A világ népességének több mint fele rizsen él, de nem hiányozhat az ínyencek konyhájából sem. Hiszen a rizs nagyon sokféle lehet, egy-egy fajta a származási helyéről vagy az alakjáról kapta a nevét.
A hosszúkás szemű rizs kevesebb, míg a gömbölyű szemű több keményítőt tartalmaz. Előbbi a főzés során kevésbé, utóbbi jobban összetapad. A keményítőtartalmat a főzés előtti alapos mosással, illetve áztatással lehet csökkenteni.
Az elkészítési módok igen különbözőek: van, amikor bő vízben főzik és leszűrik, máskor elfőzik róla a levét, de az is előfordul, hogy gőzölik. Néha főzés előtt zsiradékon pirítják, máskor átmossák vagy áztatják. Mindez a rizs fajtájától, valamint a kívánt ételtől függ.
A főzéshez szükséges víz mennyisége fajtánként és minőségenként változó, általában a hosszú szemű rizs kevesebb, a gömbölyű több vizet igényel. Minden esetben célszerű nagy edényben készíteni, mert a rizs főzés közben eredeti térfogatának kétszeresére-háromszorosára is megduzzad.
Rizsek és alkalmak
Gömbölyű fehér rizs
Apró, ovális formájú, sok keményítőt tartalmazó fajta. Főzés során összetapad, ezért kitűnő a japán szusihoz, a spanyol paellához, a töltött káposztához és minden olyan ételhez, ahol meg kell tartania a formáját.
Gömbölyű barna rizs
Egészségesebb, mint a fehér rizs, több értékes ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Többnyire rizottóhoz, desszerthez, levesbe, pástétomba, töltelékbe ajánlott. Legjobb vajon előre kicsit megpárolni, utána felönteni folyadékkal. Lassabban puhul, mint a fehér rizs.
Hosszú szemű barna rizs
Egészségesebb, mint a fehér rizs, több értékes ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Salátába, süteménybe, piláfhoz, pástétomba, illetve hirtelensült, pörkölt köreteként ajánlott.
Hosszú szemű fehér rizs
A kínaiak ezt kedvelik, esős éghajlaton terem legjobban, ezért esőrizsnek is nevezik. A szemeket hántolják, majd fényezik. Ha a háziasszony egy-két kiskanál citromlét tesz a főzővízhez, még fehérebb rizst kap.
Arborio
Nevét arról a faluról kapta, amelynek közelében termesztették. Először vajon meg kell párolni, majd apránként forró vízzel felönteni. Az eredmény: krémes mártás.
Basmati
A Himalája lábától származó fajta kellemesen illatos, hosszú szemű. Aki piláfhoz, rizottóhoz használja, sáfránnyal ízesítse, aki indiai jellegű ételt készít, egy babérlevelet tegyen a főzővizébe.
Vadrizs
Valójában nem rizs, hanem az észak-amerikai Nagy-tavak vidékéről származó vízinövény magja. Felhasználás előtt alaposan meg kell mosni. Barna rizzsel keverve nagyon dekoratív.
Jázminrizs
Hosszú szemű, illatos rizs, amit többnyire gőzölnek. A thai ételek elmaradhatatlan kiegészítője.
Fekete és fehér sikérrizs
Ezt a fajtát tévesen nevezik így, mert nem sikért, hanem sok keményítőt tartalmaz. Főzés előtt érdemes beáztatni. Ázsiai desszerthez és vendégváró falatkákhoz használják. A fehér változat fűszeres ételek mellé ajánlott.
(nana.hu)
Linkajánló:
RECEPT ABC,
Alternatív
gyógymódok,
Egészség, orvos,
Táplálékkiegészítők,
Szépségápolás, bio,
vegetáriánus