HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

Az ötvenéves férfit néhány nappal korábban gyanúsította meg a rendőrség tiltott pornográf felvétellel való visszaéléssel
Az országos rendőrfőkapitány azt mondta, még 16 romák elleni támadást kell felderítenie a rendőrségnek
A 45 éves férfit a Szent István körúton szúrták meg csütörtökön
Pénzt adott egy 50 éves pék egy 14 és egy 12 éves gyermeknek azért, hogy vetkőzzenek le, míg levideózza őket
A zalai késelés még októberben történt, a nyomravezető 200 ezer forint jutalomra számíthat
Ezúttal egy pusztadobosi ház udvarán robbant bomba. A robbanásban senki sem sérült meg, bár a épületben 12-en tartózkodtak
Marton István a történtekről azt mondta: tegnap este feleségével egy nagy csattanásra riadtak, nappalijuk egyik üvegtéglából készült fala összetört, a szilánkok nem sebesítettek meg senkit
Televíziózás közben ért támadás egy pécsi családot: kézigránátot dobtak be házuk ablakán, a házaspár meghalt, gyermekeik sokkos állapotban kerültek kórházba
A két férfi kendőt viselt és pénzt követeltek
Kitalált történettel próbálták legalizálni a lenyúlt monitorokat
Ma áll bíróság elé az a két gimnazista, akik különös kegyetlenséggel megölték a Kapos folyó mentén 17 éves társukat
A tettesek erőszakkal hatoltak be a lakásba, a tulajdonost megköttözték, majd összeszedték a lakásban talált pénzt
A férfi vérében a baleset után a rendőrök 4,1-4,3 ezrelékes alkoholszintet mértek; ez már az alkoholmérgezés határa
A holttesteket elásva találták meg a nyomozók a ház hátsó udvarán

Első  Előző  Következő  Utolsó