezünk egy apró kütyüvel irányítva az egeret. Egy mozgásérzékelős egér és egy aprócska, de teljes értékű qwerty-billentyűzet kombóját teszteltük. Egészen jól használható, ha nem kell sokat írni és elég nagy a kijelző.
A Google és a legnagyobb amerikai mobilszolgáltató (pontosabban a legtöbb előfizetővel rendelkező), a Verizon közösen fejleszt egy olyan táblagépet, ami az Apple iPadjának lehet a konkurenciája.
Új korszakba léptek az otthoni processzorok, a 32 nanométeres technológiával készült új Intel csippel már egyetlen foglalatba is hat magot helyezhetünk. Erre persze nincs mindenkinek szüksége.
Január 27-én sajtótájékoztatót tart az Apple néhány új termékéről, és a cég sajtószóvivője elárulta, hogy a titokzatos új táblagépet, az iPhone új operációs rendszerét, illetve az iLife szoftvercsomag új verzióját mutatja be.
Állítólag az Apple az a rejtélyes vég, ami felvásárol minden 10 colos kijelzőt a világpiacon, és leköti a kelet-ázsiai gyártók kapacitását is előrendelésekkel. A rajongók szerint ez cáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy jön az Apple misztikus táblagépe, de a piaci elemzők szerint nem ennyire egyértelmű a kép.
Kipróbáltuk minden idők legnagyobb és legerősebb iMacét, és rájöttünk, hogy ezt már nem is nekünk szánták. A gép hatalmas, az ember meg apró.

Következő Utolsó