
"Az a pár darab állat nyilvánvaló, hogy veszélyt jelent, de egyelőre még csirkét veszünk" – mondja egy vásárló. "Szomorúak vagyunk, de nem tudjuk, hogy mi lesz a folytatás" – mondja egy másik.
Rögtönzött közvélemény kutatás az egyik fővárosi piacon csütörtök délelőtt. Sokan már most félnek, pedig Magyarországon baromfiban még nem mutatták ki a vírust. Vagyis a boltokba, éttermekbe minden bizonnyal nem került fertőzött állat.
A baromfi pulton tábla hirdeti, hogy a hús hazai és bevizsgált. A vásárlók ebben bíznak.
"Gondolom, hogy nem hoznák forgalomba, ha valami gond lenne, mert ez mindenkinek az érdeke" – bizakodik egy vevő.
Az Országos Epidemiológiai Központ szerint, ha kialakul a madárinfluenza-járvány, akkor is lehet baromfit fogyasztani, csak be kell tartani bizonyos szabályokat. Például azt, hogy az étel elkészítésénél minden eszközt tisztán kell tartani.
El kell különíteni a nyers alapanyagot a kész ételtől. A húst legalább 70 fokon kell megsütni, vagy megfőzni. A készételt hűtve, vagy 60 fok felett, melegen tartva kell tárolni. A főzéshez tiszta vizet és biztonságos alapanyagokat kell használni. A szakemberek azt is ajánlják, hogy tojást nyersen ne fogyasszon senki, ételbe is csak akkor tegyen, ha azt utána megsüti, vagy megfőzi.
A Baromfi Terméktanács előzetes adatai szerint csütörtökön országszerte 40-50%-kal kevesebb szárnyast adtak el a szokásosnál. A Terméktanácsnál azt remélik, hogy a fogyasztók bizalma gyorsabban visszatér, mint tavaly ősszel, amikor az akkor még csak közelgő madárinfluenza miatt becsléseik szerint 2 milliárd forint kár érte az ágazatot. Csütörtök estére a franciáktól újfajta tesztek is érkeznek az országba.
"Ez a teszt alkalmas arra, hogy az egyébként szigorúan zártan tartott baromfiállományok a vágóüzemben a vágás megkezdése előtt még egy ellenőrzésen keresztülmenjenek" - mondta Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnökségi tagja.
Kérdés az is, mi lesz az exporttal. A csirkék és a pulykák 20-30 százaléka, valamint a kacsák és a libák 80-85 százaléka ugyanis külföldön talál vevőre. Az unión belül egyenlőre nem korlátozzák a szárnyasok adás-vételét.
rtlklub
2006.02.17. 20:26