HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Kínai Kommunista Párt kongresszusán a párt alkotmányába foglalták Hszi Csin-ping gondolatait. Az öt éve megválasztott főtitkár egyszemélyes kultuszt alakított ki az országban, így Kína visszatérőben van a maói korszakhoz. Mindeközben a gazdasági szerep mellett meghatározó politikai befolyásolásra is vágyik.

Kongresszust tartott a 90 millió tagot számláló Kínai Kommunista Párt, a megszületett döntések pedig az egész világgazdaságra kihatással lehetnek. Az egy héten át tartó kongresszus megválasztotta a párt új központi bizottságát is.

Öt évvel ezelőtt egy kompromisszumos megoldás született az utódlással kapcsolatban a Kínai Kommunista Pártban. A különböző érdekcsoportok megegyeztek és Hszi Csin-pinget választották meg főtitkárnak. Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense szerint az új főtitkár nem volt különösebben karizmatikus személyiség, még csak ambiciózusnak sem tűnt akkor. Ellenben a mostani pártkongresszus már szinte csak és kizárólag róla szólt. Gondolatait még a párt alkotmányába is beiktatták – tette hozzá. Az emberei ülnek be a testületekbe – mondta. Egyértelműen egy személy irányítja az országot.

Salát Gergely elmondta, hogy a kongresszuson történtek egyértelműen azt bizonyítják, hogy Hszi Csin-ping megerősödött. Bármilyen pozíciót is tölt majd be a jövőben, az ő gondolatai vezérlő ideológiaként szolgálnak majd a többiek számára. Kína visszatérőben van a maói korszakhoz. Az elmúlt években Hszi Csin-ping a korrupcióellenes kampánya kapcsán fő ellenfeleit már eltávolította, és egyfajta személyi kultuszt alakított ki.

A mostani változások azonban nem feltétlenül jelentik Kína bezárkózását – magyarázta a szakértő. Hozzátette, hogy elhangzott a kongresszuson, az ország még inkább nyitottá kíván válni. Amennyiben az új vezetésnek sikerül azokat a különböző érdekcsoportokat legyőzni, amelyek ugyan Kína növekedésének feltételei voltak, de eddig szabotálták a reformokat – ez kihatással a lehet a világ gazdaságára.

A mostani kongresszus legfőbb fordulata, hogy egyértelművé vált, Kína nem elégszik meg a gazdasági vezető szereppel, hanem politikai nagyhatalmi törekvései is vannak.

hirado.hu

Feltöltve: 2017.10.27.
Megnézve: 1267

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra