> Három halottja és mintegy száz sebesültje a budapesti viharnak, összeütközött hajók, elveszett gyermekek

A vihar - amelynek lehetőségére az Országos Meteorológiai Szolgálat már kora este figyelmeztetett - néhány perccel este kilenc óra, a tűzijáték megkezdése után tört ki. Óránkénti nyolcvan-száz kilométeres széllökések zúdultak a fővárosra, ahol a tűzijáték megtekintésére összegyűlt több százezernyi ember soraiban pánik tört ki.
A kialakult kaotikus állapotok miatt sem a mentők, sem a tűzoltók, sem a rendőrség nem tudott pontos információval szolgálni a baj nagyságáról. Meg nem erősített hírek szerint a Margit-híd és Lánchíd között legalább tíz ember maradt egy kidőlt fa alatt. Köztük halottak, súlyos sebesültek vannak. Legkevesebb két fiatal sérült meg a Batthyány-téren, ahol a nézők számára felállított fém lelátó dőlt az emberekre.
Sérülteket ellátó mentőket láttak az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél, a pesti Vigadónál. Súlyos sérültek vannak a budai Várban, ahol a Sándor-palota teteje megrongálódott. Leszakadt a népligeti autóbusz-pályaudvar teteje is. Személyi sérülés itt nem történt, de a várakozó autóbuszok megrongálódtak.
A Dunán több hajó összeütközött. Négy embert kimentettek a vízből, egy ember eltűnt. A pánik miatt nagyon sok gyermek elsodródott szülei mellől, a rendőrök próbálnak segíteni felkutatásukban a kétségbe esett szülőknek.
A vihar ellenére a tűzijátékot nem állították le, a petárdákat az orkán erejű szél a nézők fölé fújta, melyek ott robbantak fel és a nézőkre is estek még izzó darabok.
Danks Emese kormányszóvivő az MTI érdeklődésére nem tudott érdemben semmilyen felvilágosítást adni arról, hogy volt-e valamilyen terve a kormánynak az ilyen katasztrófa esetére. László Boglár, a kormányfő sajtófőnöke egy órán belülre ígért tájékoztatást. Az MTI érdeklődésére az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese elmondta, hogy a várható viharról csak a Budapesti Rendőr-főkapitányság kért tájékoztatást, a budapesti tűzijáték szervezői nem.
Több ember eltűnt, amikor dunai hajók ütköztek a budapesti viharban
Több kishajó ütközött össze és borult fel a vasárnap esti viharban a Dunán. Meg nem erősített információk szerint több vízbe esett embert is keresnek - közölte a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyelete az MTI-vel. A késő esti órákban kapott tájékoztatás szerint - a korábbi információval szemben - nem egy, hanem több hajó is összeütközött és felborult a Dunán. Több eltűnt embert keresnek a vízben.
Tűzszerészek fel nem robbant pirotechnikai eszközöket keresnek
Esetleg fel nem robbant pirotechnikai eszközöket keresnek a tűzszerészek, amiatt a rendőrség Budán vasárnap éjjel több lezárta az utakat - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.
A rendőrök lezárták egyebek között a Lánchidat, a budai Alagutat, a Gellért-teret és a Hegyaljai út egy részét. A tűzijáték megkezdése után kitört vihar több működésbe nem lépett rakétát, bombát sodorhatott a házak közé. A Lánchídról az esőben elázott pirotechnikai eszközök nem indultak el.
Budapest környékén is fákat döntött ki a vihar
Budapest környékén is sokfelé károkat okozott a vasárnap esti vihar, emiatt félórán belül harmincnál is többször riasztották a tűzoltókat, emberéletben azonban nem esett kár - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel. Kővári Tibor főhadnagy elmondta: Érden, Dabason és Gödöllő környékén kellett a nagy szél miatt az útra dőlt fákat eltávolítani, s ugyancsak e helyeken a hirtelen lezúdult csapadékot a pincékből kiszivattyúzni. Az utcák csatornái nem tudták befogadni a nagy mennyiségű víztömeget, ezért öntötte el a pincéket perceken belül az iszapos áradat.
Két ember meghalt a Lánchíd budai hídfőjénél
Két ember meghalt, kettő súlyosan, négy könnyebben megsebesült vasárnap este a Lánchíd budai hídfőjénél a tűzijáték alatt kitört viharban - jelentette az MTI helyszínen lévő tudósítója. A viharos szél egy fát döntött a hídfőnél felállított utcai elárusító bódékra. A rendőrség teljesen lezárta a környéket.
A Sándor-palota és a mellette lévő épületek megrongálódtak a budai Várban
A köztársasági elnök hivatalának helyt adó Sándor-palotát és a mellette lévő épületeket rongálta meg a vasárnap esti vihar a budai Várban. A helyszínen tűzoltók takarítják a romokat, hogy a Sándor-palota megközelíthető legyen.
A Sándor-palota teteje kisebb mértékben megrongálódott. A Várszínházban és a volt honvéd parancsnokság - amúgy is romos épületében - komolyabb károk keletkeztek. Meg nem erősített jelentések szerint több sérültet szállítottak el a helyszínről.
Az MTI helyszínen lévő tudósítója látta, hogy Sólyom László köztársasági elnök megnézte a palota szomszédságában lévő volt honvéd parancsnoksági épületnél a romeltakarítási munkálatokat.
Egy-másfél órás késések Budapest pályaudvarain
Egy-másfél órát késnek a vonatok Budapest fő pályaudvarain, mivel sínre dőlt fák, zárlatos felső vezetékek nehezítik a vonatközlekedést - tájékoztatta az MTI-t Kavalecz Imre a MÁV szóvivője. Nem közlekednek a vonatok a Budapest-Vác vonalon, mert este kilenc óra után a rákosrendezői főépületre és a sínre dőlt egy fa. A balesetben senki nem sérült meg - mondta a szóvivő. Hozzátette: áll a vonatforgalom Rákosrendező és Angyalföld között.
Jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Esztergom vonalon is - mutatott rá Kavalecz Imre. Fa dőlt a vezetékre Kelenföld és a Déli pályaudvar között, a vonatok csak egy vágányon járnak ezen a szakaszon.
A Budapest-Miskolc vonalon Rákos és Pécel között felső vezeték-zárlat miatt nem járnak a vonalon. A Keleti pályaudvaron is problémát okozott a szél: a főbejárat előtti lépcsőre zuhant két nagyméretű ablaktábla. A balesetben senki nem sérült meg, de a rendőrség lezárta a helyszínt - mondta a szóvivő.
Demszky Gábor összehívta a fővárosi védelmi bizottságot
Demszky Gábor főpolgármester összehívta a fővárosi védelmi bizottság rendkívüli ülését - közölte Czuk Dóra, a fővárosi önkormányzat sajtófőnöke az MTI-vel. A rendkívüli ülésen a vasárnap esti budapesti vihar utáni kárfelmérés és kárelhárítás lesz a téma.
ma.hu
2006.08.20. 23:41