
A Gazdasági Versenyhivatal a sajtóból értesült arról, hogy a magyar dinnye áráról feltehetően egyeztettek a termelők és a forgalmazók, majd panaszbejelentés is érkezett. A GVH tájékozódik.
Egyelőre információkat gyűjt a Gazdasági Versenyhivatal, miután a Vidékfejlesztési Minisztérium közreműködésével a magyar dinnyetermelők és a multinacionális áruházak megállapodtak arról, hogy amíg van magyar dinnye, addig csak azt forgalmazzák, és 100 forint körüli áron. A GVH kartellezés gyanújával azonban akár vizsgálatot is indíthat. Pócs János, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes tagja ezt vérlázítónak nevezte a Kossuth Rádió a 180 perc című műsorában.
Szó sincs arról, hogy a megállapodás a fogyasztókat károsítja és a gazdákat gazdagítja – fogalmazott. A termelők azt várják a kormánytól, hogy védje meg őket. Amikor az áruházak a termelőktől, a beszállítóktól kizárólag áralapon, olcsó áron veszik a termékeiket, akkor a „beltartalom” is olyan. Amikor a kormány megállapodást köt, védett árat biztosít a termelőknek, akkor ezzel a minőséget garantálja – jelentette ki.
A Gazdasági Versenyhivatal először a sajtóból értesült arról, hogy a magyar dinnye áráról feltehetően egyeztettek a termelők és a forgalmazók, majd panaszbejelentés is érkezett – mondta a Kossuth Rádiónak Tevanné dr. Südi Annamária főtitkár. A GVH első körben az ilyen esetben szokásos módon tájékozódik az ügyben, információt kér a fent említett magatartásról. Ennek alapján fog dönteni, hogy indít-e eljárást, és ha igen, mely vállalkozásokkal szemben – fogalmazott.
A GVH közleménye nem tért ki arra, volt-e már példa rá, hogy egy minisztériumi közreműködéssel kötött megállapodás miatt egy másik állami szerv büntetést szabott volna ki.
Az államtitkár egyeztetett a versenyhivatallal
Dinnyeügyben semmilyen versenyjogi eljárás nem folyik jelenleg Magyarországon - jelentette ki Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkár a Corvin Bevásárló központban, a magyar görögdinnye promóciós kampányának újabb állomásán.
Budai Gyula emlékeztetett: a feltételezett dinnyekartell ügyében hétfőn egyeztetett Juhász Miklóssal, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökével. Ez alapján leszögezte: a GVH-nál nem folyik eljárás az ügyben. Hozzátette: a VM továbbra is közvetítő szerepet vállal a magyar dinnye promóciójában, és kiáll a magyar dinnyetermelők és szövetségük, valamint a terméktanács mellett. A GVH-hoz a dinnyepromóció kapcsán néhány bejelentés érkezett, ennek nyomán a versenyhivatal tájékozódik, adatokat gyűjt, valamint egyeztet a Vidékfejlesztési Minisztériummal - tette hozzá.
udai Gyula kijelentette, hogy a szaktárca továbbra is kiáll az érintettek mellett, a dinnyepromóció "ellendrukkereinek" pedig azt javasolja, hogy ismerjék meg a tárca álláspontját, mielőtt közreadnak az ügyben valamit.
16 ezer ember munkája múlik ezen
Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Magyar Dinnyeszövetség elnöke kiemelte, hogy a promóció sikerén sok múlik: 16 ezer ember munkája, megélhetése. Hozzátette: ha a mostani akció sikeres lesz, akkor jövőre a dinnyetermesztés területén akár már 18-20 ezer ember is dolgozhat.
Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke aláhúzta: a dinnyepromócióra azért van szükség, mert az elmúlt években jelentős piacokat vesztettek a magyar dinnyetermelők, a görögdinnye termőterülete megfeleződött Magyarországon. Ezért rendeztek a múlt évben dinnyefórumot, ahol kiutat kerestek a helyzetből. Ennek egyik eleme a mostani promóció, amelynek célja az elveszített piacok visszaszerzése, valamint a feketekereskedelem visszaszorítása. A FruitVeB elnöke úgy vélte, egy jól szervezett, átgondolt program sokat segíthet, akár 20 százalékkal növelheti a magyar görögdinnye belföldi fogyasztását.
A magyar jobb, ezért drágább
Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója elmondta: a versenyhatósági vizsgálódást nem tartja megalapozottnak. Közölte, hogy személyesen vett részt a két hete megrendezett dinnyekerekasztalon, ahol az hangzott el: kérik a magyar piaci szereplőket, hogy magyar dinnyét forgalmazzanak. Emellett önmérsékletet kértek a kereskedőktől: a fogyasztói árakat úgy alakítsák ki, hogy ezzel kedvezzenek a termelőknek is, mivel információjuk volt róla, hogy az országba jelentős mennyiségű import dinnye érkezett. A kommunikációs igazgató arról is beszélt, hogy a magyar dinnye jobb minőségű a külföldinél, ezért drágább. Utalt ugyanakkor arra, hogy a dinnyeszezon kezdetén magasabb árak az idő előrehaladtával mérséklődnek.
A GVH hétfőn közölte: tájékozódás után dönt a feltételezett dinnyekartell ügyében. A GVH tájékozódik, információt kér az ügyről, ezután dönt arról, hogy indít-e eljárást - írta a szervezet.
hirado
2012.07.24. 06:59