
Kis Norbert szerint továbbra is vonzó és nyitott a felsőoktatás. Az államtitkár közölte, hogy aki nem járt sikerrel az augusztusi pótfelvételin próbálkozhat.
A felsőoktatási helyettes államtitkár szerint az előző este nyilvánosságra hozott ponthatárok azt mutatják, hogy a felsőoktatás továbbra is nyitott, vonzó és általánosan hozzáférhető a fiatalok számára.
Kis Norbert szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az idén átlagosan 15 ponttal jobb teljesítményre volt szükség ahhoz, hogy valaki egyetemista, főiskolás lehessen; aki nem járt sikerrel az augusztusi pótfelvételin próbálkozhat. A felsőoktatási helyettes államtitkár kifejtette: a felvettek száma a pótfelvételi eljárásban még jelentősen bővülhet.
Debreceni Egyetem: 6600 felvett hallgató, továbbra sem népszerű a természettudomány
A Debreceni Egyetemre 6611 hallgatót vettek fel a következő tanévre - jelentették be az intézmény vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon, kiemelve, hogy továbbra sem nő az érdeklődés a természettudományi és a tanári szakok iránt.
Fábián István rektor közölte, a felvettek száma csökkent a tavalyi, 8000 felettihez képest, de az államilag finanszírozott férőhelyek országos csökkentésénél kisebb arányban. Hangsúlyozta: a jogi, a gazdasági, a bölcsész- és a társadalomtudományi szakok államilag finanszírozott helyeinek a számát a DE esetében drasztikusan, 733-mal csökkentették. A legtöbb, 464 pontra a nemzetközi gazdálkodás szakra jelentkezőknek volt szükségük Debrecenben.
Több mint hatezer diákot vettek fel az SZTE-re
Mintegy 6600 egyetemista kezdheti meg tanulmányait szeptemberben Szegeden; ez ugyan csaknem 13 százalékkal kevesebb, mint tavaly, de ahhoz képest, hogy a felsőoktatásba bekerülők száma idén mindenképp csökken, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) nincs oka panaszra, tudja tartani a helyét - közölte szerda reggeli sajtótájékoztatóján az SZTE rektora Szegeden.
Szabó Gábor kifejtette: átlagosan a diákok 80 százaléka államilag támogatott, 20 százaléka költségtérítéses szakokra nyert felvételt. Idén először az SZTE minden szakán hirdetnek pótfelvételit, így a költségtérítéses hallgatók száma várhatóan tovább nő.
hirado
2012.07.25. 13:55