
Az elmúlt időszakban a Szigetközben is sokszor munkagéppel szedték a hóvirágot, ezzel pedig teljesen tönkretették az élőhelyet. A környezetvédelmi felügyelőség abban állapodott meg a Fertő-Hanság Nemzeti Parkkal, hogy tájékoztató táblákat helyeznek el a hóvirágos helyeken, és a természetőrök is sűrűbben járják majd ezeket a területeket.
"Megkértük a jegyzőket arra, hogy a lakosságot főként az oktatási intézményeket, a piaci árusokat hívják fel arra, hogy ez a védett növény már nem gyűjthető engedély nélkül" – mondta Hajdú Klára, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóhelyettese.
Kaposváron aláírásokat gyűjtenek és a környezetvédelmi minisztériumhoz fordulnak a virágárusok, hogy változtatassák meg a jogszabályt, de a győri kereskedők is tartanak az ellenőrzésektől.
"Próbáltam olyan forrásból beszerezni hóvirágot, ami cserépben van, de ezt is visszamondtam, mert nem merem árulni, mert állítólag azt sem lehet" – mondta Vargáné Pintér Katalin virágkereskedő.
A hóvirág eszmei értéke 10 ezer forint, és ha valaki pár szálat leszed, vagy árul, már nem szabálysértést, hanem bűncselekményt követ el.
rtlklub
2006.02.23. 10:43