> Ifj. Taczman ölte meg apját és nevelőanyját
Február 4-én éjszaka brutális kegyetlenséggel megölték Taczman Eleket és feleségét. Jászberényi otthonukban fiuk, ifjabb Taczman Elek talált rájuk. A nyomozók érkezésekor a fiú a földön fekve siratta szüleit.
Ezen a héten kedden megtört arccal, édesanyja támogatásával kísérte utolsó útjára apját a Fehértói temetőben. Tegnap azonban elterjedt, hogy a fiút vádolja a rendőrség szülei meggyilkolásával.
- Már a gyilkosság másnapján gyanítottuk, hogy ismerős lehetett az elkövető, a gyanúsítottnak azonban alibije volt, amely csak szerdán dőlt meg - fogalmazott Házi István dandártábornok, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrfőkapitány.
A nyomozók a családi házban felborogatott, feldúlt berendezést találtak. A látvány elsőre rablógyilkosságra utalt. A rendőröknek szemet szúrt, hogy több értéket is érintetlenül hagytak. Már akkor felmerült bennük, hogy ismerős követhette el a bűncselekményt.
Az 50 éves fogathajtóra és 43 éves feleségére álmukban törtek. Bántalmazták őket, az asszonyt meg is kínozták, majd mind a két holttestbe egy-egy kést állítottak. A dandártábornok elismerte, hogy amit a városban korábban beszéltek, igaz: az asszony fülébe egy nagy szöget állítottak.
Ifjabb Taczman Elek a gyilkosság éjszakáján házibuliba ment, csakhogy később ért oda, mint azt a rendőröknek először állította. A fiatalember alibije megdőlt, a gyanúsított részleges beismerő vallomást tett. A rendőröknek korábban is gyanús volt, miként tudhat a fiú olyan sérülésekről, amelyeket elvileg a holttestek felfedezésekor nem vehetett észre.
- Tettének okára azt mondta, elege lett abból, hogy szigorúak voltak vele, keményen fogták őt, állandó teljesítménykényszernek kellett megfelelnie. Ráadásul nem kapott zsebpénzt. Már nem bírta, hogy mindig ő volt a jó fiú - folytatta a dandártábornok.
A fiatalembert őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
színesbulvár[LHP.HU]
2006.02.17. 11:34