
A nyitrai magyar diáklány továbbra is állítja, hogy végig igazat mondott, annak ellenére hogy tegnap a szlovák kormányfő bejelentette: bizonyítékaik vannak rá, hogy a lány színlelte a támadást.
M. Hedvig a pozsonyi Új Szó című lapnak azt nyilatkozta, hogy szombaton a szlovák rendőrök hat órán át győzködték, hogy vonja vissza a feljelentést, mert ezzel szégyent hoz Szlovákiára. Később - mint mondta - szidalmazták és előzetes letartóztatással fenyegették. Ennek ellenére a diáklány kitartott korábbi vallomása mellett, így végül elengedték a rendőrök. A lány ügyvédje panasszal él a szlovák rendőrségi vizsgálat ellen. A jogász úgy véli, a szlovák hatóságok nemhogy nem tettek meg mindent a vélt elkövetők felkutatására, de arra törekedtek, hogy bagatellizálják az ügyet. Gál Gábor jogász - aki egyben a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője is - kijelentette: több ellentmondást is talált jegyzőkönyvben.
A nagyításhoz kattintson a képre
A magyar külügyminisztériumban egyelőre nem tervezik, hogy elkérjék a szlovák hatóságok nyomozati anyagait a nyitrai magyarverést cáfoló nyomozati anyagot.
Tegnap a szlovák rendőrség megszüntette az ismeretlen elkövető elleni bűnvádi eljárást abban az eddig etnikai indítékúnak minősített ügyben, amely augusztus 25-én, Nyitrán történt - jelentette be tegnap Pozsonyban Robert Fico szlovák kormányfő és Robert Kalinák belügyminiszter. Az ügy "főszereplője", M. Hedvig magyar egyetemista azt állította: két férfi bántalmazta, mert anyanyelvén beszélt mobiltelefonján. A miniszter kijelentette: semmiféle bűncselekmény nem történt, az egészet az államvizsgára induló, 23 éves hölgy találta ki és színlelte.
A nagyításhoz kattintson a képre
Kalinák szerint ezt bizonyítja, hogy a mobilszolgáltató cég szerint a hölgy telefonjáról aznap senkit sem hívtak, és nem is fogadtak hívást vele. A lány blúzán sárfoltot, vagy szennyeződést nem találtak, miközben aznap esett az eső, és M. Hedvig állítása szerint a bántalmazás során a földre került. A magyarellenes jelszavakról pedig - melyeket a magyar egyetemista szerint bántalmazói írtak ruhájára - a grafológus megállapította, hogy a sértettől származik. A vérnyomok nem veréstől, hanem orrvérzéstől származnak, amelyet kiválthatott akár a vizsgadrukk is, ütéstől keletkezett sebeket pedig a törvényszéki orvosok nem találtak.
Azokat az iratokat, melyeket a fiatal hölgytől állítólag elloptak, a sértett maga postázta saját címére néhány nappal az incidens után - mondta Kalinák, aki szerint a kitalált történettel a lány csak azt akarta elérni, hogy könnyebben átjusson az államvizsgán. Arra a kérdésre, hogy nem állhatnak-e bizonyos érdekcsoportok az eset mögött, a belügyminiszter azt válaszolta: a rendőrség biztosan kideríti ezt is. Mint mondta, magánemberként ő is kíváncsi rá, de miniszterként nem kezdeményezhet ilyen vizsgálatot. Nem tűrjük, el a szélsőséges megnyilvánulásokat, sem az idegengyűlöletet, ugyanakkor azt sem engedjük meg, hogy egyesek fantáziálásukkal tönkretegyék a szlovák kormány jó hírnevét - hangoztatta Robert Fico.
Többhetes hallgatás után megszólalt Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezetője is, mondván: csodálkozik, hogy a Magyar Koalíció Pártjának politikusai most szégyenükben nem bújnak a föld alá. Slota egyébként bocsánatkérést vár a magyar kormánytól.
Bugár Béla, az MKP elnöke nem vonta kétségbe a rendőrségi vizsgálat eredményeit, ugyanakkor véleménye szerint elgondolkodtató, hogy M. Hedvig akár hazugságvizsgálatnak is hajlandó alávetni magát, azaz biztos igazában. Martin Korch rendőrségi szóvivő úgy nyilatkozott: a rendőrség részéről nincs akadálya a hazugságvizsgálatnak, de annak eredményét a bíróság nem fogadja el.
A magyar diplomácia egyelőre hivatalos tájékoztatást nem kapott az ügyről, de megjegyezték: a magyar-szlovák viszonyban tapasztalható feszültségek nem a nyitrai eset után keletkeztek. A magyar külügyi tárca egyébként elhatárolódott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szombatra tervezett pozsonyi megmozdulásától, melyet időközben a szlovák hatóságok betiltottak. Bugár Béla ugyancsak nem tartja kívánatosnak, hogy az ifjúsági mozgalom Pozsonyba menjen. Maga a szervezet le is mondott a demonstrációról, annak elnöke, Toroczkai László azonban nem: tervei szerint szombaton a szlovák fővárosba utazik, és az ottani belügyminisztérium előtt tart sajtótájékoztatót és bemutatja a nemzetközi médiának mindazokat a transzparenseket, melyekkel fel akarták hívni a figyelmet a magyarok elleni támadásokra.
Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke meg van győződve arról, hogy a nyitrai diáklány esetében brutális, embertelen támadásról van szó. Szerinte a szlovák politika, élén Robert Fico kormányfővel, nem megoldani, hanem eltüntetni szeretné a magyarellenes jelenségből fakadó problémákat.
hirado
2006.09.13. 10:01