HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Együtt a nagy öregek, a visszatérő alkotók és az első filmesek - megnyílt a 37. Magyar Filmszemle

t: 357

Együtt a nagy öregek, a visszatérő alkotók és az első filmesek - megnyílt a 37. Magyar Filmszemle

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyitotta meg a 37. Magyar Filmszemlét. A kormányfő azt mondta, itt van egy új filmes csapat, amelyik nyilvánvalóan olyan dolgokra lesz képes, mint a korábbi nagy generációk.

A miniszterelnök a Budapest Kongresszusi Központban rendezett ünnepségen arról beszélt: jó lenne, ha vigyázni tudnánk erre a fantasztikus művészetre, és azokra az emberekre, akik megteremtették. Gyurcsány Ferenc szerint a mostani termés ígéretes, változatos. Mint fogalmazott, izgul az alkotókért, hogy szerethessük ezeket a filmeket, időnként kinevethessük magunkat általuk, de a végén mégiscsak mondhassuk, jók a kérdések és izgalmasak a válaszok.

A február 7-ig tartó szemlét Szabó István Rokonok című filmje nyitotta meg; a Móricz Zsigmond azonos című regényéből készült alkotást a nyitó ünnepségen vetítették le. A premieren a rendező is jelen volt, aki legutoljára a 90-es évek elején forgatott Magyarországon.

Bozóki András kulturális miniszter Nepp József rajzfilmrendezőnek átadta a legrangosabb magyar filmszakmai elismerésnek szánt kitüntetést, a Magyar Mozgókép Mestere elismerést. A szakma kezdeményezésére, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) által alapított díjat a kulturális miniszter 2005-től évente egy-egy Kossuth-díjas, 65. életévét betöltött alkotónak adományozza. A kultusztárca vezetője azt mondta, a nagy mesterek mellett megjelenik egy új generáció és a magyar film az elődök nyomdokain haladva megújul.

Az MMK kuratóriumának elnöke arról szólt, reméli, hogy a szemlén a viták a filmekről fognak szólni. Grunwalsky Ferenc összegzése szerint a mozgóképtörvény megtette hatását, a magyar film háttere, finanszírozása kiszámíthatóbbá vált, és az alkotók a nehéz, változó körülmények ellenére be tudták váltani ígéreteiket. Az idei mustrán több film látható, mint korábban bármikor. Mint fogalmazott, a filmszakmában, ahol csak közösen lehet túljutni a nehézségeken, nincs sértődés, kirekesztés, bár "anyázás szép számmal akad"; a hajó megy tovább.

Koltai Lajos operatőr méltatta azokat az alkotókat, akiknek Életműdíjat adományoztak; az elismerést a napokban elhunyt Agárdy Gábor színművész, Dargay Attila animációs filmrendező, György István filmrendező és Szalontai Árpádné naplóvezető kapta.

Grunwalsky Ferenc hangsúlyozta: miközben a világon a mozik látogatottsága 20-25 százalékkal visszaesett, ugyanez a mutató a magyar alkotások esetében nőtt. Tavaly 1,2 millió, idén a szemléig 1,5 millió volt a nézőszám. "Védjük az alkotókat, kivétel nélkül mindegyiket" - mondta a szakember.

Janisch Atilla, a szemletanács elnöke arra kérte a közönséget, ne engedje elterelni figyelmét az alkotók életének jelenéről. Hozzátette, több mint 400 mű szerepel a filmszemlén, főiskolások, első filmesek, visszatérő alkotók és nagy öregek munkái.

Koltai Lajos arra hívta fel a hallgatóságot és a filmes szakmát, hogy tekintse ünnepnek a szemlét, amelyet időnként megpróbálnak szétzúzni. "Tartson össze bennünket a szeretet továbbra is" - mondta.

A mustra versenyprogramjában 103 alkotás - 24 nagyjátékfilm, 28 kísérleti és kisjátékfilm, 39 dokumentumfilm és 12 tudományos-ismeretterjesztő film - szerepel.

hirado

2006.02.01. 00:08

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek