
Szerdán reggel párássá válik a levegő, és foltokban ködképződéssel is számoljanak, de felhő nem lesz az égbolton, sőt napközben is csupán időnkénti felhősödés valószínű. A hőmérséklet is 24 és 26 fok között fog tetőzni, a szél iránya, ereje sem változik, vagyis gyenge, mérsékelt délkeleti szél fog fújni, csak a Kisalföldön élénkülhet meg a légmozgás.
Ezután még egy napig ilyen marad időjárásunk, csütörtökön is túlnyomóan napos idő ígérkezik, hajnali ködfoltokkal, és 23-27 fokos csúcsértékkel. Aztán pénteken fátyolfelhősebb égre tekinthetünk már fel, sőt nyugat felől elkezd vastagodni délután a felhőzet, ekkor már többfelé eső is várható.
Szombaton gyakran lesz erősen felhős az égbolt, de csapadék főként a Dunántúlon hull majd, záporral, zivatarral is számolhatnak. A hőmérséklet nem esik vissza jelentősen, a legmagasabb nappali hőmérsékletek vasárnaptól keddig 21 és 26 fok között lesznek.
rtlklub
2006.09.13. 10:25