HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Pécsi brutáliák: gránát ölt meg egy házaspárt

t: 1478

Pécsi brutáliák: gránát ölt meg egy házaspárt

Feltehetőleg egy kézigránátot dobtak be egy családi ház ablakán Pécsett kedden éjjel, a robbanásban az ott lakó pár életét vesztette, két gyermekük könnyebben megsérült - mondta Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A családot kedden 22 óra 45 perckor, Fejlődés utcai otthonukban, televíziózás közben érte a támadás. A szülők a helyszínen meghaltak, a gyermekeket - az egyik három, a másik ötéves - a mentők sokkos állapotban szállították kórházba - tette hozzá a szóvivő.

Zsobrák Péter beszámolt arról, hogy a rendőrség külön nyomozócsoportot állított fel az ügy kivizsgálására. Kitért rá, hogy az áldozatok romák, de a vizsgálat eddigi adatai szerint nem etnikai jellegű támadásról van szó, az elhunyt férfi életmódja alapján ismert személy volt rendőrségi körökben.


A rendőrség munkatársai kordonnal zárták körül az ingatlant, azonnal megkezdődött a helyszínelés az épületben és annak kertjében, szerda hajnalra tűzszerészek is érkeztek, hogy esetleges további robbanószerkezetek után kutassanak.

A szomszédok közül többen hallották a robbanást, de ennél többről nem tudtak beszámolni.

Kovács Olivér, a meggyilkolt férfi a nagybátyja elmondta: a kézigránátos támadásról a rendőröktől hallott. Az áldozat "autóüzletekkel" foglalkozott, azt azonban nem tudja voltak-e haragosai.

Zsobrák István a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában elmondta: egyelőre semmi nem utal arra, hogy a bűnténynek etnikai okai lennének.

Beszélt arról is, hogy a rendőrséget az idősebb gyermek értesítette a történtekről.

hirado

2008.11.19. 10:43

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A HÍR KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb hirek