> Magyarország is lehetőséget kapott kisebb áfakulcs alkalmazására néhány szolgáltatásnál - Elhárult a válság

Huszonkét EU-tagállam pénzügyminisztere múlt kedden állapodott meg arról, hogy a csökkentett áfakulcsok uniós rendszerének reformja keretében az úgynevezett munkaigényes szolgáltatások esetében a régi tagországok 2005-ben lejárt kedvezményeit 2010-ig meghosszabbítja, és immár az új tagállamokra is kiterjeszti. Ezzel tehát a tíz új tagország számára is lehetővé tették, hogy (ha akarják) 15 százalékosnál kisebb áfával terheljék ezeket a szolgáltatásokat (a csatlakozási szerződés tárgyalásakor még nem akarták számukra megadni ezt az opciót).
Az egyezséget azonban Csehország, Ciprus és Lengyelország megvétózta. Ezért a pénzügyminiszteri ülést vasárnap éjfélig felfüggesztették, s addigra a három "ellenállóból" kettő (Csehország és Ciprus) meg is gondolta magát, s kisebb engedményekért cserébe beleegyezett az alkuba. Egyedül Varsó tartott ki a vétó mellett. Mivel azonban e hét végén omlott be a Katowice melletti Chorzów kiállítási csarnokának teteje, a tragédiára való tekintettel az EU további két nappal meghosszabbította a "gondolkodási időt" a lengyelek számára.
Ezen idő alatt egyre nagyobb diplomáciai nyomás nehezedett Varsóra. Az ügy már régen kilépett a pusztán adóügyi keretekből, eddigre pedig a legnyersebb politikai erőpróbává vált. Lapértesülések szerint Német- és Franciaország pénzügyminisztere nyíltan közölte a lengyelekkel: ha nem adják be a derekukat, ne is gondolják, hogy a jövőben bármiféle szívességet kérhetnek tőlük. Varsó eleinte még ennek is ellenállt, lejárt a keddi határidő is, de szerda késő este Bécsben egy újabb, "legeslegutolsó" vésztanácskozáson végül belement az egyezségbe - jelentette a Reuters. Cserébe megkapta azt a lehetőséget, amelyet korábban Prága is: saját maga szabhatja meg, mi számít szociális lakásépítésnek (Csehországban szinte minden lakásépítés idetartozik), s erre a szolgáltatásra szintén 15 százalékosnál kisebb áfát vethet ki.
A lengyel beleegyezéssel életbe léphet a múlt kedden 22 ország által már elfogadott kompromisszum, amely tehát immár az új tagállamok előtt is megnyitja a munkaigényes szolgáltatások kisebb áfakulcsának lehetőségét - számol be a BruxInfo. Az Európai Építőipari Szövetség (EBC), amely a munkaigényes szolgáltatások között messze legnagyobb gazdasági súlyt képviselő lakásfelújítások révén közvetlenül is érdekelt a kisebb áfakulcsokban, a józan ész győzelmének nevezte a megállapodást az EUpolitix szerint.
A mikrovállalkozások érdekeit uniós szinten képviselő UEAPME viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy jobb lett volna, ha nemcsak 2010-ig, hanem korlátlan ideig terjesztik ki a kedvezményes kulcsok lehetőségét.
A tavaly nyár óta formálódó áfareformcsomag többi eleme is életbe léphet a lengyel engedménynek köszönhetően. Így Magyarország lehetőséget kapott, hogy az eredetileg 2007 végén lejáró átmeneti kedvezményét a távfűtés, az éttermi étkezés, a szén, a tűzifa és a brikett esetében csökkentett áfakulcs alkalmazására meghosszabbíthassa.
ugyvezeto.hu
2006.02.05. 14:25