> Magyar az eltűntek listáján: Katowicében tovább kutatnak - statikusok szerint itthon nem történhet hasonló tragédia

Újabb két holttestet találtak a katowicei csarnok romjai alatt. Mindketten lengyel állampolgárok voltak. A postagalamb-kiállításon lévő magyar férfiról továbbra sem tudni semmit, de autóját megtalálták a csarnok parkolójában. A mentés nem zárult le, holnap ismét mentőkutyákkal kutatnak az áldozatok után. Az eltűntek listáján még hárman vannak. Magyarországon nem fordulhatna elő a katowiceihez hasonló tragédia - állítja az Országos Építésügyi Hivatal vezetője.
A katowicei rendőrség honlapján továbbra is négy lengyel állampolgárral együtt szerepel a magyar férfi neve a keresett személyek listáján. A sziléziai vajdasági hivatal szóvivője kedd este közölte: egy harmadik holttestet is sikerült kiemelni a fémgerendák és a romok alól.
A speciálisan kiképzett kutyák délelőtt halottakat jeleztek a beomlott csarnok romjai alatt. Kamerákat eresztettek a mélybe és így bizonyossá vált, hogy a fémgerendák alatt emberek vannak.
A krakkói magyar konzul korábban elmondta: két holttestet emeltek ki a romok alól. Bende Árpád hozzátette: két lengyel áldozatról van szó, nem az általuk keresett magyar állampolgárt találták meg.
A galambkiállításon dolgozó magyar férfiról továbbra sem tudni semmit, családja azonban megtalálta gépkocsiját a katowicei csarnok parkolójában. Az eltűntek listáján a magyar szakemberen kívül még két lengyel van. A keresést szerdán folytatják a mentőkutyákkal.
Azt egyelőre csak sejteni lehet, hogy a csarnok teteje a hó és a jég súlya miatt omlott be, a rendőrségi vizsgálat ugyanis még tart. A nyomozók arra is keresik a választ, hogy miért volt több vészkijárat is zárva.
Keddi lengyel sajtóbeszámolók szerint a súlyos tragédia nyomán a lengyel hatóságok óvintézkedések sorozatát rendelték el, köztük a veszélyeztetett épületek tetejének megtisztítását a hótól és a jégtől.
Magyarországon nem fordulhatna elő a katowiceihez hasonló tragédia - mondta az Országos Építésügyi Hivatal vezetője. A hazai szabályozás ugyanis jóval szigorúbb, mint az uniós előírások.
Magyarország egyik vezető statikusa ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy akár egyetlen hibás csavar is elég lehet ahhoz, hogy összedőljön egy könnyűszerkezetes csarnok.
A SYMA rendezvénycsarnok építtetője szerint azért sem omolhat össze a nagy hó alatt az épület, mert különleges fűtőszálakat építettek a tetőszerkezetbe. Szántó András ügyvezető igazgató elmondta, mivel a tető nem egyenes a tető, hanem ferde, ezért a jég megolvad és a víz lefolyik a csöveken.
Egy statikus szerint azonban akár egy csavar hibája miatt is összedőlhet egy ekkora méretű csarnok. Dulácska Endre vezető tervező hangsúlyozta, egy tragédiát előidézheti egy tervezési hiba, anyaghiba vagy kivitelezési hiba, például akkor, ha egy hegesztési varrat rosszul készül el.
Magyarországon nem csak az éghajlati viszonyok, de a szigorú szabályok miatt sem kell tartani attól, hogy a nagy hó miatt beszakadnának az ilyen épületek.
Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke szerint biztonságosak a magyarországi nagycsarnokok. Olyan szigorúak ugyanis a biztonsági előírások, tervezési és építészetiek, hogy nem fordulhat elő ilyen probléma. Magyarországon több mint háromezer könnyűszerkezetű épület van, de eddig még egyetlen egy sem dőlt össze.
hirado
2006.02.01. 00:09